Massimo Rivola úgy véli, Marco Bezzecchi önhibájából bukott, amivel a történelmi eredmény esélye is elúszott. Az Aprilia Racing vezérigazgatója szabadságra küldi versenyzőjét, aki szerinte az elmúlt időszakban nyomás alatt volt.
A Holland Nagydíj után új időszak kezdődött a MotoGP-ben, hiszen immáron nem Marco Bezzecchi, hanem Jorge Martín vezeti a tabellát. Amellett, hogy utóbbi vasárnap harmadikként célba, mindez csapattársa bukásának is köszönhető: az olasz motoros már a 2. körben elszállt, méghozzá igencsak veszélyes módon.
A 27 esztendős versenyző a meglehetősen gyors 15-ös kanyarban dobta el a motort, majd többször is bukfencezett a kavicságyban, de szerencsére érdemi sérülés nélkül megúszta az esést. Főnöke, Massimo Rivola természetesen erről is nyilatkozott, és nem próbálta szépíteni honfitársa hibáját, amely a márka számára is kifejezetten rosszul jött.
„Mit mondhatnék? – tette fel a költői kérdést az Aprilia Racing vezérigazgatója. – Egyhetes szabadságra küldjük, elsősorban abban a reményben, hogy jól van, és hajlandó elmenni. Mindenképpen szüksége van egy kis pihenésre, mert az utóbbi időben szinte mindent átélt. Szóval érthető, hogy talán kicsit nyomás alatt érzi magát. Ugyanakkor nem lett volna szabad elkövetnie azt a hibát, főleg mivel olyan helyen történt, ahol tényleg meg lehet sérülni. Gyártóként az Apriliának nyilván hiányzott egy motorja. Úgy gondolom, megvolt az esélyünk, hogy négy Aprilia legyen az élen, ezért kár, hogy nem tudtuk megvalósítani, amire képesek lettünk volna.”
Az Aprilia az időmérőn történelmi tettet hajtott végre, ugyanis története során először sajátította ki a rajtrács első négy helyét. A sprinten aztán Fabio Di Giannantonio a harmadik helyével belerondított a noaleiek dominanciájába, ám a főversenyen meglehetett volna az esély az újabb tarolásra, ami vasárnap még nem történt meg az Aprilia esetében.
Emellett csak Bezzecchit nézve is bosszantó a bukás, hiszen a hétvége korábbi szakaszában kifejezetten jó tempót produkált. „Egyszerűen túl gyors [volt] – utalt Rivola a bukásra. – Kár Marco hibájáért. Egy olyan hétvégén, amikor ennyire remek tempót mutatott, sokkal többet kellett volna elérnie. Most viszont az a prioritás, hogy a lehető legjobban felépüljön a súlyos balesete után.”
Ami a gyári Aprilia pilótájának egészségi állapotát illeti, nagy fájdalmai miatt kórházba szállították, ahol alaposabban megvizsgálták. Szerencsére az derült ki, hogy nincs komolyabb sérülése, így már aznap hazarepülhetett. „Most éppen a legfrissebb hírekre várunk – fogalmazott ennek kapcsán főnöke. – Szerencsére úgy tűnik, nincs ok az aggodalomra.”
Ami az ominózus kanyart illeti, Rivola úgy véli, ott eleve hátrányban voltak a riválisokhoz képest. „Hogy őszinte legyek, szerintem az Aprilia csak a tizenötös kanyarban nem volt erős – jelentette ki. – Normál esetben az Aprilia a pálya összes nagyon gyors szakaszán valami különlegessel rukkol elő. Ezzel együtt mind a négy motorból ki kell hoznunk a maximumot, nem csak háromból.”


