Iker Lecuona kijelentette, már eddig is sokat kockáztatott, de a második helyet is el tudná fogadni a Balaton Parkon. Nicolò Bulega még a rekorddöntésért sem fog őrültséget tenni, Sam Lowes pedig nem gondolja, hogy részese lesz ennek a csatának.

Ha valamivel lehet jellemezni a Superbike-világbajnokság idei szezonjának első negyedét, az az egysíkúság, legalábbis ami az első helyet illeti. Nicolò Bulega ugyanis eddig minden Superpole-t és minden futamot megnyert, és már most óriási előnnyel vezeti a tabellát. Ilyen helyzetben érkezett meg a mezőny a Balaton Park Circuitre.

A pénteki nap alapján viszont az sem kizárt, hogy valaki képes lesz önerőből megtörni a hibátlan mérleget. Ez a pilóta a csapattárs, Iker Lecuona lehet, aki mindkét szabadedzésen gyorsabb volt az éllovasnál. Az egyébként kisebb betegséggel küszködő, csütörtökön többször is hányó motorostól megkérdeztük, hogy vállalna-e a szokásosnál nagyobb kockázatot, amennyiben pályafutása első győzelméért harcol.

„Végső soron úgy vélem, hogy bizonyos futamokon, Portimãóban és Assenben jó volt a tempónk, nagyon gyorsak voltunk – felelte a Racingline.hu felvetésére a nap végi sajtóbeszélgetésen. – Sokkal gyorsabbak vagyunk, mint tavaly. Szóval már most vállalunk kockázatot, ez biztos. Nagyobb rizikó? Nem tudom, hogy erre szükség van-e. Ha második leszek, akkor második leszek, ha nem tudok nyerni, akkor nem tudok nyerni. Ugyanakkor szerintem már most sokat kockáztatunk, hogy őszinte legyek.”

Hogy Lecuona lenne a hétvége legnagyobb esélyese, azt azért túlzás kijelenteni, elsősorban a fenti adatok miatt. Bulega ráadásul rekorddöntés küszöbén áll, hiszen amennyiben megnyeri a szombati első futamot, zsinórban tizennegyedik diadalát éri el, amivel megjavítja Toprak Razgatlıoğlu 2024-es és 2025-ös rekordját. A gyári Ducati idősebbik tagja ugyanakkor még ennek érdekében sem fog túlzásba esni.

„Őszintén szólva, ha meg tudom csinálni, az jó, de semmi különöset nem jelent – reagált, amikor felvetették neki a történelmi tett lehetőségét. – Nagyon fontos megdönteni ezeket a rekordokat, jó látni a nevemet ezen a listán, de jelenleg a bajnokság a célom. Nem fogok ostobaságot tenni pusztán a csúcsért, az biztos.”

A Ducati gyári párosához Sam Lowes volt a legközelebb, akinek Lecuonához hasonlóan nincs még Superbike-világbajnoki futamgyőzelme. A Marc VDS versenyzője azonban úgy véli, erre most sem lesz meg az esélye. „Szerintem bármelyik versenyző nagy kockázatot vállalna, ha az utolsó körökben a győzelemért harcolna – válaszolta kérdésünkre. – Azonban a mai teljesítmények alapján nem vagyok benne ebben a versenyben, ehhez nagy előrelépésre lenne szükség, és nem hiszem, hogy ez meglesz a győzelemhez.”