Noha végül nem nyerte meg az Indonéz Nagydíjat, a 27 körből 18-at az élen töltött, majd második lett Marco Bezzecchi mögött az a Raúl Fernández, aki annál is súlyosabb sérülésekkel versenyzett, mint azt előzetesen tudni lehetett.

Miután megszerezte pályafutása első pole-ját, a sprinten már az első körben ütközött Bezzecchivel és elesett, így a Trackhouse Racing versenyzőjének a nagydíjon maradt egyedül lehetősége győzelemre váltani a rajtelsőséget. Csakhogy a szombati bukásában eltörte a mutatóujját, így az is kérdéses volt, hogy egyáltalán elindulhat-e a főversenyen. Végül elindult és hősiesen küzdött, majd a célbaérést követően azonnal a motorjára borult és a lehető leggyorsabban levette a kesztyűjét. A parc fermé-interjúk során pedig elárulta, hogy valójában nem is csak egy ujja tört el.

„Ennél több nem volt bennem. Nem is igazán tudom, mit mondhatnék, mert nagyon nehéz volt számomra, amikor elestem, és rögtön megláttam a kezemet. Már azelőtt tudtam, hogy eltört az ujjam, amellyel általában fékezni szoktam, hogy elmentem volna az orvosi központba. Amikor ezt megláttam, arra gondoltam, hogy talán nem is tudok majd elrajtolni a pole pozícióból a főfutamon. Aztán ma reggel, amikor felébredtem, rájöttem, hogy nem egy, hanem két ujjam tört el, és erről senki sem tudott! Igyekeztem nem beszélni róla, megtartani magamnak a fájdalmat, és kizárólag a versenyre koncentrálni.”

Fernándeznek ráadásul nemcsak a fájdalommal kellett megbirkóznia, hanem azzal is, hogy teljesen másként kellett kezelnie a motort. Elmondása szerint mindent a nulláról tanult újra a Trackhouse által módosított kormányű Aprilián.

„Normál esetben a mutatóujjammal fékezek, de ma reggel egyáltalán nem tudtam használni. Amikor ma reggel [a bemelegítő edzésen] felültem a motorra, hogy megnézzem, képes leszek-e versenyezni, a megszokott módon helyeztem el a kezemet, és rájöttem, hogy nem a kormánnyal van a gond – mondta a MotoGP After the Flag című műsorában. – Számomra az volt a kérdés, hogyan fogok fékezni. A csapat egy kicsit módosított a kezem helyzetén és a fékkar pozícióján. Ekkor úgy éreztem, rendben, most már ideje kipróbálni a pályán, mert a motoron ülve jól éreztem magam, így aztán ma reggel kipróbáltam.”

„Az egészben az volt a legrosszabb, hogy a hétvége során addig használt összes viszonyítási pontom érvényét vesztette, mert gyakorlatilag a nulláról kellett kezdenem. Teljesen más lett, hogy mikor és hogyan fékezek, illetve hogyan veszem a kanyarokat. Nehéz volt alkalmazkodni ehhez, de végül sikerült teljesítenünk a versenyt, és fantasztikus dobogós helyezést szereztünk. A 13–14. kör után már szinte teljesen kikészültem. Borzasztó fájdalmaim voltak, mert rendkívül nehéz volt folyamatosan arra koncentrálni, hogyan fogom a kormányt, és közben elkerülni a hibákat.”