Mindkét szabadedzésen Iker Lecuona végzett az élen a Superbike-vb Balaton Park-i hétvégéjének pénteki napján. A Ducati óriási fölényben van a többiekhez képest, délután az első hét helyet kisajátították.

Pénteken lezajlott a Superbike-világbajnokság magyarországi fordulójának első napja. Ami a Superbike-világbajnokságot illeti, délelőtt és délután is rendeztek egy-egy szabadedzést. Ahogyan az ilyenkor lenni szokott, ezeknek még nem volt tétje a hétvége további részére vonatkozóan, de a felkészülés szempontjából kulcsfontosságúak.

Az első gyakorlás verőfényes napsütésben és viszonylag meleg időjárási körülmények között indult. A lelátón ekkor viszonylag kevesen voltak, a kilátogató nézők nagy része a tetején, a székek mögött, illetve felett állt. Az első mért körök során 1:43-as volt a legjobb idő, majd Tarran Mackenizie állt az élre 1:42.788 másodperccel.

Ezután szokás szerint rohamosan javultak a körök: Axel Bassani 1:41.574-gyel vette át a vezetést, Sam Lowes pedig már 1:40.864-ig jutott. A tréning harmadának közeledtével aztán megérkeztek a gyári Ducatik az élmezőnybe: Nicolò Bulega előbb 1:40.451-et, majd 1:40.242-t motorozott, utóbbival 339 ezreddel múlta felül a Marc VDS versenyzőjét, de nem sokkal később csapattársa, Iker Lecuona 56 ezredre megközelítette.

Körülbelül 20 perc elteltével a listavezető már 1:40 alá is bement, egészen pontosan 67 ezreddel. Bő tíz percen át nem változott az élmezőny sorrendje, majd Sam Lowes 18 ezreddel megelőzte Lecuonát, így feljött a második pozícióba. Azonban nem sokáig maradt ebben a pozícióban, hiszen a spanyol pilóta ezután 111 ezredre megközelítette csapattársát, miután a harmadik szektor végén még jobb is volt nála.

Sőt, a gyári Ducati ifjabbik versenyzője a következő körében 46 ezreddel felülmúlta Bulegát, így átvette a vezetést. A hajrához közeledve viszont Bulega is beleerősített, és 19 százados előnnyel visszaállt az élre, miközben Lecuona hibázott a 15-16-os sikánban, és ki kellett engednie a motort a bukótérbe.

Nem sokkal később a harmadik helyezett személye is változott, ugyanis Lorenzo Baldassarri 545 ezredre megközelítette honfitársát. Másfél perccel a vége előtt azonban Sam Lowes válaszolt, és 225 ezreddel bizonyult lassabbnak Bulegánál. Ezzel pedig még nem volt vége, ugyanis Lecuona a leintés után 243 ezreddel megverte a másik gyári Ducatit, amelynek tulajdonosa nem tudott javítani. Mögöttük Sam Lowes, Baldassarri, Alex Lowes, Garrett Gerloff, Miguel Oliveira, Yari Montella, Mackenzie és Xavi Vierge lett az első tíz sorrendje.

A Superbike-vb első Balaton Park-i szabadedzésének végeredménye

Ez történt délután

Délután maradt a napsütés, de némi felhőzet is megérkezett az égboltra. Ami viszont ennél fontosabb, hogy a nézőtéren valamivel többen voltak. Az első mért körök után Lecuona a állt az élre 1:39.713-mal, 286 ezreddel megelőzve Bulegát. A spanyol pilóta aztán 331 ezreddel felülmúlta korábbi önmagát, de csapattársa nála is gyorsabb volt 59 ezreddel.

Néhány perccel később Lecuona ismét válaszolt, és 327 ezreddel múlta felül a listavezető körét. Mögéjük Sam Lowes zárkózott fel 514 ezredes hátránnyal, majd Álvaro Bautista, Alex Lowes és Montella volt a sorrend. Bulega aztán csökkentette lemaradását, ám még így is 104 ezredes hátrányban volt. Sőt, az azt követő körében már csak 4 század volt a különbség.

Bő 15 perc elteltével aztán a gyári Ducati idősebbik tagja állt az élre 33 ezredes előnnyel, a harmadik pozícióba pedig Lorenzo Baldassarri ugrott fel 404 ezredes lemaradással. Mindezek ellenére a bajnokság éllovasa később a garázsban meglehetősen vehemensen magyarázott a mérnökeinek.

Az utolsó negyed órára fordulva Sam Lowes 278 ezredes hátránnyal feljött a harmadik helyre. Nem sokkal később megtörtént az első bukás: Danilo Petrucci a 3-as kanyarban dobta el a BMW-t, amely a kavicságyban többször is átfordult. A 35 éves motoros később a váltásra panaszkodott a garázsban.

Az utolsó percekben Lecuona gyorsult, de ahhoz nem eléggé, hogy visszaelőzze Bulegát, hiszen így is 15 ezred volt a hátránya. Az olasz versenyző ellenben nem javított, Sam Lowes viszont igen, és 38 ezredre megközelítette az első helyet. Montella közben elesett az 5-ös kanyarban, de a slusszpoént nem ez jelentette, hanem az, hogy Lecuona a leintés után 103 ezreddel megelőzte csapattársát, így a második szabadedzésen is ő végzett az élen. Mögöttük Sam Lowes, Baldassarri, Alberto Surra, Montella, Bautista, Alex Lowes, Oliveira és Bassani lett az első tíz sorrendje. Mindez azt jelenti, hogy a Ducati az első hét helyet kisajátította.

A Superbike-vb második Balaton Park-i szabadedzésének végeredménye