A Gresini bejelentette, hogy Álex Márquez nem lesz ott a mugellói és a Balaton Park-i hétvégén. A spanyol versenyzőre a Katalán Nagydíjon elszenvedett súlyos balesete után vár kényszerpihenő.

Jelenleg három sérültje is van a MotoGP álladó mezőnyének. Közülük alighanem Johann Zarcóra vár a leghosszabb kihagyás, miután a Katalán Nagydíj első újraindítását követően a francia versenyző térde megsérült, amikor lába beleakadt Francesco Bagnaia többször is átforduló Ducatijába. Ennek következtében egyelőre műteni sem lehet, így borítékolható, hogy jó néhány fordulóról hiányozni fog.

Az újraindítás előtti piros zászlót Álex Márquez horrorbukása váltotta ki. A 30 esztendős pilóta nem tudta kikerülni Pedro Acosta váratlanul lelassuló KTM-jét, a bukótérben pedig óriásit esett, aminek következtében mentővel kellett kórházba szállítani. Szerencsére nagyobb volt az ijedtség, mint amekkora baj lett az incidensből, de azért ő sem úszta meg komolyabb sérülések nélkül.

Még aznap este kiderült, hogy a törött kulcscsontját még ott helyben műteni kell, emellett az egyik csigolyájában is találtak egy apró törést. Ennélfogva várható volt, hogy legalább a következő két fordulót ki fogja hagyni. Mindez pedig csütörtökön vált hivatalossá, amikor a Gresini a közösségi médiában röviden bejelentette, hogy versenyzője az Olasz és a Magyar Nagydíjon sem lesz ott.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

BK8 Gresini Racing MotoGP (@gresiniracing) által megosztott bejegyzés

A spanyol motoros bátyja, Marc Márquez szintén sérülésekből, illetve operációkból lábadozik, és Montmelóban ő ott sem volt. Mint ismert, a vállát, illetve a Le Mans-i balesete miatt a lábát kellett megműteni, de egyik sem volt igazán nagy horderejű beavatkozás. Ennek tudatában pedig nem kizárt, hogy már Mugellóban, esetleg a Balaton Parkon visszatér, de erről egyelőre nincs információ.