Carlos Ezpeleta szerint megfelelően jártak el, amikor mind Álex Márquez, mind Johann Zarco bukása után újraindították a Katalán Nagydíjat. A MotoGP sportigazgatója azzal érvelt, hogy egyikük sem volt életveszélyben, és ilyenkor ez a normál ügymenet.
Két súlyos balesetet is hozott a MotoGP Katalán Nagydíja. Előbb a 12. körben Álex Márquez nekiment Pedro Acosta lelassuló motorjának, a pálya mellett pedig nem tudott motoron maradni, és hatalmasat esett. Közvetlenül az újraindítás után pedig hárman is elestek, és Johann Zarco lába balszerencsés módon beleakadt Francesco Bagnaia többször is átforduló Ducatijába.
A leintés után mind a versenyzők, mind a nemzetközi szaksajtó egy része megszólalt azzal kapcsolatban, hogy valóban szükség volt-e az újraindításokra, és a versenyirányítás nem áldozta-e fel a versenyzők biztonságát a show kedvéért. Ezzel kapcsolatban Carlos Ezpeleta, a MotoGP sportigazgatója is megszólalt, aki megvédte a döntéseket.
„Először is szeretném elmondani, milyen szerencsénk volt vasárnap – nyilatkozta a Motorsport.com-nak. – Természetesen Álex és Zarco súlyos sérüléseket szenvedtek, de nem lett még rosszabb. Az Álex és Pedro közötti incidens egyfajta elszigetelt eset, ilyesmi mindig előfordulhat. Ez megtörténhet a versenyzésben, de nem ez a normális, és a pályát illetően nincs igazán biztonsági aggály. A versenynaptár pályáinak minden egyenese ehhez hasonló. Fontos, hogy a KTM a bajnokság szervezőivel közösen kivizsgálja, mi történt pontosan Pedro motorjával.”
„Ezután a versenyirányítás úgy döntött, hogy újraindítja a futamot, ami normális – folytatta. – Aztán sajnos újabb baleset történt, ami egy rajtnál megeshet, de ismét nagyon balszerencsések voltunk a bukás dinamikájának, valamint Zarco testhelyzetének és minden másnak a szempontjából. Szóval ismétlem, a szabályok és minden más tényező alapján úgy gondolom, a versenyirányítás, illetve a FIM rendre helyes döntéseket hozott. Ennek ellenére beszélnünk kell a csapatokkal és a pilótákkal, hogy lássuk, van-e valami, amin a jövőben bármilyen formában javíthatnánk, mert számunkra rendkívül fontos a biztonság.”
A legélesebben talán Acosta szólalt fel a versenyirányítás döntése ellen. A gyári KTM pilótája úgy véli, az első újraindítás még rendben volt, de az azt követő bukás után már nem kellett volna ismét elengedni a mezőnyt. Ezpeleta ugyanakkor hangsúlyozta, figyelembe véve, hogy Márquez és Zarco sem volt életveszélyben, ez volt a normális ügymenet.
„Egyik versenyző sem volt kritikus állapotban, eszméletüknél voltak, és ilyen körülmények között általában elindítják a futamot, nem igaz? – fogalmazott. – Mindkét bukás nagyon nyers és meglehetősen sokkoló látványt nyújtott, és valószínűleg ez indította el a vitát, de normál esetben folytatni kell a versenyt.”


