Egyikük szenvedése elillant, másikuk jó sorozata viszont megszakadt a Katari Nagydíj pénteki napján, de persze a folytatásban még bármi lehet.

Francesco Bagnaia számára a vártnál jobban, Pedro Acostának pedig sokkal rosszabbul alakult az edzése a Katari Nagydíjon, mint amire számítani lehetett. A Ducati 4. helyet megszerző kétszeres világbajnoka a nyári szünet óta mindössze másodszor jutott be a pénteki edzésről a Q2-be, míg a KTM 14. helyen záró spanyoljával az idén mindössze harmadszor esett meg, hogy ez nem jött össze neki, noha a korábbi két alkalommal az időmérőn egyaránt továbbment a Q1-ből.

„Ma reggel, amikor elkezdtem motorozni, nem éreztem rögtön, hogy jó esélyem lenne igazán nyomni neki, délután viszont már egy kicsit többet tudtam kihozni magamból, és rögtön az elejétől kezdve keményen nyomtam. Ez azért történhetett meg, mert nagyon hosszú idő után végre ismét éreztem a motort. Ma csak egy apróságon változtattunk, ami valamennyit segített. Ezen az úton fogok továbbmenni” – idézi a Motorsport Bagnaiát, aki abban azért kételkedik, hogy a nagy melegben a lágy hátsó gumin képes lesz az elejében motorozni az időmérőn, a később, így hűvösebb körülmények között rendezett sprinttel kapcsolatban viszont bizakodik.

A jövőre már a gyári Apriliát erősítő olasz motoros kifejtette, hogy a júniusi Cseh Nagydíj óta nem érezte magát ennyire jól a motoron, és mivel a loszaíli és a brnói pálya hasonlítanak, számított rá, hogy itt jobb lesz a helyzete. „Őszintén szólva valamennyire számítottam erre. A pálya vonalvezetése, a tapadás és az aszfalt miatt, amelyek hasonlóak a brnóihoz. Arra számítottam, hogy kevesebb problémám lesz a hátsó tapadással. A kanyarok bejáratánál sokkal nagyobb támaszt éreztem hátulról.”

Malajziában a verseny végén Bagnaia Moto2-es tempóban körözött és láthatóan nagyon frusztrált volt, így már csak emiatt is jó érzés volt számára a katari péntek. „Ma élveztem a motorozást. Nehéz volt egy gyári csapat versenyzőjeként úgy küszködni, ahogyan az előző nagydíjon tettem, ma viszont végre ismét úgy motoroztam, mint egy gyári versenyző. Szeretném élvezni ezt, és kihasználni a bennünk rejlő összes lehetőséget, hogy valami újat adhassak a csapatnak” – mondta.

Eközben Pedro Acosta azon van, hogy szombaton megfordítsa a helyzetét, mert miként azt a spanyol sajót képviselőinek elmondta: „ennél rosszabb már nem lehet, mint amilyen a mai nap volt.” Az egyszeres futamgyőztes elárulta, hogy csak a lágy gumikkal gyűlt meg a baja, amit a köridők is alátámasztotak, hiszen a keményebb keveréken egész nap ott volt a legjobb ötben.

„Már az ideérkezésünk előtt arra számítottam, hogy nagyon nehéz hétvégénk lesz. Ennek ellenére valami furcsa történt, mert a közepes hátsó gumival jó tempót mutattam, aztán amikor feltettük az új lágyat a gyorskörös próbálkozáshoz, az egész teljes katasztrófa lett. Szerintem meg kell vizsgálnunk, mi történt, mert ahogy mondtam, a közepes gumival gyors voltam, a lággyal viszont nagyon lassú. Nagyon hiányzott a tapadás, és a hátsó gumi fékezés közbeni teljesítménye is rendkívül gyenge volt. Még egy 10, 11 vagy 12 körös közepes hátsó abroncshoz képest is meglehetősen furcsán viselkedett az új lágy gumi.”