Sajtóértesülések szerint a jövő heti Olasz Nagydíjtól kezdve névadó szponzora lehet a gyári Apriliának. Ha pedig ez igaz, akkor Jorge Martín esetében összeférhetetlenség alakul ki, amivel mindenképpen kezdeni kell valamit.
Amióta az Aprilia 2022-ben gyári csapattal is megjelent a MotoGP-ben, összességében fokozatosan lépdelnek felfelé. Az idei szezonban pedig eddig egyértelműen ők képviselték az etalont, hiszen az első hat nagydíjból négyet is megnyertek, és mindhárom tabellán ők állnak az élen. Ráadásul egyéniben Marco Bezzecchit a csapattárs, Jorge Martín követi.
Ehhez képest meglepő, hogy a csapatnak továbbra sincs névadó szponzora. Ugyanakkor valószínű, hogy ez nagyon hamar megváltozik, hiszen a megbízhatónak számító Autosport értesülései szerint az Olasz Nagydíjtól kezdve új partnert köszönthetnek ebben a szerepben. Ez a partner pedig nem más, mint a MotoGP-ben igencsak beágyazottnak számító Monster Energy.
A meglehetősen szokatlan időpontban életbe lépő szerződés állítólag csak az idei év végéig szól, ám a felek elkötelezettek a folytatás iránt. Mindez nyilvánvalóan pénzügyi szempontból nagyon jól jön az Apriliának, és garanciát jelenthet a rövid és a középtávú stabilitásra egy olyan időszakban, amikor az aktuális év mellett a következő motor fejlesztésére is nagy hangsúlyt kell fektetni, hiszen jövőre új technikai szabályok lépnek életbe.
Az amerikai energiaital-gyártó vállalat érkezése azért is ideális, mert Bezzecchivel személyes szinten már eddig is együttműködtek, ez pedig extra aktivitásokra adhat lehetőséget. Azt pedig szintén nem szabad elfelejteni, hogy minden megbízható forrás szerint jövőre Francesco Bagnaia lesz a jelenlegi listavezető csapattársa, akivel ugyanez a helyzet.
Az viszont kérdés, hogy mi lesz a garázs másik oldalán lévő Jorge Martínnal, hiszen a kétszeres világbajnokot a konkurens Red Bull támogatja, ami nyilvánvalóan összeférhetetlenséget szül. A szakportálnál úgy tudják, hogy a spanyol pilóta stábja vizsgálja a lehetőségeket, és könnyen lehet, hogy Marc Márquezhez hasonlóan szüneteltetni fogják a kollaborációt. Ez természetesen pénzügyi hátrányokkal járna, azzal viszont tisztában vannak, hogy az Apriliának ez mekkora előny, és nem akarnak akadályt gördíteni az együttműködés elé.
A gyári Aprilia lenne a harmadik csapat a MotoGP-ben, amelyiket a Monster szponzorálja, ráadásul a gyári Yamahánál szintén a névadó támogató szerepét tölti be. Az elmúlt időszakban voltak olyan pletykák, hogy a szerződés év végi lejártával az együttműködés a jelenlegi formájában megszűnik, és a vállalat, ha nem is tűnik el, de kevésbé lesz látható a hangvillásoknál.


