A sikerekkel teli gokartkarriert követően, a 16 éves Matteo Nannini a Jenzer Motorsport versenyzője lesz az FIA Formula 3 2020-as szezonjában. Az olasz pilóta rendkívül impozánsan kezdte el a formaautós karrierjét, ugyanis bajnoki címet tudott szerezni az arab Formula 4-ben 7 győzelmet, 16 dobogós helyezést és 6 rajtelsőséget szerezve. Nannini következő állomása a Formula Regional […]
Az ART Grand Prix bejelentette, hogy Sebastian Fernandez lesz a harmadik pilótájuk az FIA Formula 2020-as szezonjában. Feranandez a tavalyi szezonban is az FIA Formula 3-ban versenyzett, csak akkor még a Campos Racing pilótája volt. A spanyol-venezuelai származású versenyző egy borzalmas szezont zárt, mivel a Campos Racing triójából egyedül az az Alex Peroni tudott csak […]
A Prema bejelentette a második versenyzőjének kilétét. A Formula 3 Regional European Championship bajnoka, Frederik Vesti is az FIA Formula 3 bajnok csapatánál folytatja majd a pályafutását. A fiatal dán versenyző Logan Sargeant csapattársa lesz az olasz csapatnál, akiknek három szabad ülésük volt, miután az eddigi versenyzőik, Robert Shwartzman, Marcus Armstreong és Jehan Daruvala a […]
A hatszoros Forma-1-es világbajnok Lewis Hamilton elárulta az egyik hosszú távú célját. A Mercedes brit versenyzőjének az a célja, hogy egyensúlyozza az emelkedő költségeket az alsóbb kategóriákban. A junior szériák az elmúlt években még költségesebbek lettek, mint régen voltak, ami miatt a fiatal pilótáknak a tehetségük mellett a komoly szponzori hátérre is szükségük van ahhoz, […]
Az ADAC Formula 4 regnáló bajnoka Theo Pourchaire a következő szezonban az FIA Formula 3-ban fog versenyezni az ART Grand Prix pilótájaként. A mindössze 16 éves francia pilóta idén megnyerte a német Formula 4-et, miután sikerült legyőznie a Red Bull támogatott Dennis Haugert. Pourchaire már a sorozat évzáró tesztjén is részt vett az ART GP-vel […]
A Prema Formula 3-as csapata bejelentette az első versenyzőjük kilétét. A Formula 3 bajnok csapatának első igazolása nem más, mint Logan Sargeant, aki már az idei szezonban is ebben a sorozatban versenyzett. A 18 éves Sargeant már a gokartos időszakában komoly sikereket ért el, ugyanis 2015-ben első lett a CIK World KF Junior nevezetű szériában. […]
Az MP Motorsport versenyzője, Richard Verschoor hatalmas győzelmet aratott Makaóban, miután sikerült maga mögött tartania a poleból induló Jüri Vipset. Már a rajtnál bekövetkezett a dráma, ugyanis a Formula 3-as bajnok Robert Shwartzman és az ART Grand Prix versenyzője, Christian Lundgaard egymás mellett haladtak a vezető Vips mögött, amikor összeértek. A dán autója nem sérült […]
Jüri Vipset senkinek sem sikerült megállítania, ugyanis az észt fiatal rajt-cél győzelmet aratott a Makaói Nagydíj kvalifikációs futamán, ami a vasárnapi főverseny rajtrácsáról döntött. Az észt pilótát az idei Formula 3-as bajnok, Robert Shwartzman követte és a dobogó legalsó fokára Christian Lundgaard állhatott fel, miután sikerült megelőzni Callum Ilottot. Vips reülőrajtot vett, így Shwartzmannak szinte […]
Habsburg Ferdinánd megérkezett a 66. Makaói Nagydíj helyszínére, és készen áll rá, hogy a REMUS Performance Sport Exhausts támogatásával célba vegye az F3 Világkupa dobogóját. A 22 éves pilóta, aki még nem vezette versenykörülmények között a 2019-es Formula 3-as autót, amelyben hamarosan Makaó utcáin köröz majd, kiemelt partnerségi megállapodást kötött az osztrák prémium sportkipufogó-rendszer gyártó […]