Iker Lecuona nyerte mindhárom futamot a Superbike-világbajnokság cremonai hétvégéjén, de csapattársa, Nicolò Bulega így is bebiztosította a végső győzelmet. Farkas Kevin eközben bemutatkozhatott a Sportbike-vb-n.

Ezen a hétvégén rendezték a Superbike-világbajnokság tizedik fordulóját Cremonában, ahol jó esély mutatkozott rá, hogy Nicolò Bulega bebiztosítja végső győzelmét. Ami a hétvége résztvevőit illeti, két változás volt az eddigi állandó mezőnyhöz képest. A Motoxracingnél Twan Smits végleg leváltotta Bahattin Sofuoğlut, míg a sérült Tarran Mackenzie-t Loris Baz helyettesítette.

A Superpole-on a hétvégét addig domináló Iker Lecuona a hibája ellenére rögtön pályacsúccsal, 1:27.639 másodperccel kezdett, Bulegának viszont nem volt szerencséje: előbb a Jake Dixon bukása miatti sárga zászló következtében vették el a körét, majd Mattia Rato esése ugyan már nem volt rá hatással, de ekkor pályaelhagyásért törölték a csapattársáénál egyébként 213 ezreddel rosszabb körét. Miután a versenyzők visszatértek a pályára, az olasz motoros futott egy biztonsági kört, de rengetegen bejöttek közéjük, sőt, Alberto Surra 202, míg Sam Lowes 12 ezreddel Lecuonát is felülmúlta. Ekkor jött Bulega újabb köre, amellyel 14 századdal átvette a vezetést, de Lecuona a végén még nála is gyorsabb volt 44 ezreddel, a gyári Ducati versenyzője elveszítette idei hibátlan kvalifikációs mérlegét, sőt, 2024 óta íródó Superbike-világbajnoki pályafutása során először kapott ki időmérőn aktuális csapattársától. Surra maradt a harmadik, míg Sam Lowes Axel Bassanihoz és Andrea Locatellihez hasonlóan a földre került.

WorldSBK@WorldSBK

Pure chaos at the end of the Superpole session as @SamLowes_22, @axel47bassani and Andrea Locatelli have gone down🤯💥#ItalianWorldSBK 🇮🇹

▶

Az első futamon Yari Montella három pozíciót is javított a rajtnál, így feljött a második helyre, Bulega elé. Azonban nem sokáig maradt ott, az 1. kör végén ugyanis bukott. Innentől kezdve honfitársa végig maradt a második, de honfitársa ellen nem volt esélye, végül több mint 5 és fél másodperc lett a különbség kettőjük között. A harmadik Sam Lowes lett, miután Surra a 10. körben elesett. Rajta kívül Smits, Montella másodszor, Miguel Oliveira, valamint Xavi Vierge dobta el a motort, Tommy Bridewellnek pedig technikai gondjai adódtak.

WorldSBK@WorldSBK

Yari Montella is DOWN from P2🤯💥

It might be a crucial moment in the battle for bronze👀#ItalianWorldSBK 🇮🇹

▶

A vasárnapi Superpole-versenyen Gardner már nem vett részt, miután egy pénteki balesetét követően romlott az állapota. A rajt után az első három sorrendje nem változott, míg hátrébb az 1. körben Lorenzo Baldassarri összeütközött Garrett Gerloff-fal. A 3. körben Bulega megelőzte Lecuonát, de utóbbi néhány kanyarra később agresszívan visszavette a vezetést, és onnantól kezdve meg sem állt a győzelemig. Surra maradt a harmadik, míg Álvaro Bautista és Stefano Manzi buktak, míg Smits a bokszba hajtott.

WorldSBK@WorldSBK

🔄 @nbulega hits the front, but only for a moment👀

What a comeback from @LecuonaIker 😮#ItalianWorldSBK 🇮🇹

▶

A második futamon megint csak nem változott az első trió sorrendje, és ami az első két helyezettet illeti, ez egészen a végéig így maradt. Olyannyira, hogy Lecuona ismét domináns győzelmet aratott, így pályafutása első tökéletes hétvégéjét teljesítette a tétre menő események tekintetében. A harmadik helyet ezúttal Montella gyűjtötte be, miután még a viadal elején megelőzte Surrát. Bautista még az 1. körben a bokszba hajtott, míg Bridewell, Sam Lowes és Vierge buktak.

