Francesco Bagnaia optimistán vágott neki a Holland Nagydíjnak, ám a fékezéssel kapcsolatos gondjai miatt idő előtt feladta a viadalt. Ezt követően rögtön hazautazott feleségéhez, aki nemrég hozta világra első közös gyermeküket.
Megszakadt Francesco Bagnaia sorozata, hiszen a Holland Nagydíjat megelőző négy főfutamot rendre harmadikként fejezte be, legalábbis a hivatalos rangsorolásban. Erre ezúttal aligha lett volna esélye, de a negyedik pozícióra mindenképpen lehetett volna sansza, ám végül kénytelen volt elfogadni a kiesést.
A gyári Ducati motorosa a második bolyban csatázott csapattársával, Marc Márquezzel, valamint Pedro Acostával. Utóbbi aztán feladta a küzdelmet, miután alagútszindrómája kezelhetetlenné vált. Nem sokkal később, tíz körrel a vége előtt a háromszoros világbajnok motorja is lelassult, majd behajtott a bokszutcába, ahol végleg megállt.
„Nem számítottam rá, hogy kieséssel fejezem be a hétvégét, az biztos – olvashatóak szavai a Ducati szokásos közleményében. – A sprint után nagyon pozitív érzéssel vártam a teljes távú futamot, mivel tudtam, hogy versenyképesek lehetünk. A rajtom nem volt túl rossz, az elejétől kezdve igyekeztem lépést tartani az élmenőkkel, és a bolyon belüli csata során visszaszerezni néhány pozíciót. Azonban nem úgy vezettem, ahogyan szerettem volna, szenvedtem a motor lelassításával, illetve megállításával. Közvetlenül féltáv után nagyon nehezen kezelhetővé vált a helyzet. Túl nehéz volt ahhoz, hogy a folytatáson gondolkodjak. Sajnálom, hogy így ért véget a hétvége, főleg itt, Assenben.”
Kiesése miatt Bagnaia visszaesett a bajnokság nyolcadik helyére, miután a sprintet megnyerő, majd a főfutamon másodikként célba érő Raúl Fernández megelőzte őt az összetettben. Az viszont jó hír az ő szempontjából, hogy ennél tovább a közeljövőben nem fog zuhanni, hiszen a közvetlenül mögötte álló Álex Márquezzel szemben 52 ponttal vezet.
Az olasz pilótát viszont jelenleg alighanem ez érdekli a legkevésbé. Kiesése után nem állt a sajtó rendelkezésére, ám erre igencsak kellemes oka volt. Ahogyan az a közvetítésből is kiderült, a napokban édesapa lett, hiszen felesége életet adott első közös gyermeküknek. Emiatt pedig rögtön hazautazott, hogy meglátogassa őket.
„Nem tudom szavakba önteni, mennyire gyönyörű az élet – fogalmazott a 24 órán át elérhető Instagram-történetében. – Ma egy új érzést fedezek fel, a legerőteljesebbet, amely valaha bennem volt.” A gyári Ducati motorosa Brad Binderhez, Maverick Viñaleshez, Luca Marinihez, Joan Mirhez, Jack Millerhez és Álex Rinshez csatlakozott, így immáron hét állandó versenyzőnek van legalább egy gyereke.


