Marc Márquez néhány hónapja még 102 pontos hátránnyal rendelkezett, mostanra viszont már vezeti a MotoGP tabelláját. Ennek kapcsán összegyűjtöttük a királykategória történetének legnagyobb fordításait, amelyek közül akadt, amelyik a szezon végkimenetelét tekintve hiábavalónak bizonyult.
2026. május 31.: Marc Márquez a műtétjeiből visszatérve hetedik helyen végez az Olasz Nagydíjon, mindezt úgy, hogy nem volt esélye az igazán jó pozíciókért küzdeni. Hátránya ezzel 102 pontra nőtt az összetettben vezető Marco Bezzecchivel szemben, és nemcsak ő maga, hanem alighanem a legvérmesebb szurkolói sem láttak esélyt a címvédésre.
2026. szeptember 13.: Márquez megnyerte a San Marinó-i Nagydíjat. Ez volt hét főfutam alatt az ötödik győzelme – érdekesség, hogy a másik két alkalommal szintén hetedik helyet szerzett –, a táblázaton pedig utolérte, sőt, több vasárnapi sikerének köszönhetően meg is előzte a táblázat addigi éllovasát, aki akkor már Jorge Martín volt.
Márquez tehát hatalmas fordítást hajtott végre. Ha csak az abszolút pontszámot nézzük, akkor ilyen tekintetben az élre tört, de persze ez nem lenne igazságos, hiszen a sprint bevezetése óta 37 pontot lehet szerezni egy hétvégén. Ráadásul a történelem során már többször előfordult, hogy egy ekkora – vagy talán még ennél is nagyobb – bravúr sem ér automatikusan világbajnoki címet.
Márquez fordítása ott van minden idők legnagyobbjai között, de a különböző arányosítások elvégzése után az is egyértelmű, hogy nem az övé az abszolút etalon. Az alábbiakban összegyűjtöttük a gyorsaságimotoros-világbajnokság királykategóriájának legnagyobb fordításait, aminek során több szempontot vizsgáltunk.
Az egyik természetesen a pontrendszer, hiszen a hőskort nem lehet összehasonlítani a mostani időszakkal. A legelső szezonban 10 pont járt a győzelemért, majd sokáig 8, aztán 15, 20, és végül 25. Azonban az idei évet már a 2022-es idénnyel sem lehet igazságosan összevetni, hiszen most már sprintet is rendeznek, vagyis ha minden jól megy, akkor egy hétvégén összesen 37 egységet lehet gyűjteni.
A pontrendszerrel kapcsolatos problémákat viszont könnyedén kiiktattuk, hiszen a hátrányt két adattal arányosítottuk: egyrészt az adott pillanattól a szezon végéig maximálisan megszerezhető pontszámmal, másrészt azzal a pontmennyiséggel, amennyit azalatt lehetett begyűjteni, ahány futamhétvége alatt ténylegesen megtörtént a fordítás.
Márquez esetében előbbi 18,38 százalék, hiszen amikor 102 pontos hátrányba került, akkor még tizenöt forduló volt hátra – most a Katari Nagydíjjal kapcsolatos kérdőjelekbe ne menjünk bele –, vagyis legfeljebb 555 egységet lehetett szerezni. A 33 esztendős motorosnak viszont elég volt hét hétvége ahhoz, hogy az élre álljon – ezalatt 259 egység volt elérhető, amelynek a 102 a 39,38 százaléka. A későbbi nevek mellett ezt a két adatot fogjuk feltüntetni, ilyen sorrendben.
Mielőtt azonban megkezdenénk a felsorolást, további két kitételt kell megfogalmaznunk. Egyrészt az első évtizedekben érvényben volt a mínuszolás szabálya, így azokkal nehéz volt ilyen módon számolni, de szerencsénkre egyik ilyen idényben sem történt igazán nagy fordítás. A másik, hogy azokat az eseteket nem vettük figyelembe, amikor a különbség egy futamhétvégényin belül volt, mondván, ezért nem került be a felsorolásba Jorge Lorenzo a 2015-ös évvel.
1992 – Wayne Rainey (65%, 65%)
Ez alighanem megdönthetetlen rekord, és talán jobb is, ha tényleg nem dől meg. Ennek a felállításához ugyanis egy rendkívül súlyos sérülés kellett, máskülönben aligha valósult volna meg. Mick Doohan az első hét futamon öt győzelmet és két második helyet szerzett, miközben a címvédő Wayne Rainey csupán egyszer nyert, emellett három-három második helyet és kiesést számlált. Ráadásul Hockenheimben megsérült, így Assenben el sem indulhatott.
Utóbbi azonban egészen másról maradt emlékezetes. Az egyik edzésen a listavezető bukott, a lába pedig beszorult a motorja alá. A súlyos sérülés ellenére Doohan mindent megtett, hogy már a soron következő hungaroringi felvonáson ott legyen, ám ezért kis híján nagyon súlyos árat fizetett, hiszen majdnem amputálták a lábát. Ez végül nem történt meg, de így is rengeteget kellett kihagynia.
