A befutónál ugyan még Charles Leclerc volt az első, de tíz másodperces büntetése miatt végül csak a második helyen végzett. Nato idei első győzelmét szerezte meg, amihez szerencse is kellett egy kicsit. A verseny elején az élen autózó Oliver Rowland autójában adta meg magát a váltó, majd az első futamot megnyerő, és a mezőny közepéből […]
A Prema pilótája, az összetettben is élen álló Charles Leclerc nyerte a Forma-2-es bajnokság bakui fő futamát. A monacói versenyző idei harmadik futamgyőzelmét ünnepelhette. Leclerc mögött a Rapax-os Nyck De Vries és a DAMS pilótája Nicolas Latifi állhatott még fel a dobogóra. A futamon két biztonsági autós periódus is volt, előbb Johnny Cecotto Jr., majd […]
Alexander Albon, az ART Grand Prix 21 éves versenyzője a Motorsport.com-nak nyilatkozva megerősítette, hogy kulcscsonttörés miatt nem tud részt venni a soron következő Azerbajdzsán Nagydíjon. Albon helyettese a Renault tesztversenyzője, Sergey Sirotkin lesz. Az angliai születési thai fiatalember június 10-én mountain bike-ozás közben szenvedett balesetet, ami műtéti beavatkozás szükségességét vonta maga után: ez szerencsére sikeresen […]
Az ART Grand Prix csapatával, a Formula 2 bakui hétvégéjén versenyez majd Sergey Sirotkin, Alexander Albon helyén. Albon az elmúlt hétvégén elesett biciklivel, és eltörte a kulcscsontját, így nem tud versenyezni Azerbajdzsánban. Helyét a Renault F1-es tesztpilótája, Sirotkin veszi majd át, aki a hétvégén Le Mansban versenyzett. Sirotkin két évet már versenyzett a GP2-ben, 2015-ben […]
Az autóversenyzőket alapvetően igencsak tökösnek tartják, elvégre nagy tempóval száguldoznak egy versenypályán, jó esetben hiba nélkül. Ez az elismerés pedig csak fokozódik, mikor a helyszín Monaco. Ahogy a Forma-1-ben, úgy a Formula 2-ben is rádiókapcsolatban vannak a versenyzők mérnökeikkel, így jelezni tudják a csapatok felé, ha valami nem megfelelően működik az autójukban. Így járt hétvégén […]
Mint az ismeretes, a Hungaroringen lesz a Forma-1 következő szezonközi tesztje, és a Sauber már be is jelentette, hogy ki vezetheti a C36-ost: Gustav Maljáé a lehetőség, hogy egy napra kipróbálhassa magát a királykategóriában. A július végi teszten élheti át először ezt az élményt majd a 21 éves svéd pilóta, aki jelenleg a Formula 2-ben […]
A McLaren-támogatottja, Nyck de Vries első Formula 2-es győzelmét szerezte meg a monacói második versenyen. A fordított rajtrácsos startnak köszönhetően Cecotto Jr. indult az élről, ám de Vriesnek sikerült megelőznie a venezuelait a Sainte Devote-nál, majd kényelmes előnyt autózott ki. Cecotto Jr. végül másodikként ért célba, míg a harmadik Gustav Malja lett. Mindketten első alkalommal […]
A Renault F1-es fejlesztő versenyzője, Oliver Rowland első Formula 2-es győzelmét szerezte meg ma Monacóban, miután a bajnokságot vezető Charles Leclerc kiesett. A pole-ból induló Leclerc gond nélkül elrajtolt, és bár nagyon kellett védekeznie Alexander Albonnal szemben, elöl tudott maradni. Már 1,6 másodperces előnye volt, mikor Nicholas Latifi műszaki hiba miatt megálló autója okán pályára […]
Charles Leclerc hazai pályán a pole pozícióba kvalifikált a Formula 2 monacói fordulóján. Noha egy ideig nem lehetett biztos benne, mert vizsgálták a versenybírák. A Ferrari junior versenyzője 1:19.309-es idővel szerezte meg a legjobb pozíciót a mai első futam rajtjára. A második helyről az ART Grand Prix-s Alexander Albon rajtolhat majd, míg a harmadik és […]