Több olyan versenyző is részt vett a MotoGP spielbergi tesztjén, aki jövőre biztosan nem lesz ott a mezőnyben, sőt, Pedro Acosta révén olyasvalaki is motorra ült, aki 2027-re márkát vált. A nem hivatalos időmérések alapján Diogo Moreira bizonyult a leggyorsabbnak a Hondával.

Ahogyan az az évnek ebben a szakaszában szokás, hivatalos tesztet rendeztek a MotoGP-ben. A körülmények azonban szokatlanok voltak: amellett, hogy ezúttal nem Misanóban, hanem Spielbergben maradt a mezőny egy része plusz egy napot, immáron a jövő évi, 850 köbcentiméteres motorokat próbálgatták. Pontosabban azokat is.

Merthogy akadt, aki átalakított 1000-es gépen ment. Hogy az egyes pilóták milyen motoron mentek, azt csak sejteni lehet, hiszen a tesztet zárt kapuk mögött rendezték. Mindenesetre sejthető, hogy leginkább azok ültek fel az 1000-es változatra, akik jövőre márkát váltanak vagy egyáltalán nem is lesznek ott a rajtrácson.

Merthogy ilyenek is voltak. Az egyetlen jelenlévő, aki 2027-ben már egy másik márkát fog képviselni a MotoGP-ben, az Pedro Acosta, aki a nyári brnói teszten is felült a KTM-re. A spanyol versenyzőnek tehát megadatott mindaz, ami a hozzá hasonló cipőben járó Francesco Bagnaiának, Fabio Di Giannantoniónak, Álex Márqueznek, Jorge Martínnak, Ai Ogurának, Enea Bastianininek, Luca Marininek, Joan Mirnek és Fabio Quartararónak nem.

Simon Patterson@denkmit

Good news, everyone: 850s sound GREAT!

A KTM-et Brad Binder is képviselte, akiről most már biztosan kijelenthető, hogy jövőre nem a MotoGP-ben fog versenyezni. Hasonló helyzetben van a Yamahánál Jack Miller, valamint a Ducatinál Franco Morbidelli, bár utóbbi minden bizonnyal csak azért kapott lehetőséget, mert Nicolò Bulega múlt heti bukása után visszalépett a teszttől. A legmeglepőbb név azonban Maverick Viñalesé, aki a nyári szünet óta nem versenyzett, de ez alapján úgy tűnik, hogy a távol-keleti túrán már bevethető lesz.

A teszten néhány újonc is szerepelt. Bulegához hasonlóan Daniel Holgado és David Alonso nem motorozott a teszten, a múlt héten bejelentett Senna Agius, valamint Izan Guevara viszont igen. Igaz, a GPOne információi alapján utóbbi a Yamaha 1000-es motorját használta, ám a felkészülése szempontjából alighanem ez is hasznosnak bizonyult.

Rajtuk kívül azok az állandó és tesztpilóták köröztek, akik jövőre is azt a márkát képviselik, mint idén. Marc Márquez és Fermín Aldeguer a Ducatit, Marco Bezzecchi, Raúl Fernández és Lorenzo Savadori az Apriliát, Pol Espargaró a KTM-et, Diogo Moreira, Johann Zarco és Takaaki Nakagami a Hondát, míg Toprak Razgatlıoğlu és Augusto Fernández a Yamahát terelgették. Összesen tehát tizennyolcan voltak jelen a teszten.

Fontos kiemelni, hogy a köridők nem voltak nyilvánosak, ám az olasz szakoldal készített egy nem hivatalos mérést, igaz, ezen a listán csak a résztvevők alig több mint fele szerepel. Ez alapján az LCR brazil pilótája volt a leggyorsabb, ráadásul ideje csupán körülbelül fél másodperccel marad el Martín hétvégi pole-pozíciós körétől.

A spielbergi teszt nem hivatalos köridejei

1. Diogo Moreira (Honda): 1:28.4
2. Fermín Aldeguer (Ducati): 1:28.7
3. Pedro Acosta (KTM): 1:28.9
4. Marco Bezzecchi (Aprilia): 1:29.1
4. Johann Zarco (Honda): 1:29.1
6. Franco Morbidelli (Ducati): 1:29.4
7. Marc Márquez (Ducati): 1:29.5
7. Raúl Fernández (Aprilia); 1:29.5
9. Jack Miller (Yamaha): 1:30.5
9. Toprak Razgatlıoğlu (Yamaha): 1:30.5
9. Izan Guevara (Yamaha 1000): 1:30.5