Rainey tehát megkezdhette 65 pontos hátrányának ledolgozását, amelyre öt fordulója volt, és abban az időszakban csak 20 egység járt a győzelemért. Ráadásul a trükkös körülmények között zajló Magyar Nagydíjon csak ötödik lett, aminél nyilvánvalóan jobbra volt szüksége. Ez meg is érkezett: Doningtonban és Interlagosban viszonylag sima győzelmet aratott, így még az is belefért neki, hogy a kettő között Magny-Cours-ban kikapjon Wayne Gardnertől.
Brazíliában már Doohan is ott volt, de nemhogy motorozni, járni is alig tudott, így csak tizenkettedik lett, amiért nem járt pont. Az idényzáró előtt 2 egység maradt az előnyéből, és bár becsületére legyen mondva, hogy próbálkozott, de a hatodik pozíciónál nem tudott előrébb jutni, így az amerikai versenyző számára tökéletesen elég volt a dobogó legalsó foka.
2006 – Valentino Rossi (34%, 40,8%)
Valentino Rossi ötszörös címvédőként vágott neki a MotoGP 2006-os kiírásának. Bár akkor is neki volt a legtöbb győzelme, de az első tizenegy fordulóban a négy diadalhoz mindössze egy dobogót tudott hozzátenni. Ráadásul jó néhány alkalommal nem volt szerencséje, hiszen az idénynyitón Toni Elías miatt bukott, Kínában a gumija adta meg magát, Le Mans-ban és Laguna Secában pedig a motorblokkja nem bírta ki a végéig, Franciaországban ráadásul az élről esett ki.
Az USA Nagydíjon történt kiesése után 51 pontos hátrányban várta az utolsó hat fordulóig a listavezető Nicky Hayden mögött. Az amerikai versenyző ugyan csak kétszer állhatott fel a pódium legfelső fokára, de hazai futamáig bezárólag ugyancsak két alkalom volt, amikor nem végzett az első háromban. Kettőjük között ráadásul az újonc Dani Pedrosa, valamint Marco Melandri is ott volt.
A következő öt hétvégén viszont megfordult a tendencia: Hayden képtelen volt felállni a dobogóra, miközben Rossi tökéletesen teljesített ezen a téren. A Portugál Nagydíjon pedig meg is történt az előzés, miután Pedrosa emlékezetes módon kiütötte saját csapattársát. A gyári Yamaha motorosa azonban nem örülhetett felhőtlenül, ugyanis mindössze 2 ezreddel elbukta a győzelmet Elíasszal szemben.
Az az extra 5 pont pedig a végén nagyon fájt neki, hiszen pont ennyi hiányzott az újabb címvédéshez. Persze egyáltalán nem biztos, hogy ha nem bukik, akkor minden más ugyanúgy alakult volna, de ettől még tény, hogy Valenciában elesett, és csak tizenharmadikként látta meg a kockás zászlót, miközben Hayden harmadik lett, így pont 5 egységgel előzte meg riválisát az összetettben.
2020 – Joan Mir (17,45%, 27,43%)
A 2020-as a MotoGP történetének egyik, ha nem a legkaotikusabb szezonjaként vonult be a történelembe. Már a koronavírus-járvány mindent felborított, hiszen az idénynyitót csak júliusban tudták megrendezni. Ekkor pedig jött az újabb fordulat, ugyanis Márquez eltörte a felkarját, amivel elkezdődött az évekig tartó pokoljárása.
Úgy tűnt, hogy ezt a másodéves Fabio Quartararo tudja kihasználni a legjobban, hiszen Jerezben megszerezte királykategóriás pályafutása első két futamgyőzelmét. Brnóban aztán megtorpant, és csak hetedik lett az akkor még a Yamaha szatellitcsapatánál, a Petronasnál versenyző pilóta, de így is viszonylag nagy előnnyel vezette a vb-t.
Joan Mirrel szemben pedig végképp. A szintén másodéves pilótával nem sokan számoltak a szezon előtt: a Suzuki a 2015-ös visszatérése után az első öt évben mindössze három futamgyőzelemre volt képes, és ebből kettőt 2019-ben Álex Rins szerzett, aki abban az évben alaposan megverte újonc csapattársát a tabellán.
Mir két kieséssel és a kettő közötti ötödik hellyel nyitott, ám aztán rendkívül stabilan versenyzett: a következő kilenc futamból mindössze egyszer fordult elő, hogy nem az első négyben zárt, és további egy alkalommal, hogy nem a dobogón. Ennek köszönhetően mindössze hét forduló elég volt, hogy az újabb futamgyőzelmét leszámítva dobogóra sem álló Quartararót és a többi előtte lévőt is megelőzze, és az Aragóniai Nagydíj után már ő állt az élen.
A hátralévő négy fordulóban pedig nem is engedte ki a kezéből a vezetést. Valencia pedig kifejezetten kedves helyszín volt számára abban az évben, hiszen az első ottani futamon megszerezte karrierje első – és eddigi egyetlen – MotoGP-győzelmét, egy héttel később pedig ugyanezen a helyszínen koronázták világbajnokká.
