Élete első Hungaroringen zajló versenyhétvégéjén rögtön pole-pozíciót szerzett Molnár Martin a brit F3-ban (hivatalos nevén GB3), így ő kezdheti az élről a hétvége első, szombat délután rajtoló futamát. Ez Martin első pole-ja a sorozatban.
Két teljes napnyi gyakorlás után szombaton reggel 9 órától elkezdődött a brit Forma–3 hungaroringi fordulójának éles része, hiszen megrendezték a kétfordulós időmérőt. Molnár Martin a csütörtöki tesztnapot az összesített köridőtáblázat harmadik helyén zárta Deagen Fairclough és Nikita Bedrin mögött, majd pénteken, immár a hivatalos szabadedzéseken megismételte ugyanezt, hiszen az első három helyezett sorrendje az összesítésben nem változott, a magyar versenyző ugyanakkor jócskán faragott a különbségen a tavalyi bronzérmessel szemben.
Így érkeztünk el az időmérőhöz, amelynek első, 15 perces felvonása szokás szerint az első futam rajtsorrendjéről döntött. A gumimelegítő körök után pedig olyasmi történt, amiről minden magyar drukker álmodott: Martin 1:35,956-os körrel az élre repítette a 2-es rajtszámú Rodin-autót, megelőzve a körét előtte befejező, a hétvége eddigi két napját uraló Fairclough-t, majd az eddigi 5 futamból 3-at megnyerő Nikita Bedrin is csak a magyar versenyző mögé sorolt be.
Ezzel azonban nem volt vége, Fairclough a következő gyorskörében ugyanis 1:35,717-re javított, amivel átvette a vezetést, de Martin azonnal válaszolt és 1:35,605-tel visszaelőzte, míg Bedrin 1:35,907-tel már 3 tizedet kapott a 3. helyen. Ezt az időt pedig már minden igyekezete ellenére sem a Hitech, sem a VRD Racing pilótája nem tudta megdönteni, csak közelebb került hozzá. Előbbi végül 1:35,681-nél, utóbbi 1:35,712-nél állította meg a stoppert, így Martin 0,076 másodperces előnnyel szerezte meg a pole-t az első futamra, ami egyben az első pole-ja és az első magyar pilóta által elért rajtelsőség is a GB3-ban.
Az első időmérő végeredménye:
| Helyezés | Versenyző | Csapat | Idő | Hátrány |
|---|---|---|---|---|
| 1. | Molnár Martin | Rodin Motorsport | 1:35,605 | – |
| 2. | Deagen Fairclough | Hitech | 1:35,681 | +0,076 |
| 3. | Nikita Bedrin | VRD Racing | 1:35,712 | +0,107 |
| 4. | Lucas Fluxa | Xcel Motorsport | 1:35,981 | +0,376 |
| 5. | Flynn Jackes | Elite Motorsport | 1:36,053 | +0,448 |
| 6. | Rowan Campbell-Pilling | Xcel Motorsport | 1:36,054 | +0,449 |
| 7. | Abbi Pulling | Rodin Motorsport | 1:36,081 | +0,476 |
| 8. | Peter Bouzinelos | Hillspeed | 1:36,373 | +0,768 |
| 9. | Maxim Rehm | Rodin Motorsport | 1:36,444 | +0,839 |
| 10. | Kyuho Lee | Elite Motorsport | 1:36,573 | +0,968 |
| 11. | Jacob Micallef | Hitech | 1:36,773 | +1,168 |
| 12. | Aurelia Nobels | Hillspeed | 1:36,801 | +1,196 |
| 13. | Dante Vinci | Hillspeed | 1:36,852 | +1,247 |
| 14. | Patricio Gonzalez | VRD Racing | 1:36,874 | +1,269 |
| 15. | Ricardo Baptista | Xcel Motorsport | 1:36,952 | +1,347 |
| 16. | Rodrigo Gonzalez | VRD Racing | 1:37,058 | +1,453 |
| 17. | Yuhao Fu | Hitech | 1:37,135 | +1,530 |
| 18. | Lewis Gilbert | Arden Motorsport | 1:37,213 | +1,608 |
| 19. | Leon Wilson | Arden Motorsport | 1:37,444 | +1,839 |
Harmadik hely a folytatásban
A második futam rajtsorrendjéről döntő második időmérőt Abbi Pulling, Martin egyik csapattársa kezdte a legjobban és 1:35,756-ot repesztett, de aztán jött Fairclough és 1:35,260-nal agyoncsapta a sorozat első női futamgyőztesének idejét. Martin első tempósabb köre még 1:38 fölötti volt, de aztán másodjára 1:35,380-at ért el, amivel 0,120 másodperces hátrányban besorolt Fairclough mögé a második helyre.
