Fabio Di Giannantonio nyerte a Katalán Nagydíjat Joan Mir és Fermín Aldeguer előtt, ám a gyári Honda versenyzőjének vizsgálják a guminyomását. Az elképesztően nagyot bukó Álex Márquezt és Johann Zarcót kórházba szállították, Jorge Martín és Pedro Acosta pedig a Trackhouse egy-egy versenyzőjével ütközve estek ki.

Vasárnap kora délután rendezték a Katalán Nagydíj főfutamát a MotoGP-ben. A pole-ból ezúttal is Pedro Acosta indulhatott, mellőle pedig Franco Morbidelli és a sprintet megnyerő Álex Márquez várhatták a piros lámpák kialvását. Ami a tabellának a verseny előtti első két helyezettjét illeti, Jorge Martín a kilencedik, Marco Bezzecchi pedig csupán a tizenkettedik helyet szerezte meg az időmérőn. A gumiválasztás tekintetében nem volt különbség, mindenki két közepes abroncson vágott neki a versenynek

Brad Binder már a felvezető kör végén ki kellett mennie a bokszba. Csapattársa ellenben megtartotta a vezetést, Márquez pedig feljött a második helyre. Morbidelli sokat veszített, hiszen Raúl Fernández, Martín és Johann Zarco is elment mellett. Az 1. körben aztán ismét változott az élmezőny sorrendje, hiszen Fernández elment a Ducati mellett, amelyet kis híján a másik Aprilia is maga mögé utasított, de a 30 esztendős motoros a pályát elhagyva is megtartotta a harmadik helyet, honfitársa pedig ezután némileg visszaesett.

MotoGP™🏁@MotoGP

🚥 LIGHTS OUT 🚥@37_pedroacosta leads from pole! 🔥🦈#CatalanGP 🏁

A 3. kör elején Márquez megtámadta Fernándezt, ám a Trackhouse pilótája nagyon későn fékezett az 1-es kanyarban, így megőrizte a második pozíciót. A kétszeres világbajnok ráadásul további két pozíciót veszített, hiszen előbb Zarco, majd Martín is elment mellette, utóbbival kicsit össze is ért.

MotoGP™🏁@MotoGP

Early contact there between @alexmarquez73 & @88jorgemartin 💥#CatalanGP 🏁

A 4. körben a gyári Aprilia versenyzője megelőzte a francia motorost, ami egy néhány kanyaron át tartó küzdelem árán Márqueznek is összejött. Mindeközben az élen Fernández megközelítette Acostát, sőt, a következő kör elején ki is tudta őt fékezni. Ugyanitt Márquez és Martín is helyet cseréltek.

MotoGP™🏁@MotoGP

New leader alert 🚨@25RaulFernandez from a long way back 🚀#CatalanGP 🏁

Bezzecchi versenye eközben borzalmasan alakult, hiszen egy elrontott féktáv miatt visszaesett a tizenegyedik helyre, majd néhány kanyarral később Francesco Bagnaia is elment mellette. Két körrel később Acosta szintén az 1-esben bújt be Fernández mellé, ám a 25 esztendős pilóta utána alá tudott fordulni, így rögtön visszavette a vezetést.

MotoGP™🏁@MotoGP

📈 @37_pedroacosta is now back in the lead!#CatalanGP 🏁

A 9. körben aztán Acosta már sikerrel járt, ám akkor már nem ketten, hanem hárman voltak, hiszen Márquez megérkezett mögéjük. A Gresini motorosa egy körrel később már az egyenesben maga mögé utasította egyik honfitársát, hogy üldözőbe vegye a másikat. Mögöttük Enea Bastianini motorja hibásodott meg.

MotoGP™🏁@MotoGP

😱 @37_pedroacosta working hard to keep the lead #CatalanGP 🏁

A 12. kör elején Márquez hasonlóan akarta megelőzni Acostát, ám a gyári KTM versenyzője egy késői fékezéssel megtartotta az első helyet. A kör későbbi részében aztán valóságos katasztrófa történt: Acosta KTM-je is lelassult, és bár emelte a kezét, Márquez már nem tudta teljesen kikerülni, és kisodródott a pálya mellé, ahol nagyot esett. A motorja felrepült, és bár szerencsére senkit nem talált el, a leszakadó abroncsban Di Giannantonio is bukott. A versenyt megszakították, és bár a Grsini pilótája a tájékoztatás alapján eszméleténél volt, de mentővel kellett  kórházba szállítani.

