Francesco Bagnaia utolsó köre lassabb volt néhány Moto2-es körnél a Maláj Nagydíjon, amelynek végén már nem is tudott a szokványos módon kanyarodni. A gyári Ducati versenyzője szerint problémájának forrását nem a beállításoknál kell keresni.

Francesco Bagnaia tavalyi sepangi teljesítménye a jobbak közé tartozott, főleg az idény második felét nézve, amikor a fordulók többségén már csak szenvedett. A háromszoros világbajnok megszerezte a pole-pozíciót, megnyerte a sprintet, majd a főfutamon is dobogós helyen állt, amikor defekt miatt kénytelen volt feladni a küzdelmet.

Idén az időmérőn tizedik, a csepegő esőben rendezett sprinten hatodik lett. Vasárnap aztán jött a teljes megsemmisülés: tizenharmadik lett, miután többen is kiestek előle, futamgyőztes csapattársától, Marc Márqueztől pedig 32,960 másodperccel maradt el. Annyira szenvedett, hogy utolsó köre 4,682 másodperccel lassabb volt saját legjobbjánál, sőt, még öt Moto2-es versenyző leggyorsabb körétől is elmaradt.

„Tegnap egyszerűen szerencsém volt, hogy eleredt az eső – nyilatkozta nem sokkal a leintés után. – Ma láttam, hogy a tapadás volt számomra a korlát. Még úgy is, hogy próbáltam kezelni a helyzetet, öt kör után már nem volt hátsó gumim, és el kellett kezdenem azon gondolkodnom, hogy pusztán fejezzem be a versenyt. Az utolsó körben 2:05.1 másodperces időt futottam, amely számomra hihetetlen, tekintve, hogy tudom, mire vagyok képes itt. Azonban ez van, és ezt el kell fogadnunk. Még három [forduló] van hátra, megpróbáljuk a maximumot kihozni belőlük.”

Nem csak a borzalmas köridő szemlélteti kiválóan Bagnaia futamon belüli visszaesését, sőt, tulajdonképpen az már csak az okozat. Az ok, hogy bizonyos kanyarokat már nem is tudott szokványosan bevenni. „A futam végén a jobbkanyarokban hozzá sem tudtam érni a térdemmel [az aszfalthoz]” – árulta el az olasz Skynak.

Bagnaia vesszőfutása immáron közel másfél éve tart. Bár voltak fellángolások, tavaly ősszel például a sepanginál is látványosabb volt a Motegiben nyújtott teljesítménye, amikor minden lényeges eseményt megnyert, idén is volt zsinórban négy dobogója, ám összességében sokkal gyengébben szerepel, mint fénykorában. Ennek kapcsán úgy véli, nem ott kell keresni az orvosságot, ahol ilyenkor gyakran szokták.

„A probléma [jelenleg] nem a beállításokból fakad, és nem is az elektronika kalibrálásából, így a teljesítmény növelése vagy csökkentése semmit nem old meg, még ha jelentős változtatásokat is hajtunk végre – magyarázta a tabella kilencedik helyén álló motoros. – Egész évben ezt tettük, és mindig ugyanaz volt a gond. Tavaly is ez volt.”