Juan Manuel Correa még egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy megejthesse a visszatérését. Az amerikai-kolumbiai pilóta részt vett az FIA Formula 3 két napos kollektív tesztjén Spielbergben az ART Grand Prix csapatával és a tervek szerint ott is fog majd versenyezni az idei évben. Correa másfél évvel ezelőtt keveredett egy szörnyű balesetbe Spa-Francorschampsban, ahol Anthoine […]
Április 4-et mutat a naptár, és húsvét is van, mégis vannak helyek, ahol egészen téli oldalát mutatja az időjárás. Nem csak Bánkúton esett a hó, hanem a szomszédban, a Red Bull Ringen is. Ami azért különösen érdekes, mert a Formula 3 mezőnye épp ott tesztel. Ez a látvány pedig eléggé kontrasztban áll azzal, hogy múlt […]
A Carlin bejelentette utolsó F3-as versenyzőjét is a brit F3-as bajnokság 2020-as bajnoka, Kaylen Frederick vezetheti majd az autójukat. Az amerikai pilóta már 2020-ban is a brit csapattal versenyzett, 9 győzelemmel megnyerte a brit F3-as bajnokságot. „Elképesztően izgatott vagyok a szezonnal kapcsolatban, alig várom, hogy pályára guruljunk. Az F3 az a bajnokság, ahol minden fiatal […]
A Formula 3-as autós gyorsasági bajnokságban indul az idén Tóth László a spanyol Campos Racing színeiben. A 20 éves magyar versenyző menedzsmentjének szerdai közleménye szerint a felek egy évre szóló szerződést kötöttek, amely opcionálisan egy további évvel meghosszabbítható. A magyar versenyzők közül legutóbb Kiss Pál Tamás jutott el a Formula 3-as kategóriáig – 2011-ben és […]
A Madagaszkár közeli francia területről érkezik Reshad de Gerus, a Charouz első bejelentett pilótája a 2021-es F3-as szezonra. Réunion (Újraegyesítés) sziget Franciaország egyik tengerentúli területe és megyéje az Indiai-óceánban. A motorsport számára csaknem teljesen ismeretlen terület. De talán már nem sokáig… De Gerus 2019-ben második helyet szerezte meg a francia F4-es bajnokságban, tavaly pedig a […]
Hetedik F3-as csapatként a Jenzer is bejelentette utolsó pilótáját az idei szezonra. A román Filip Ugran kap majd lehetőséget az F1 második előszobájában. Ugran tavaly az olasz F4-es bajnokságban versenyzett már a Jenzerrel egy összetettbeli nyolcadik hely a mérlegük egy győzelemmel és négy dobogóval. Az Formula 3-as autó nem számára új élmény, a sorozat tavaly […]
Az idén a Formula 3-ban versenyző Jack Doohan a sorozat hivatalos weboldalának nyilatkozva elmesélte, hogy az ő családja jó barátja volt a hétszeres világbajnoknak. A MotoGP korábbi bajnokának, Mick Doohannek a fia Jack a Red Bull kötelékébe tartozik, és idén is a Formula 3-ban próbálhatja ki magát. Az ausztrál pilóta pedig egy interjúban mesélte el, […]
Az Alpine akadémiájába tartozó Guanyu Zhou nyerte az ázsiai Formula 3-as bajnokság egyéni pontversenyét. Ez volt annak a kínai fiatalnak az első bajnoki címe, aki Kína egyetlen Forma-1-es reménysége az elkövetkező 15 évre. Ezen győzelemmel immáron 36 szuperlicensz pont szerepel a Formula 2-ben versenyző Zhou neve mellett és így már csak 4 pont hiányzik neki […]
Az alapító, Adrian Campos halála után a csapat közleményben tudatta, hogy a tragédia ellenére nincs veszélyben a csapat jövője. A korábbi spanyol Forma-1-es pilóta és csapat alapító januárban hunyt el, aki a 90-es években alapította meg a róla elnevezett csapatot, ami azóta is meghatározó szereplője a különböző autosportos kategóriáknak. Napjainkban a Forma-1 betét sorozataiban, az […]