Bereczki Dávid ismét hibátlan teljesítményt nyújtott a Supermoto Junior Európa-bajnokság mezőnyében az előző hétvégén. A szardíniai forduló után az olaszországi Busca, a Kart Planet pályája is a magyar versenyző sikerét hozta: Bereczki már az első szabadedzésen az élre állt, majd az időmérőn megszerezte a pole pozíciót, vasárnap pedig mindkét SM Junior futamot megnyerte.

A magyar motoros már a szabadedzésen jelezte, hogy ezen a hétvégén is ő diktálja a tempót. Bereczki 1:23.973-as köridővel végzett az élen, több mint egy másodpercet adva legközelebbi riválisának, Lorenz Bangnak. A harmadik helyen Szabó Márk zárt, míg a mezőny egyetlen női versenyzője, Liliana Irzyk is erős teljesítményt nyújtott, és hatodik lett a gyakorláson.

Az időmérő edzésen sem változott a forgatókönyv: Bereczki Dávid ellenfelei számára ezúttal is csak a második hely maradt nyitott kérdés. A magyar versenyző magabiztosan szerezte meg a pole pozíciót, mögötte Szabó Márk javított nagyot, ezzel a második rajthelyet biztosította be, míg Lorenz Bang a harmadik pozícióból várhatta az első futamot.

Türelem, majd ellenállhatatlan tempó

Az első SM Junior-futam rajtjánál Szabó Márk kapta el a legjobban a piros lámpák kialvását, és meglepte Bereczki Dávidot. A román színekben induló versenyző néhány körön keresztül tartani tudta az első helyet, ám egy kisebb hiba után megnyílt az út Bereczki előtt.

A magyar versenyző azonnal átvette a vezetést, és tiszta pályán, rendkívül erős tempóban motorozva fokozatosan elszakadt közvetlen riválisától. Bereczki Dávid végül 10 kör után, 14:07.315-ös versenyidővel nyerte meg az első futamot, több mint 17 másodperces előnnyel Szabó Márk előtt. A harmadik helyen Lorenz Bang ért célba, míg Klemens Irzyk negyedik, Liliana Irzyk pedig meggyőző motorozással ötödik lett.

Az első futam eredménye ismét megmutatta, hogy Bereczki nemcsak egy körön, hanem versenytávon is kiemelkedő tempóra képes. A rövid ideig tartó rajt utáni nyomás ellenére higgadtan kivárta a lehetőséget, majd amikor élre állt, riválisai már nem tudtak vele lépést tartani.
A nap második SM Junior-futamában Bereczki Dávid nem hagyott nyitott kérdést. Ezúttal tökéletesen rajtolt, határozottan az élre állt, majd az első köröktől kezdve saját kezében tartotta a verseny alakulását.

Szabó Márk az első szakaszban megpróbálta tartani a magyar versenyző tempóját, de a futam közepe táján hibázott, ezzel elveszítette a közvetlen kapcsolatot Bereczkivel. A magyar motoros ezután stabil előnyt épített ki, és magabiztosan szerezte meg a nap második futamgyőzelmét is.
A harmadik helyen ismét Lorenz Bang zárt, míg a 65-ös kategória értékelésében Klemens Irzyk végzett az élen. Bereczki Dávid újabb kettős győzelmével tovább növelte előnyét az SM Junior Európa-bajnokság összetett pontversenyében.

Julen Ávila Cortés győzött az S1GP-ben, Schmidt hibái sokba kerültek

A Busca melletti Kart Planet pályán az S1GP Supermoto-világbajnokság mezőnye is rendkívül fordulatos versenynapot teljesített. A Piedmont GP-t végül Julen Ávila Cortés nyerte meg, aki két futamgyőzelmével visszavette a világbajnoki piros rajtszámtáblát. A második helyen a Superbike-vb mezőnyéből ismert Mattia Rato zárt, aki egyúttal a Rookies Cup győzelmét is megszerezte, míg Marc Reiner-Schmidt a hibái miatt ezúttal a harmadik hellyel kellett, hogy beérje.