Ezzel azonban még nem volt vége, a magyar versenyző tovább gyorsult, egészen pontosan 1:34,918-ra, amivel simán átvette volna az első helyet, ha Fairclough nem javít pillanatokkal korábban 1:34,901-re. A pole sorsa azonban nem ezen múlt, jött ugyanis Bedrin és 1:34,601-gyel mindkettejüket átugorva megszerezte a pole-t a második futamra. Fairclough ugyan még 1:34,810-re javított, de ezzel csak közelebb tudott férkőzni a bajnoki éllovashoz. Martin a hajrában már nem javított, de így is a remek 3. rajthelyet szerezte meg a hétvége második, vasárnap reggeli futamára.
A második időmérő végeredménye:
| Helyezés | Versenyző | Csapat | Idő | Hátrány |
|---|---|---|---|---|
| 1. | Nikita Bedrin | VRD Racing | 1:34,601 | – |
| 2. | Deagen Fairclough | Hitech | 1:34,810 | +0,209 |
| 3. | Molnár Martin | Rodin Motorsport | 1:34,918 | +0,317 |
| 4. | Abbi Pulling | Rodin Motorsport | 1:35,527 | +0,926 |
| 5. | Maxim Rehm | Rodin Motorsport | 1:35,622 | +1,021 |
| 6. | Lucas Fluxa | Xcel Motorsport | 1:35,681 | +1,080 |
| 7. | Kyuho Lee | Elite Motorsport | 1:35,684 | +1,083 |
| 8. | Peter Bouzinelos | Hillspeed | 1:35,821 | +1,220 |
| 9. | Rowan Campbell-Pilling | Xcel Motorsport | 1:35,928 | +1,327 |
| 10. | Jacob Micallef | Hitech | 1:35,984 | +1,383 |
| 11. | Dante Vinci | Hillspeed | 1:36,013 | +1,412 |
| 12. | Flynn Jackes | Elite Motorsport | 1:36,122 | +1,521 |
| 13. | Aurelia Nobels | Hillspeed | 1:36,141 | +1,540 |
| 14. | Ricardo Baptista | Xcel Motorsport | 1:36,184 | +1,583 |
| 15. | Patricio Gonzalez | VRD Racing | 1:36,234 | +1,633 |
| 16. | Rodrigo Gonzalez | VRD Racing | 1:36,351 | +1,750 |
| 17. | Lewis Gilbert | Arden Motorsport | 1:36,363 | +1,762 |
| 18. | Yuhao Fu | Hitech | 1:36,537 | +1,936 |
| 19. | Leon Wilson | Arden Motorsport | 1:37,189 | +2,588 |
Molnár Martin értékelése:
„A szabadedzéseken is látszott, hogy edzésről-edzésre javultam, mindig tudtam gyorsulni, úgyhogy pozitívan vártam a ma reggeli időmérőt. Sikerült az első időmérő elején egy nagyon jó kört összeraknom, ami a leggyorsabb lett, szóval meglett az idei első pole pozíció, ennek nagyon örülök. A második időmérőn valahol még bent maradt két tized, azt meg kell találnunk.
„Nagyon izgatott voltam, hogy végre magyar szurkolók előtt indulhatok. Már az időmérőn előtt is azt láttam, hogy nagyon sokan vannak kint és szurkolnak nekem. Nagyon jó érzés itt versenyezni, biztosan az egyik kedvenc pályám lesz. Most ugyanaz a dolgom, mint az összes többi fordulóban: igyekszem nem másképp hozzáállni a versenyekhez, hogy ne helyezzek magamra extra nyomást, a támogatásból pedig megpróbálok erőt meríteni. Egyelőre jól alakul a hétvégénk, bízom benne, hogy így is folytatódik.”
