Marc Márquez a Magyar Nagydíjon megszerezte pályafutása századik győzelmét a gyorsaságimotoros-vb különböző kategóriáiban. Ez alkalomból mindegyik diadaláról egy-egy képpel, illetve némi történetmorzsával emlékezünk meg.

Marc Márquez megszerezte pályafutása századik világbajnoki futamgyőzelmét. Ennek a mondatnak a leírására már jó ideje készültünk, ahogyan arra is, hogy ebből az alkalomból készítünk egy galériát. Olyannyira, hogy az első képeket már akkor letöltöttük, amikor még a kilencvenkilencedik sem volt meg (mármint azok közül, amelyek nem voltak meg a szerkesztőségi rendszerünkben), mondván, hamarosan jön a jubileumi siker.

Erre azonban jóval többet kellett várni, mint ahogyan azt alighanem az eegész világ kalkulálta, hiszen a tavalyi misanói és az idi Balaton Park-i sikere között közel kilenc hónap telt el. Ennek elsősorban az az oka, hogy a 2025-ös idény vége felé Márquez megsérült, és újra formába kellett lendülnie. Hogy ez tartósan sikerül-e, az majd kiderül, mindenesetre a Magyar Nagydíj helyszíne kedvezett neki. Mi pedig most már közzétehetjük azt a galériát, amelynek elkészítése felé több mint kilenc hónapja tettük meg az első lépést.

A galéria az alábbi képre kattintva tekinthető meg.