KezdőlapFormula SportFormula 3Alonso brazil neveltje lehet a Formula 3 idei bajnoka

Alonso brazil neveltje lehet a Formula 3 idei bajnoka

-

Ugyan Gabriel Bortoleto spái hétvégéje közel sem úgy alakult, mint ahogyan azt eltervezte, a riválisai gyenge szereplése miatt a Formula 3-as bajnoki cím kapujába került. A fiatal brazil versenyzőnek mindössze egyetlen pontot kell szereznie a monzai szezonzárón, hogy matematikailag is bebiztosítsa a bajnoki elsőségét.

Bortoleto – akit sok más fiatal pilóta mellett Fernando Alonso menedzsel – egy zseniális, 13 versenyig tartó pontszerzési sorozatot volt képes produkálni, ami most Spába megszakadt. A Trident brazil fiatalja önhibáján kívül esett ki a sprintverseny 9. körében, miután Dino Beganovic elfékezte magát, eltalálta az autóját, aminek megsérült a hátsó felfüggesztése.

Bortoletónak a főfutamon sem volt szerencséje, a 11. helyen ért célba, éppen a pontszerző zónán kívül. Azonban ebben a rosszban is volt számára valami jó, mivel a közvetlen riválisa, Paul Aron a Prema rossz stratégiájának köszönhetően a győzelmet jelentő 25 pont helyett csak 4 pont volt képes szerezni. A Mercedes észt fiatalja így a szezonzáró monzai hétvégére 38 pontos hátránnyal érkezik majd meg. Ez pedig azt jelenti, hogy Bortoletónak mindössze egyetlen pont kell ahhoz, hogy bajnokká váljon.

Egy Formula 3-as versenyhétvégén maximum 39 pont szerezhető. A sprintversenyen való sikerért 10, a főfutamon elért első hely 25 pontot ér. Ezeken kívül még az időmérő megnyerésért lehet 2, illetve a versenyeken futott leggyorsabb körökért lehet még egy-egy bónuszpontot szerezni, így jön ki a matek.

Ugyan Alonsónak a legutóbbi pár versenyhétvége nem alakult valami jól, de legalábbi a juniorjai jó szereplése miatt boldog lehet, mivel Bortoletón kívül még Pepe Marti is ott van a legjobb 5 pilóta között az F3 egyéni összetettjében.

A Formula 3 egyéni bajnokságának állása (top5):

  1. Gabriel Bortoleto – 144 pont
  2. Paul Aron – 106 pont
  3. Pepe Martí – 105 pont
  4. Zak O’Sullivan – 101 pont
  5. Franco Colapinto – 100 pont