back to top
2025. március 06. 10:49
KezdőlapFormula SportFormula 2Dicsérjen meg téged a Helmut Marko! Világbajnokhoz hasonlította juniorját, de ezt is...

Dicsérjen meg téged a Helmut Marko! Világbajnokhoz hasonlította juniorját, de ezt is kritikának szánta

-

A Red Bull felfedezte a következő James Huntot és Eddie Irvine-t egy német fiatal, Oliver Goethe személyében, célozgat a csapat juniorprogramjának vezetője. A baj csak az, hogy egyáltalán nem ilyen pilótára vágynak.

A fentebb említett két versenyző persze többszörös futamgyőztes, sőt Hunt személyében az 1976-os világbajnokról van szó, ám emellett közismert jellemzőjük volt, hogy F1-es karrierjük alatt nagykanállal habzsolták az életet koruk ügyeletes playboyaiként. Emiatt nem annyira hízelgő, hogy Marko nemrég a Motorsport-totalnak nyilatkozva rájuk asszociált, amikor Goethéről beszélt.

Az osztrák szerint Goethe versenyzéshez való hozzáállása olyan, mint Irvine-é vagy Hunté volt, bár talán nem annyira szélsőségesen. „Mindenkihez pozitívan állok hozzá, de egy ponton meg kell komolyodnia” – üzent a pilótának.

A 20 éves Goethe az utóbbi években nyomasztóan kiüresedett német utánpótlásgeneráció azon tagja, aki legfeljebb jár az F1 felé vezető ranglétrán. Tavaly a szezon közben lépett fel az F3-ból az F2-be, átvéve a Williams által az F1-be felvitt Franco Colapinto helyét az MP Motorsportnál. Nyolc futam alatt egy katari negyedik hely volt a legjobbja, idén pedig teljes szezonban próbálhat kiteljesedni a csapatnál. Marko szavai mellett az sem jó előjel az F1-es reményei számára, hogy az idén már szintén F2-es Arvid Lindblad ázsióját sokkal magasabbra tartják a Red Bullnál, s egyes vélemények szerint arra is van esély, hogy a brit versenyző már az idei szezon során bemutatkozzon a királykategóriában.

Az új Vettel vagy Verstappen akar lenni, ezért megbékélt Helmut Marko stílusával

„Eddig minden jól halad az akadémiával. Sokat segítenek a felkészülésben, a szimulátoros edzésekben a versenyeim előtt. Rockytól, aki egy nagyon tapasztalt mérnök, rengeteget tanulok” – nyomatékosította elhivatottságát Goethe, megemlítve Guillaume Rocquelint, aki korábban Sebastian Vettel versenymérnöke volt a csapatnál, 2022 óta pedig már a juniorpilótákkal foglalkozik.

„Az utóbbi időben széthajtottam magam az edzéseken és a szimulátorban is, szóval úgy érzem, készen állok a szezonra. Remélhetőleg az eredményekben meglátszik majd a kemény munka” – tette hozzá a német versenyző a planetf1-nek.

Fotó: Dutch Photo Agency / Red Bull Content Pool

Váratlan kiszállás tíz nappal a szezonkezdet előtt

Szintén a Forma–2-höz kapcsolódó hír, hogy kedden minden előjel és magyarázat nélkül egy másik ígéretes fiatal, Christian Mansell bejelentette, mégsem vesz részt idén a bajnokságban. Az ausztrál ugyancsak a tavalyi szezon végén lépett fel az F2-be, s idén a Rodin Motorsporttal vágott volna neki az évnek.

„Csak szeretném tudatni, hogy személyes okokból úgy döntöttem, egy időre visszalépek a versenyzéstől. Be fogok számolni a jövőbeli terveimről” – szól Mansell rövid közleménye.

A 20 éves ausztrálról tudni lehet, hogy 1-es típusú cukorbetegségtől szenved, s az FIA-tól engedélyt kapott arra, hogy egy mobiltelefont is magánál tartson a versenyautóban, amely a vércukorszintjét méri. Korábban beszélt arról is, mennyire fontosnak tartja a mentális egészségének fenntartását.

F1-es csapatnál gyakornok a Széchenyi István Egyetem járműmérnök-hallgatója