Manuel González elárulta, a Moto2-es Brit Nagydíj utolsó előtti körének végén nem volt biztos benne, hogy pontosan hol tartanak. A bajnoki éllovas a hibája ellenére igyekszik a pozitívumokat levonni a futamból.
Nem mindennapi baklövést hozott a Moto2-es Brit Nagydíj végjátéka. Azok után, hogy Manuel González a hajrára a középmezőny elejéről egészen az első helyig küzdötte vissza magát, még pontot is alig szerzett. Ennek oka, hogy egyszerűen túlságosan korán kezdett el ünnepelni, utána pedig még pechje is volt.
Az Intact motorosa az utolsó előtti, 16. körben állt az élre, miután megelőzte Daniel Holgadót. A célvonalnál aztán kiült a nyeregből, hogy ünnepelje a győzelmét, ám a kockás zászlót nyilvánvalóan nem látta, hiszen az csak egy körrel később volt esedékes. A futam után González megpróbálta megmagyarázni, hogy mi vezetett a hibához.
„Az utolsó körökben nagyon komfortosan éreztem magam a csatákban, és megpróbáltam nyerni – nyilatkozta. – Néhány körrel korábban viszont a célvonalnál kerestem a körszámláló kijelzőjét, de nem láttam. Ezért azt hittem, hogy ez az utolsó kör, és az utolsó szektorban néhány ponton nagyon keményet fékezve megelőztem Danit. Azonban ő is keményen küzdött. Nem voltam benne száz százalékig biztos, hogy az utolsó körben vagyunk-e, ezért teljes gázzal szeltem át a célvonalat, bár már kicsit ünnepeltem is.”
Ezen a ponton pedig alighanem sokakban felmerül a kérdés, hogy ha nem teljesen biztos a dolgában, akkor miért kezd el ünnepelni, de ez már nem derült ki. Emiatt ráadásul Holgado hátulról eltalálta, aminek következtében megsérült a kipufogója, és lelassult. „Az volt a balszerencse, hogy Dani hozzáért a lánckerékhez és a kipufogóhoz, ezért az utolsó körben nem tudtam visszatámadni” – fogalmazott.
DISASTER FOR MANU GONZALEZ 🤯#MotoGP | #Moto2 | #BritishGP | Live on TNT Sports and HBO Max
▶González végül csak tizennegyedikként ért célba, vagyis mindössze 2 pontot szerzett. Abból a szempontból viszont szerencséje volt, hogy első számú üldözője, Izan Guevara csak mérsékelten tudta kihasználni a történteket, hiszen csupán ötödik lett, így továbbra is 42,5 egység a különbség. A listavezető ezt leszámítva is igyekszik a pozitívumokat magával vinni.
„A jó oldalát kell néznünk – hangsúlyozta. – Noha vasárnap kicsit küszködtünk, mi voltunk az egyik legerősebbek a pályán, és esélyünk volt a győzelemre. Ezért nem vagyok szomorú miatta, hanem mindenekelőtt elégedett vagyok az összességében nyújtott teljesítményünkkel. Ugyanakkor sajnálom a csapatot, hogy a célvonalnál hibáztam.”

