Marc Márquez felidézte, mit élt át, miután öccse, Álex súlyos balesetet szenvedett a Katalán Nagydíjon, és kiemelte, végig megfelelően tájékoztatták. A Gresini motorosa elmondta, már a kórházban látni akarta a bukást, később pedig egy ideig nagy fájdalmai voltak.
Két csúnya baleset is történt a két héttel ezelőtti Katalán Nagydíj főfutamán. A látványosabbik mindenképpen Álex Márquezé volt, aki a 12. körben nem tudta teljesen kikerülni Pedro Acosta hirtelen lelassuló motorját, aminek következtében kisodródott a bukótérbe, majd óriásit esett. Mindez alighanem mindenki számára rendkívül ijesztő látvány volt.
A Gresini versenyzőjének bátyja, Marc Márquez nem volt ott a helyszínen, hiszen otthon lábadozott saját korábbi sérüléseiből, illetve műtétjeiből. A kilencszeres világbajnok Mugellóban visszatér a pályára, és a csütörtöki sajtónapon elárulta, hogyan élte meg öccse bukását, illetve az azt követő órákat és napokat.
„Otthon éltem át a balesetet, természetesen lefagytam a televízió előtt – nyilatkozta. – Szerencsére, és szeretnék köszönetet mondani a bajnokságnak, ugyanis folyamatosan tájékoztattak, hogy mi hangzik el a rádión, és minden pillanatban tudtam, hogy van a pilóta. Nagyon szerencsések voltunk, a motorozás általánosságban, nemcsak Álex, hanem Johann Zarco bukása miatt is. Ugyanakkor logikusan, amikor egy családtaggal történik ilyesmi, az sokkal jobban megérinti az embert. Egész vasárnap nagyon rossz volt. Hétfőn, miután végre megölelhettem, nyugodtabb voltam.”
Hogy az idősebbik Márquez hogyan reagált volna a pályán a történtekre, mennyire tudott volna a saját versenyére koncentrálni ilyen helyzetben, azt már soha nem tudjuk meg – pontosabban reméljük, nem lesz alkalmunk megtudni. Otthon viszont nyilvánvalóan őt is igencsak földhöz vágta a baleset, illetve az azt követő napok.
„Hogy őszinte legyek, az ember az ilyen pillanatokban érti meg a legjobban, hogy mekkora kockázattal jár ez – fogalmazott. – Elfogadjuk, tudatában vagyunk annak, hogy rizikót vállalunk, de mindig azt gondoljuk, hogy velünk ez nem fog megtörténni. Ez így működik, előfordul, az ember elfogadja. Nehéz megmagyarázni, de amíg nem egy családtagot érint, addig nem úgy éli meg. Tudjuk, hogy létezik kockázat, jelen van, de hogy évente negyvennégyszer rajtolunk ezekkel a motorokkal, az nem segít a minimalizálásban. Rosszul éltem meg, de szerencsére az egész baleset csak egy nagy ijedtség volt. Egész héten nehézségeken ment keresztül, láttam, hogy fájdalmai vannak, de most már javul az állapota, ismét mosolyog, és kezd újra önmaga lenni.”
A baleset következtében Álex Márquez mind az Olasz, mind a jövő héten esedékes Magyar Nagydíjat kénytelen kihagyni. Ezzel együtt a napokban ő is hosszabban ki tudta fejteni gondolatait a hatalmas bukással kapcsolatban, amelyet már akkor vissza akart nézni, amikor még éppen csak bekerült a kórházba.
„Amikor megérkeztem a kórházba, azt hiszem, talán délután fél négy volt, akkor kezdtem el mindenre százszázalékosan emlékezni – idézte fel a saját YouTube-csatornájára feltöltött videóban. – Kértem, hogy mutassák meg a bukást, mert bár voltak villanásszerű emlékeim, de nem emlékeztem rá százszázalékosan, ezért szerettem volna látni, hogyan nézett ki pontosan. Őszintén szólva, akkor rájöttem, milyen szerencsés voltam, hogy elkerültem a jobb oldali falat, hogy így mentem be a pályára abban a pillanatban, hogy így estem el. Ekkor lettem tudatában annak, hogy mekkora szerencsém volt.”
A 30 esztendős motorost még aznap megműtötték, hogy egy lemezzel rögzítsék törött kulcscsontját, emellett egy apró törést fedeztek fel a C7-es csigolyájában. Bár most már jó úton halad a gyógyulás felé, az első napok elmondása szerint meglehetősen gyötrelmesen alakultak, hiszen ezúttal nem egy „mindennapos” sérülésről van szó.
„Hétfőn délelőtt engedtek ki a kórházból, és Madridba utaztam – mondta. – Hazaértem, és rosszul éreztem magam. A gyógyszer csökkenti a fájdalmat, de az jelentősen nő. Ez nem olyan sérülés, mint amikor például tavaly megsérült az ujjam, elestem, és automatikusan a felépülésre gondoltam. Ez egy olyan baleset volt, melynek során akkora volt az ütés, hogy szinte újra le kellett szállnom a földre. Körülbelül egy hétbe telik, mire a test valamennyire visszatér a normális állapotba, és ez nagy fájdalommal jár.”