2022 – Francesco Bagnaia (36,4%, 45,5%)
Azok után, hogy a Ducati Andrea Doviziosóval háromszor egymás után kapott ki Márqueztől, illetve a Hondától, a bolognaiaknak 2020-ban meglett a konstruktőri vb-cím. 2021-ben ehhez már a csapat-vb-t is hozzácsapták, de az egyénit Francesco Bagnaia elbukta Quartararóval szemben, hiába kezdett nagy hajrába.
2022-ben jöhetett a visszavágó, de ebbe más szereplők is becsatlakoztak. A Ducati berkein belül az idény első felében a Gresininél versenyző Enea Bastianini volt az etalon, miközben honfitársa ugyan nyert két futamot, de négyszer is kiesett, ebből háromszor önhibájából. A sachsenringi bukását követően pedig úgy várhatta a szezon második felét jelentő tíz fordulót, hogy 91 pont volt a hátránya a listavezető Quartararo mögött, és csak hatodik volt a tabellán.
A nyári szünetre viszont jó szájízzel mehetett el, hiszen Assenben nyerni tudott, majd Silverstone-ban, Spielbergben és Misanóban is elsőként intette le a kockás zászló. Ezzel nemcsak feljött az összetettbeli második helyre, hanem kevesebb mint a harmadára, 30 egységre csökkentette a lemaradását. Alcañizban ugyan megszakadt a győzelmi sorozata, de Quartararo bukása miatt a második helynek is nagyon örülhetett.
Bár Motegiben megint bukott, miután pont bajnoki riválisával harcolt, de utóbbi is csak 7 egységet szerzett, és a tendencia nem fordult meg. Buriramban és az emlékezetes Phillip Island-i viadalon Bagnaia harmadik lett, és mivel a francia versenyző mindkét alkalommal nullázott, átvette a vezetést. Sepangi győzelmével pedig közel egy futamgyőzelemnyi előnyt épített ki a szezonzáróra, így Valenciában elég volt egy biztonsági kilencedik hely.
2023 – Jorge Martín (18,44%, 44,60%)
Bagnaia kicsit döcögősen kezdte a következő idényt, hiszen az első öt főfutamból kétszer önhibájából, egyszer azon kívül nullázott, de két győzelmének és a sprinteken nyújtott jó szereplésének köszönhetően vezette a tabellát. A következő öt hétvégén pedig a silverstone-i sprint kivételével mindig az első kettőben zárt.
Ezzel párhuzamosan a Termasban és Le Mans-ban is diadalmaskodó Marco Bezzecchi egyre inkább kezdett elfogyni, nem függetlenül attól a ténytől, hogy a VR46 akkoriban a Ducati előző évi motorját használta. A másik szatellitcsapat, a gyári technikával rendelkező Pramac versenyzője, Martín ellenben egyre inkább belelendült, de ő az idény elején túl nagy hátrányt gyűjtött össze.
Tíz forduló után, pont féltávnál érkezett meg a mezőny Montmelóba, ahol Bagnaia a sprinten megszerzett második helyével 66 egységre növelte előnyét az akkor már második spanyol pilótával szemben. Másnap a pole-ból indulva megtartotta a vezetést, ám aztán óriási highside-ot produkált, és beesett a mezőny elé, Brad Binder pedig nem tudta kikerülni. Az viszont csak a vakszerencsének volt köszönhető, hogy a KTM a magatehetetlenül pörgő Bagnaia lábán hajtott át, nem pedig a fejét vagy a felsőtestét találta el.
Martín aznap harmadik lett, majd Misanóban mindent vitt, miközben vetélytársa ugyan motorra tudott ülni, de csak két harmadik helyre volt képes. Indiában és Japánban mind a sprinteken, mind a főfutamokon Martín volt a jobb, ráadásul Bagnaia egyszer bukott is. Ennek köszönhetően már csak 3 egység volt a különbség, amikor megérkeztek Indonéziába.
Az időmérő egyiküknek sem sikerült jól, de Martín a második sorból meg tudta nyerni a sprintet, és mivel az olasz versenyző csak nyolcadik lett, életében először vezette a MotoGP tabelláját. Másnap aztán egy kiváló rajt után ismét az élre tört, de féltávhoz közeledve senkitől sem zavartatva elesett. Bagnaia pedig a negyedik sorból indulva nyert, amire 2006 óta először volt példa a legmagasabb géposztályban száraz körülmények között.
Az olasz pilóta pedig másodszor már nem engedte ki a kezéből a vezetést. Martín Phillip Islanden rosszul választott gumit, így az utolsó körben az élről egészen az ötödik helyig esett vissza. Buriramban ugyan mindent vitt, de Sepangban megint kikapott Bagnaiától, Loszaílban pedig balszerencséje volt az abroncs minőségével. Bár még Valenciában is volt sansza, a sprintet meg is nyerte, de vasárnap előbb rengeteget veszített a bukótérben, majd Márquezt kiütve a kavicságyban temethette el végleg bajnoki reményeit.