Pedro Acosta úgy érzi, Álex Márquez súlyos sérüléssel járó bukása után még igen, a Johann Zarco sérülését hozó ujabb baleset után viszont már nem lett volna szabad folytatni a MotoGP Katalán Nagydíját.

Acosta a pole-ból rajtolva vezette a versenyt, amikor a 12. körben a 9-es kanyar után egyszer csak elment az erő a motorjából, ennek következtében pedig a szorosan mögötte haladó Álex Márquez eltalálta őt, végül pedig akkorát esett, hogy a kulcscsontja és az egyik csigolyája is eltört. Miután a Gresini versenyzőjét elvitte a mentőautó, a romokat pedig eltakarították a pályáról, új rajt következett, ami után rögtön hárman is elestek. Köztük volt Johann Zarco, akinek a lába ráadásul beakadt a szintén bukó Franceso Bagnai Ducatijába. A francia versenyző elülső és hátsó keresztszalagja elszakadt, valamint a belső meniszkusza is sérült, míg a szárkapocscsontban kisebb törés keletkezett.

Mivel a verseny háromnegyedét továbbra sem teljesítették, megint új rajt következett, végül pedig a Márquez bukása után a nekivágódó motordarabok miatt szintén eleső, kézsérülést szenvedő Fabio Di Giannantonio nyert, Acosta pedig pontot sem szerzett, az utolsó kanyarban, a 4. helyen haladva az ezért utólag több másik versenyzővel együtt büntetést kapó Ai Ogura ugyanis kilökte. A KTM versenyzőjének azonban ez volt a legkisebb gondja.

„Nincs sok mondanivalóm a mai versenyről. A legfontosabb, hogy tudjuk: Álex Márquez és Johann Zarco rendben vannak, ahogy mindenki más is, aki bukott. Már megint volt egy olyan vasárnapunk, ami nagyon rosszul is végződhetett volna – nyilatkozta a spanyol DAZN televíziónak, majd kifejtette, nem érti a versenyirányítás döntését. – Nem ez a világ legjobb érzése. Amikor valami olyan történik, mint ma, akkor tényleg szörnyű, hogy úgy teszünk, mintha semmi sem történt volna, és ugyanúgy visszamegyünk a pályára. Még MotoGP-versenyzőként is úgy, hogy már hozzászoktunk az ilyen dolgokhoz. Megértem, hogy egy piros zászló után újra pályára kell mennünk, de a második után… Nem igazán értek egyet azzal, hogy két piros zászló után ismét versenyezzünk. Ha ugyanazon a futamon már két komoly baleset történt, szerintem nincs sok értelme újra kimenni. Az emberek egészsége fontosabb kell legyen a show-nál.”

A tömegbukás, ami után Acosta már nem folytatta volna a versenyt:

Acosta kitért a Márquez bukását előidéző lelassulására is. „Úgy tűnik, elektronikai hiba volt; mintha a motor egyszer csak kikapcsolt volna, és minden leállt. A gázkar nem reagált, és ez pont akkor történt, amikor behúzódtam az idom mögé. Az erővesztés előrelökött, és miközben próbáltam kiszabadítani a kezemet, ilyen közel egymáshoz haladva… nos, a lehető legrosszabb történt.”

Végül pedig az utolsó kanyaros bukására is reagált. „Ez a versenyzés része. Mindannyian voltunk már ilyen helyzetben, amikor túl sokat vállal az ember. [Ogura] odajött hozzám, bocsánatot kért, és sokáig várt rám a bokszutcában. Le a kalappal előtte, hogy volt benne ennyi alázat.”