Az alaposabb orvosi vizsgálatokat követően Johann Zarco nem kapott jó híreket a versenyzéshez való gyors visszatérés lehetőségeit illetően – a Barcelonában lábsérülést szerzett franciának akár hónapokat is ki kell hagynia.

Az LCR Honda versenyzője a csúnya bukásokkal tűzdelt Katalán Nagydíj második rajtját követően járt nagyon balszerencsésen, amikor a bal lába beszorult a szintén balesetet szenvedő Francesco Bagnaia Ducatijába. A 35 éves versenyzőnek ennek nyomán az első és a hátsó keresztszalagja is elszakadt, sérült a meniszkusza, illetve szárkapocscsont-törést szenvedett.

Zarco vasárnapi kórházi bejelentkezését és a csapat által hétfőn adott helyzetjelentést követően kedden a franciát megvizsgálta a világszerte elismert sportszakorvos, Bertrand Sonnery-Cottet Lyonban, s arra jutott, a versenyző sérülései egyelőre nincsenek elég jó állapotban ahhoz, hogy műtőasztalra fektessék.

„Az alapos vizsgálatot követően a becslések szerint néhány hetet várni kell a szalagsérüléseinek műtéti kezelésével, hogy a kezdeti traumának és a térdét ért egyéb sérüléseknek legyen idejük gyógyulni a beavatkozás előtt” – írja az LCR Honda közleménye.

„A műtét után részletes rehabilitációs tervet dolgoznak ki, amely lehetővé teszi az orvosi csapat számára, hogy felmérje a visszatérésének lehetséges időpontját.”

„A teljes Castrol Honda LCR szoros kapcsolatban áll Johann Zarcóval, és a műtét időpontjának közeledtével további tájékoztatást ad majd.”

Eszerint a MotoGP kétszeres győztesére pár futamnyinál biztosan hosszabb kihagyás vár. A következő versenyt, az Olasz Nagydíjat május 31-én rendezik, ezt követően júniusban még három, és júliusban egy fordulót rendeznek a nyári szünet előtt.