Az első futam rajtjánál Steve Bonnal állt az élre, mögötte Marc Reiner-Schmidt érkezett. A pole pozícióból induló Schmidt nem kapta el jól a rajtot, de már a második körben határozott előzéssel átvette a vezetést Bonnaltól. A német versenyző azonnal nagy tempót diktált, és előnyt épített ki, ám a futam felénél technikai probléma miatt lassulni kezdett, több pozíciót veszített, majd végül feladta a versenyt.

A győzelemért így Steve Bonnal és Julen Ávila Cortés csatázhatott. A két versenyző látványos küzdelmet vívott, amely az utolsó körben dőlt el: a spanyol motoros a célegyenes végén, késői féktávval hajtott végre döntő előzést, és megszerezte a futamgyőzelmet. A harmadik helyen Mattia Rato végzett, aki ezzel a Rookies Cup értékelését is megnyerte.

 

 
 
 
 
 
View this post on Instagram
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

A post shared by S1GP_Official (@s1_gp)

Az S1GP Fast Race elején ismét Steve Bonnal fordult el elsőként, de a rajt utáni szakaszban megcsúszott és elesett, az incidensbe pedig Marc Reiner-Schmidt is belekeveredett. Julen Ávila Cortés átvette a vezetést, majd erős első körökkel elszakadt a mezőnytől.

Elia Sammartin a második helyre lépett előre, mögötte Mattia Rato érkezett, míg Schmidt a mezőny végéről kezdett nagy felzárkózásba. A Ducati versenyzője körönként dolgozta le hátrányát, és egészen a második helyig jött fel, de Ávila Cortés addigra már túl nagy előnyben volt. A spanyol versenyző újabb győzelmet szerzett, Mattia Rato pedig harmadikként zárva ismét megnyerte a Rookies Cup értékelését.

A SuperFinal rajtjánál Reiner-Schmidt villámgyorsan indult, megelőzte Ávila Cortést, és az élre állt. Mögötte Gabin Pernat kapta el kiválóan a rajtot, és feljött a második helyre. Reiner-Schmidt már a második körben teljesítette a Joker Lane-t, és úgy tűnt, esélye lehet a győzelemre, miközben Ávila Cortés körönként közeledett hozzá.

A fordulat ezúttal is váratlanul érkezett: Reiner-Schmidt a sky sectionben elesett, ezzel gyakorlatilag elveszítette a győzelem lehetőségét. A futamot végül Julén Ávila Cortés nyerte, mögötte Reiner-Schmidt és Mattia Rato zárt az első háromban. A nap összetett értékelésében Ávila Cortés győzött, Mattia Rato második, Marc Reiner-Schmidt harmadik lett. A Rookies Cup dobogójának legfelső fokára Rato állhatott fel, mögötte Melvin Viola és Kevin Negri végzett, míg az újoncok összetett értékelését továbbra is Mitja Krasniqi vezeti.

A magyar közönség szeptemberben akár bajnokavatást is láthat

Bereczki Dávid újabb kettős győzelme kiemelt jelentőségű a magyar supermoto-szurkolók számára is. A fiatal magyar versenyző egyre magabiztosabban vezeti az SM Junior Európa-bajnokságot, és az eddigi eredmények alapján reális lehetőség nyílhat arra, hogy a szezon egyik legfontosabb állomásán, a 2026. szeptember 4–6. között zajló magyarországi fordulón biztosítsa be az Európa-bajnoki címet.

Az MBH Befektetési Bank S1GP Magyar Nagydíj így nemcsak a világ legjobb supermoto-versenyzőinek magyarországi szereplése miatt ígér különleges hétvégét, hanem azért is, mert a hazai közönség akár egy történelmi magyar sikert is élőben ünnepelhet a Black Star Speedway Visontán.

A versenyhétvége iránt érdeklődők számára a szervezők különleges ajánlattal készülnek: az S1GP hétvégi jegyet vásárlók belépést kapnak a Black Star Speedway Visonta új autós rendezvényére, a 2026. június 20-án zajló SupercarFestre is. A SupercarFest a visontai versenypálya új autós eseményeként sportautós programokkal, autós élményekkel és családi kiegészítő programokkal bővíti a Black Star Speedway rendezvénykínálatát.