WorldSBK@WorldSBK

THE CROWN IS HIS!!! 👑🏆

Nicolo Bulega crosses the line to become the 2026 #WorldSBK World Champion! 🇮🇹🔥#Bu1egacy #ItalianWorldSBK 🇮🇹

▶

Ezzel az eredménnyel Bulega előnye 133 pontra csökkent Lecuonával szemben, ám ez is elég volt ahhoz, hogy bebiztosítsa összetettbeli elsőségét, hiszen a hátralévő két fordulóban legfeljebb 124 egységet lehet szerezni. Ami a többi pontversenyt illeti, a Ducati és annak gyári csapata már korábban megnyerte a gyártói, illetve a csapat-világbajnoki címet.

Magyar érintettség is volt

A cremonai hétvégének az egy hete még a Ducati V2 Future Champ idényzáróján diadalmaskodó Farkas Kevin révén magyar szereplője is volt. A 19 éves pilóta a Sportbike-vb mezőnyében, a ProGP NitiRacing színeiben, egy Yamaha R7-es nyergében kapott lehetőséget helyettesként. A felkészülést lényegében az egyetlen szabadedzés jelentette, így kifejezetten jó eredménynek számít, hogy a Superpole-on a harmincnégy indulóból huszonharmadik lett, miután 1,762 másodpercet kapott a leggyorsabb pilótától.

Az első futam rajtja után visszaesett egy pozíciót, ám aztán kettőt is tudott javítani, és Loris Veneman technikai hibája után huszonegyedik lett, mindössze 152 ezreddel elmaradva közvetlenül előtte végző csapattársától, a nála tapasztaltabb Felix Mulyától. A vasárnapi második versenyen a rajtnál szintén rontott egy helyezést, ám aztán az első körökben négyen is kiestek előle, igaz a pályán még egy pozíciót veszített. A verseny második felében viszont feljött a tizenkilencedik helyre, ám Humberto Maier lehajrázta, így végül tőle 55 ezreddel elmaradva huszadikként látta meg a kockás zászlót. Ezúttal két helyezés, illetve 485 ezred választotta el csapattársától.

A Superbike-vb tabelláinak állása tíz forduló után

Superbike: versenyzők
Helyezés Versenyző Motor Pont
1 Nicolò Bulega Ducati 602
2 Iker Lecuona Ducati 469
3 Yari Montella Ducati 269
4 Alex Lowes Bimota 226
5 Sam Lowes Ducati 219
6 Lorenzo Baldassarri Ducati 193
7 Axel Bassani Bimota 184
8 Garrett Gerloff Kawasaki 145
9 Alberto Surra Ducati 140
10 Álvaro Bautista Ducati 125
11 Andrea Locatelli Yamaha 118
12 Miguel Oliveira BMW 109
13 Xavi Vierge Yamaha 95
14 Tarran Mackenzie Ducati 81
15 Tommy Bridewell Ducati 66
16 Danilo Petrucci BMW 61
17 Remy Gardner Yamaha 57
18 Stefano Manzi Yamaha 44
19 Jake Dixon Honda 23
20 Michael van der Mark BMW 23
21 Somkiat Chantra Honda 16
22 Tetsuta Nagashima Honda 7
23 Jonathan Rea Honda 6
24 Bahattin Sofuoğlu Yamaha 4
25 Mattia Rato Yamaha 3
26 Loris Baz Ducati 3
27 Ryan Vickers Honda 1
28 Hannes Soomer BMW 0
29 Yuki Kunii Honda 0
30 Twan Smits Yamaha 0

 

Superbike: gyártók
Helyezés Gyártó Pont
1 Ducati 620
2 Bimota 268
3 Yamaha 162
4 BMW 151
5 Kawasaki 145
6 Honda 45

 

Superbike: csapatok
Helyezés Csapat Pont
1 Aruba.it Racing – Ducati 1071
2 Bimota by Kawasaki Racing Team 410
3 Barni Spark Racing Team 394
4 Elf Marc VDS Racing Team 219
5 Pata Maxus Yamaha 213
6 ROKiT BMW Motorrad WorldSBK Team 193
7 Team GoEleven 193
8 Kawasaki WorldSBK Team 145
9 Motocorsa Racing 140
10 GYTR GRT Yamaha WorldSBK Team 101
11 MGM Optical Express Racing 84
12 Superbike Advocates Racing 66
13 Honda HRC 51
14 Motoxracing WorldSBK Team 7