A törmelékeket viszonylag hosszú idő volt feltakarítani, a rajtsorrend pedig a 11. kör alapján alakult ki. Martín ugyan jól kapta el a rajtot, de nem tudta megelőzni Acostát, sőt, Joan Mir jött fel a második pozícióba. Hátrébb újabb baleset történt: Zarco találta el Luca Marinit, és Bagnaia is belekeveredett a bukásba. Ezúttal sem úszta meg mindenki ép bőrrel, ugyanis az LCR pilótáját kellett ápolni, miután beakadt a motorba. A 35 éves motorost az orvosi központba, majd kórházba vitték, de nincs kritikus állapotban.

TNT Sports Bikes@bikesontnt

Replays of the second Red Flag crash 🚩

All riders conscious 🙌#MotoGP | #CatalanGP | Live on TNT Sports and HBO Max

A második újraindítás sorrendje nem változott az elsőéhez képest, leszámítva Zarco kiesését. Acosta ismét megőrizte a vezetést, Martín pedig ezúttal feljött a második pozícióba. Fernández aztán megtámadta márkatársát, és lényegében kilökte a gyári Aprilia motorosát, nem véletlen, hogy a bokszban rendkívül dühösek voltak. A versenybalesetnek ítélt incidens következtében Mir a második, Bagnaia pedig a harmadik helyre jött fel.

MotoGP™🏁@MotoGP

.@88jorgemartin crashes out of contention! #CatalanGP 🏁

A 12 körösre redukált versenyen a gyári KTM pilótája nem tudott ellépni, Mir viszont az első körökben nem tudta őt támadni. Mögöttük viszont volt változás, ugyanis a 4. körben Di Giannantonio kifékezte Bagnaiát. Még hátrébb a következő körben Ai Ogura ment el Fabio Quartararo mellett a hatodik helyért.

MotoGP™🏁@MotoGP

.@FabioDiggia49 into 3rd#CatalanGP 🏁

Bagnaia aztán újabb két pozíciót veszített, miután Fermín Aldeguer, majd Ogura is maga mögé utasította. A 8. körben aztán az élmezőnyben is változott a sorrend, ugyanis Di Giannantonio megelőzte Mirt, így átvette tőle a második pozíciót. Sőt, a 10. körben Acosta mellé is bebújt, és bár a spanyol pilóta megpróbált aláfordulni, de a következő kanyar ismét a VR46 motorosának kedvezett, aki el is tudott lépni.

MotoGP™🏁@MotoGP

New leader! @FabioDiggia49 has hit the front#CatalanGP 🏁

Az utolsó körben aztán Acosta Mirrel szemben is pozíciót vesztett, sőt, aztán Aldeguer is bejött elé. Itt azonban még nem volt vége, ugyanis a legvégén Ogura is megérkezett, a két motor összeért, és Acosta elesett, az incidenst pedig vizsgálni kezdték, és 3 másodpercre megbüntették a japán versenyzőt. Di Giannantoniót azonban ez nem zavarta, és megszerezte pályafutása második királykategóriás győzelmét, a VR46-tal pedig az elsőt, Mir és Aldeguer pedig idén először állhattak fel a dobogóra. Azonban itt még mindig nem volt vége a drámának, ugyanis több versenyzőnek, köztük Mirnek is vizsgálni kezdték a guminyomását.

MotoGP™🏁@MotoGP

Under investigation: @37_pedroacosta & @AiOgura79‘s last-lap incident#CatalanGP 🏁

A MotoGP montmelói főfutamának előzetes végeredménye

MotoGP™🏁@MotoGP

.@FabioDiggia49 back on winning ways ahead of @JoanMirOfficial, currently under investigation due to low tyre pressure, and @Aldeguer54 #CatalanGP 🏁

Ez történt a kisebb kategóriákban

A MotoGP főfutama előtt szokás szerint megrendezték a Moto3-as, majd a Moto2-es futamot. A legkisebbeknél Máximo Quiles ugyan csak a hetedik pozícióból indult, és sokáig a középmezőnyben motorozott, de végül rendkívül izgalmas befutóval nyert Álvaro Carpe, valamint a KTM Ajo pilótájától mindössze 4 ezreddel elmaradó David Muñoz előtt. A középső kategóriában sokáig Celestino Vietti vezetett, ám az utolsó körökben Manuel González megelőzte őt a győzelemért, Izan Guevara pedig szintén a hajrában ment el Iván Ortolá mellett a dobogó legalsó fokáért.