Marc Márquez úgy véli, a hetedik helynél nem volt feljebb számára a Brit Nagydíj főfutamán, amelyen szerinte negatív értelemben jelentette ő a különbséget. A gyári Ducati motorosa továbbra is mindent megtesz a bajnoki címért, de leszögezte, hogy nem fog stresszelni rajta.

Már előzetesen is arra lehetett számítani, hogy Marc Márquez számára finoman szólva sem lesz sétagalopp a Brit Nagydíj hétvégéje. Az időmérőn aztán akár előrébb is végezhetett volna, mint a hatodik hely, de elnézett egy zászlójelzést, így a Q2 végén nem tudott javítani, a sprinten pedig annyira elfogyott a hátsó gumija, hogy a pontszerzés is épphogy meglett.

Másnap aztán jól kezdett, néhány kanyar erejéig a harmadik pozícióban haladt, ám onnantól kezdve csak lefelé volt számára. Végül hetedikként látta meg a kockás zászlót, és úgy véli, ezen a versenyen ez volt a maximum. „Az érzés olyan volt, amire számítottunk – nyilatkozta. – A hetedik hely volt a legjobb, amit ma elérhettünk, bár az első ötbe kerülés reális cél volt.”

A kilencszeres világbajnok tagadta, hogy ezúttal is az abronccsal lett volna gondja, ehelyett kemény önkritikát gyakorolt. „Három olyan versenyző van előttem, akik jobban teljesítettek – utalt öccsére, Álex Márquezre, valamint Pedro Acostára és Fabio Di Giannantonióra. – Én jelentem a különbséget a többi Ducatihoz képest, és ezt el kell fogadni. A vállam erején kell megpróbálnom javítani.”

Márquez a tavalyi mandalikai balesete óta küszködik a jobb vállával. Mint az tavasszal kiderült, egy korábban behelyezett csavar nyomott egy ideget, ami miatt olykor elment az erő a karjából. Ezt azóta orvosolták, de bizonyos izmok lényegében elhaltak, és azokat nem egyszerű visszaépíteni. „Mindent megteszek, hogy felépüljek a sérülésből, de stresszmentesen” – szögezte le.

A 33 esztendős motoros egyébként sem akar rágörcsölni a bajnoki csatára, és ennek kapcsán visszautalt csütörtöki megszólalására. „Nem aggódom, mert realista vagyok – fogalmazott. – Eleget küzdöttem már az életem során, és továbbra is ezt fogom tenni, de nyugodt leszek. Az a célom, hogy jól érezzem magam a motoron, egy újabb bajnoki cím nem fogja megváltoztatni az életemet.”

Persze arról szó sincs, hogy feladta volna, annál is inkább, mert most kedvezőbb pályák jönnek számára. Kezdésként például szűk három hét múlva a MotorLand Aragón, ahol várhatóan egészen másképpen fog szerepelni. „Ez a pálya pirossal volt bekarikázva, de most már vannak olyan helyszínek, ahol ki kell mennünk, és támadnunk kell, mert negyven pont a lemaradásom” – vázolta a terveket.