KezdőlapFormula SportFormula 2Újabb három Red Bull-junior kapott helyet az F2 idei mezőnyében

Újabb három Red Bull-junior kapott helyet az F2 idei mezőnyében

-

Bejelentés cunamit tett a Red Bull, ugyanis egy nap jelentette be, hogy a junior programjukban szereplő versenyzők hol fognak indulni 2022-ben.

Az energiaitalosok bejelentése a Premával kezdődött, ahol biztossáv vált, hogy két Red Bullos kötődésű versenyzővel vágnak majd neki az idei F2-es idénynek.

Hauger és Daruvala után bejelentették, hogy további három fiatal versenyzőjük is a Formula 2-ben fog idén szerepelni, közülük ketten már tavaly is a mezőnyt erősítették, míg a harmadikuk abszolút újonc lesz a kategóriában.

Jüri Vips esetében semmi változás nem történt, a 21 éves észt pilóta az idei idényt is a Hitech GP színeiben kezdi majd meg, amely gárdával a bajnokság hatodik helyén végzett és két versenyt is megnyert. Ez lesz a második teljes éve a sorozatban, de 2020-ban is pár hétvégén már rajthoz állt az F2-ben, így a Red Bullosok közül az egyik legtapasztaltabbnak számít már.

Vips mellett szintén a második idényére készül Liam Lawson is, akik tavaly csapattársak voltak, ám az új-zélandi idénre már a Carlin versenyzője lesz. Lawson tavaly berobbant az F2-be, miután az első F2-es hétvégéjén kétszer is dobogóra állhatott, ráadásul a legelső versenyét meg is tudta nyerni. A folytatás azonban már nem volt ennyire sikeres, így végül a pontversenyt csak a 9. helyen zárta a 19 esztendős versenyző.

Kettejükkel ellentétben azonban abszolút újonc lesz a sorozatban Ayumu Iwasa, a Honda és a Red Bull juniorja egy kategóriát feljebb lép, miután az F3-at hátrahagyva a DAMS színeiben kezdheti majd meg az első F2-es idényét. A 202 éves japán első és egyetlen F3-as idénye nem volt túl sikeres, a Hungaroringen aratott győzelme és a zandvoorti harmadik helyét leszámítva kiemelkedő eredményt nem tudott felmutatni a Hitech GP-vel, végül a bajnokság 12.helyén végzett, pedig nagy reményekkel érkezett az F3-ba, miután 2020ban meggyőző teljesítménnyel nyerte meg a francia F4-es bajnokságot.

Ezekkel a bejelentésekkel az már biztos, hogy a 24 fős mezőny közel ötöde Red Bullos lesz idén.