Vajon két kiírás után visszatér-e még Magyarországra a MotoGP? Sokakat foglalkoztat ez a kérdés az idei Magyar Nagydíj hétvégéjén tett néhány versenyzői elszólás óta, megspékelve azzal, hogy a tavasszal felállt új magyar kormány feltett szándéka véget vetni a sportban tapasztalt pénzszórásnak. Kálnoki-Kiss Attila sportért felelős államtitkár a 24.hu-nak adott interjúban beszélt a verseny jövőjéről.
Eddig négy alkalommal rendeztek Magyar Nagydíjat a gyorsaságimotoros-világbajnokságban: először 1990-ben és 1992-ben még a Hungaroring adott otthont a versenyhétvégének, az ország elsőszámú pályája azonban ma már nem felel meg a motoros királykategória követelményeinek. A Balatonfőkajár melletti Balaton Park Circuit viszont annak a szándékával épült, hogy csúcskategóriás motorversenyek rendezésére is alkalmas legyen, tavaly és idén pedig már a MotoGP és a Superbike-világbajnokság is ellátogatott ide.
Ez a versenyrendezés azonban nem volt megtérülő az államnak, ami hamar világossá vált az új kormány számára, amint belelátott a költségvetésbe. Kálnoki-Kiss Attila a MotoGP-t hozta fel példaként, szavai szerint pedig a motorversenyzés csúcskategóriája is könnyen azon sportesemények közé sorolódhat, amelyeket egyszerűen nem érdemes finanszíroznia az államnak, így pedig valóban kikerülhet a körforgásból.
„Transzparenciát szeretnénk, teljes átláthatóságot szeretnénk és észszerűséget szeretnénk. Amíg én vagyok államtitkár, biztosan nem járulok hozzá ahhoz, hogy olyan beruházásra, olyan eseményszervezésre adjunk forrást, aminek nem látjuk az értelmét, a megtérülését. Hogy egy példát mondjak, itt van a MotoGP, amiről szintén nagyon sokat cikkeztek. 16 milliárd forintba került a magyar államnak 500 millió forint bevétel mellett, 6000 nézővel” – mondta a 24.hu podcastjában.
Ez a hatezres nézőszám valóban aggasztóan csekély annak fényében, hogy más pályák mekkora látogatottságot vonzanak a versenyhétvégéken. Ugyan ennek a számnak az eredetét nem ismerjük, a MotoGP által kiadott hivatalos adatok azonban mindenki számára elérhetőek, és bár ennél kicsit magasabbak, de attól még egyáltalán nem szívderítőek.
Ezen számok szerint a június 7-i hétvégén rendezett Magyar Nagydíjon a hétvége előtt (csütörtökön és pénteken) 13 287 néző látogatott ki a pályára, szombaton 12 757, majd vasárnap pedig 15 688 nézőt számláltak. A teljes hétvégi látogatottságban (ahol ezeket a számokat összeadják, vagyis egy ember többször is szerepelhet benne) 41 732 fő jön ki, ezek a számok pedig látványosan eltörpülnek a szezonban eddig megrendezett többi nagydíj vonzereje mellett. A második legkevésbé látogatott vasárnap az austini volt nagyjából 45 000-rel (123 000-es teljes hétvégi látogatottság), ezt már a 60 000-es Brazil Nagydíj (148 000) és a 63 000-es Cseh Nagydíj (171 000) követi. A leglátogatottabb vasárnap eddig a Le Mans-i volt 112 ezer fővel és 311 ezer teljes hétvégi nézőszámmal.
Kálnoki-Kiss Attila ugyanakkor utalt rá, a rossz számok és a veszteséges rendezés nem egyértelműen jelentik azt, hogy a MotoGP-nek az idei évvel befellegzett Magyarországon. Mint elmondta, azáltal, hogy a Liberty Media a Forma–1 után nemrég a MotoGP tulajdonjogait is felvásárolta, lehetőség nyílik a jövő átláthatóbb tervezésére. Az F1-es tapasztalatok alapján ugyanis már megbecsülhető, hogyan fejlődhet a MotoGP is a következő években, milyen jövőképe, milyen nézőcsalogató vonzereje lehet, és ez alapján a kormány jól megalapozott döntést tud majd hozni arról, szüksége van-e Magyarországnak továbbra is a világbajnokság fogadására.
