back to top
KezdőlapFormula SportFormula 2Pourchaire nyert és visszajött a bajnoki harcba

Pourchaire nyert és visszajött a bajnoki harcba

-

Theo Pourchaire nyerte a Formula 2-esek magyar főversenyét, ezzel pedig jelentőset közeledett az összetett élén álló Felipe Drugovich-ra.

Az első sorban Iwasa és Armstrong, a másodikban Drugovich és Pourchaire várták a lámpák kialvását a hűvös Hungaroringen. Iwasa a pole-ból kissé beragadt, Armstrong az első néhány száz méteren tisztán átvette tőle a vezetést, Pourchaire pedig az egyes kanyar külső ívén előzte meg őt, miután már Drugovichot is maga mögött hagyta.

Az ötödik helyről rajtoló Sargeant volt a rajt egyik vesztese, a 11. helyen állt az első két kör elteltével. A tegnapi győztes Doohan is pórul járt, technikai hiba miatt lassult le hamar. Fittipaldi jó rajtot fogott, a kilencedikről a hatodik helyre jött fel, majd néhány kör elteltével Vestit is megelőzte, aki viszont kapott egy öt másodperces büntetést leszorítás miatt.

Ahogy az elején teltek a körök, Armstrong egész tekintélyes előnyt kezdett kiépíteni, míg Pourcahire-nek inkább hátrafele kellett figyelnie, ahogy Iwasa próbálta támadni. A lágy gumik nem viselkedtek a legjobban, hamar elkoptak, így az élen állók már a hetedik körben megkezdték a kiállásokat, Drugovich jött ekkor a negyedik helyről. Egy körrel később jött az első hármas, akik közül Armstrong járt pórul, mert az elrontott kerékcseréje miatt Pourchaire és Iwasa is megelőzte. Ráadásul az új-zélandi mellett Drugovich is elment, miután visszajött a pályára.

Fittipaldi nyújtotta el a kiállását két-három körrel, és sikerült is mögévágnia Pourcahire-éknek, akik a hideg gumikon nem tudtak olyan tempót diktálni, mint a brazil az élen. Nyilván, miután Fittipaldi visszatért az új gumikon, neki jöttek el a nehéz idők, Pourcahire rögtön megelőzte, azonban a szemcsésedéssel küzdő Iwasa már nem tudta, ez pedig egy gyakorlati második helyet jelentett a Charouz versenyzőjének.

A közepes keveréken rajtoló pilóták sorát, vagyis a versenyt a lágy gumisok kiállása után Vesti vezette, Vips és Verschoor előtt. Hauger kezdett belassulni, hiszen Verschoor mellett Lawson és Sargeant is megelőzte. A norvég nagyon szenvedett a gumikkal, már a 20. körben lecserélte közepes gumijait.

A verseny elérkezett abba a szakaszába, hogy a már gumit cserélők utolérték azokat, akik a rajt óta a közepeseket nyúzzák, így Pourcahire és Fittipaldi vezetésével elkezdtek előre törni a frissebb gumisok. Viszont az ő sorrendjükben is történt változás, a verseny elején vezető Armstrong ugyanis elment Drugovich mellett.

Persze a közepes gumisok között is zajlottak a csaták, Lawson és Verschoor küzdött egymással. A 27. körben Vesti az élről állt ki, de a kerékcsere előtt még letöltötte az ötmásodperces büntetését. Vele együtt jött Vips is a második helyről, Sargeant pedig egy körrel később állt ki. Vesti és Vips a legjobb tízbe jöttek vissza, ugyanakkor Sargeant-nek csak 18. pozícióba sikerült. Utoljára Lawson is kiállt, ő 14-nek jött vissza. Eközben Vesti és Vips a bemelegedő gumikon megkezdték a felzárkózást, gyorsan túljutottak Cordeel-en, és utána eredhettek az ötödik helyezett Drugovich-nak, és pár körön belül rajta is felülkerekedtek. A bajnoki éllovas helyzete tovább romlott, amikor Verschoor és Lawson is megelőzte. Eközben Vesti és Vips becserkészték az addig negyedik Armstrongot is, de előrébb már nem tudtak jutni.

Pourchaire már nem engedte ki a győzelmet a kezéből, Fittipaldi is bőven beért másodiknak, Iwasa pedig megvédte végül a harmadik helyét, hiába ért hozzá közel Vesti. Az ART franciája a győzelmével és Drugovich 9. helyével jelentőset faragott a hátrányából, így valamelyest újra nyílttá tette a bajnokságot.

A verseny végeredménye:

# Versenyző Csapat
1. 🇫🇷 Théo Pourchaire ART
2. 🇧🇷 Enzo Fittipaldi Charouz
3. 🇯🇵 Ayumu Iwasa DAMS
4. 🇩🇰 Frederik Vesti ART
5. 🇪🇪 Jüri Vips Hitech
6. 🇳🇿 Marcus Armstrong Hitech
7. 🇳🇿 Liam Lawson Carlin
8. 🇳🇱 Richard Verschoor Trident
9. 🇧🇷 Felipe Drugovich MP
10. 🇺🇸 Logan Sargeant Carlin
11. 🇮🇳 Jehan Daruvala Prema
12. 🇫🇷 Clément Novalak MP
13. 🇹🇷 Cem Bölükbasi Charouz
14. 🇩🇪 David Beckmann Van Amersfoort
15. 🇯🇵 Marino Sato Virtuosi
16. 🇮🇱 Roy Nissany DAMS
17. 🇦🇺 Calan Williams Trident
18. 🇧🇪 Amaury Cordeel Van Amersfoort
19. 🇳🇴 Dennis Hauger Prema
🇪🇸 Roberto Merhi Campos
🇬🇧 Olli Caldwell Campos
🇦🇺 Jack Doohan Virtuosi

 

A bajnokság állása:

Versenyző Csapat Pont
1. 🇧🇷 Felipe Drugovich MP 180 0
2. 🇫🇷 Théo Pourchaire ART 159 -21
3. 🇺🇸 Logan Sargeant Carlin 119 -61
4. 🇧🇷 Enzo Fittipaldi Charouz 99 -81
5. 🇮🇳 Jehan Daruvala Prema 94 -86
6. 🇯🇵 Ayumu Iwasa DAMS 91 -89
7. 🇩🇰 Frederik Vesti ART 91 -89
8. 🇦🇺 Jack Doohan Virtuosi 88 -92
9. 🇳🇿 Liam Lawson Carlin 88 -92
10. 🇪🇪 Jüri Vips Hitech 86 -94
11. 🇳🇿 Marcus Armstrong Hitech 79 -101
12. 🇳🇴 Dennis Hauger Prema 68 -112
13. 🇳🇱 Richard Verschoor Trident 51 -129
14. 🇨🇭 Ralph Boschung Campos 34 -146
15. 🇫🇷 Clément Novalak MP 26 -154
16. 🇬🇧 Jake Hughes Van Amersfoort 26 -154
17. 🇮🇱 Roy Nissany DAMS 18 -162
18. 🇬🇧 Olli Caldwell Campos 8 -172
19. 🇯🇵 Marino Sato Virtuosi 6 -174
20. 🇦🇺 Calan Williams Trident 5 -175
21. 🇩🇪 David Beckmann Charouz 4 -176
22. 🇹🇷 Cem Bölükbasi Charouz 0 -180
23. 🇧🇪 Amaury Cordeel Van Amersfoort 0 -180