back to top
KezdőlapFormula SportŐrült hullámvasút vár Molnár Martinra ott, ahol megkergették Colin McRae-t

Őrült hullámvasút vár Molnár Martinra ott, ahol megkergették Colin McRae-t

-

Történelmi dobogója után igen sokat kellett várnia Molnár Martinnak arra, hogy ismét versenyezhessen, de véget ért a böjt, hiszen a hétvégén a skóciai Knockhillben csap össze a brit Forma–4 mezőnye.

A skóciai motorsport fellegvárának számító Knockhillben folytatódik a brit Forma–4-es bajnokság idei szezonja, benne az előző fordulóban magyar sporttörténeti sikert elérő Molnár Martinnal. A 15 esztendős sportoló Zandvoortban először állhatott fel az összetett értékelésben a dobogóra, így érthető módon nem bánta volna, ha nem következik újabb hosszabb pihenő a versenynaptárban, ezzel együtt hasznosan töltötte az elmúlt heteket.

„Nem szeretem ezeket a hosszú szüneteket, sokkal jobb, ha kicsit közelebb vannak egymáshoz a versenyek. Tudtam pihenni a három hét alatt, miközben sokat edzettem, és készen állok, hogy visszatérjek a pályára. Főleg egy olyan, eredményes hétvége után folytattam volna szívesen a versenyzést, mint a zandvoorti, de ez van, örülök, hogy most már nem kell sokat várni” – tekintett előre a Virtuosi Racing pilótája, aki szerdán már autóba ült, hogy részt vegyen a hivatalos teszten.

„Izgalmasan alakult a tesztnap, szárazon és esőben is mentünk és igyekeztünk eltalálni a ritmust. A leggyorsabb körök tabellája nem reprezentatív, mert amikor a körülmények lehetővé tették az összehasonlítást, a legjobb hatban is voltunk. A rövid körből adódóan rendkívül kicsik a különbségek, egy tizedes gyorsulással 5-6 helyet is lehet javítani, így nagyon izgalmas időmérőre számítok. Kezdésnek nagyon pozitív volt ez a nap, remélhetőleg a folytatás is hasonló lesz” – értékelte Martin a szerdai tesztet.

Hullámvasút a javából

A Dunfermline városától 10 km-re északra fekvő, mindössze 2 km hosszú Knockhill versenypálya 1974-ben, bárányfarm helyén épült, és bár nem rendelkezik olyan gazdag és régre visszanyúló történelemmel, mint a brit F4 legtöbb helyszíne, Skócia nemzeti motorsport központjaként és az ország egyetlen FIA-licenccel rendelkező pályájaként így is kiemelt helyet foglal el a brit motorsport térképén.

„Ez a helyszín igazi hullámvasút, elég őrült egy pálya, alighanem a legőrültebb az egész versenynaptárban. Nagyon élvezetes, tele van szintkülönbséggel, már nagyon várom a futamokat. Az extra tesztnapnak örültem, mert korábban a két itteni tesztnapunkból csak egyet tudtunk teljesíteni, mivel a másodikon esett a hó. Előzni nem lesz könnyű, igazából az utolsó kanyar kínál erre esélyt, viszont kicsúszásokban szerintem bővelkedni fog a hétvége, mert a legkisebb hiba után is a pályán kívül találhatja magát az ember” – jellemezte a Fife megyében található aszfaltcsíkot a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által működtetett Hungarian Motorsport Academy versenyzője.

Fotó: Jakob Ebrey Photography

Ami a várakozásokat illeti, Martin a zandvoorti eredmények után is igyekszik két lábbal a földön maradni, és továbbra is az újoncértékelésre koncentrálni, amelynek második helyéről várja a szezon 7. fordulóját. „Nem reális, hogy mostantól minden hétvégén összetett dobogón leszek, már csak azért sem, mert Zandvoortban mindenki most járt először, így nem jött ki a tapasztalata azoknak, akik már évek óta itt versenyeznek. Ezzel együtt a legjobb tudásom szerint fogok igyekezni eltüntetni a tapasztalati hátrányt Knockhillben és a hátralevő futamokon” – tekintett előre az újoncok értékelésében már 11 dobogós helyezésnél járó pilóta.

Amikor megkergették Colin McRae-t

Mivel komoly nemzetközi sorozatoknak sem most, sem a korábbi évtizedekben nem adott otthont, Knockhill történelméből főként a brit motorsportos közönség tagjaiban maradtak meg emlékezetes pillanatok, ám 1992-ben olyasmi történt a pályán, ami túlmutatott a szigetországon. Ebben az évben vendégeskedett először az F4-es sorozatot is több alkalommal, például a soron következő hétvégén is betétprogramjának tudó brit túraautó-bajnokság (BTCC) a 2 km-es aszfaltcsíkon, a mezőnyben pedig ott találtuk a már ekkor is rendkívül népszerű, ám még csak a ralilegendává válás útjának elején járó Colin McRae-t.

Az akkor 24 esztendős ralis a BMW gyári túraautó-programját és a Subaru ralicsapatát egyaránt működtető Prodrive-főnök David Richards javaslatára indult Knockhillben, hogy helyi hősként még több nézőt csalogasson ki a széria skóciai debütálására, utólagos elmondása alapján pedig egyáltalán nem foglalkoztatta a túraautózás, így nem is készült különösebb lelkesedéssel a hétvégére.

Az első futamon ennek ellenére a legjobb BMW-s lett, a második versenyen pedig jó úton haladt afelé, hogy megismételje ezt az eredményt, ám a célegyenesre fordító hajtűben kilökte az előtte haladó Matt Nealt, amiért utólag kizárták. Ez azonban nem nyugtatta meg Steve Nealt, Matt apját, egyben csapatfőnökét, aki az akkori beszámolók szerint azzal a céllal akarta felkeresni a fiát elintéző raliversenyzőt, hogy letépje a fejét, és itt még nem állt volna meg…

„Matt nem volt túl boldog, de egyértelműen Steve volt a szószóló. Valószínűleg egész hétvégén akkor voltam a leggyorsabb, amikor a futam után visszafutottam a motorhome-ba” – emlékezett vissza a közjátékra McRae egy 2006-os interjúban, akinek ez volt az első és egyetlen fellépése a BTCC-ben.

Visszatérve a Forma–4-re, Martin hétvégéje a pénteki edzésnappal kezdődik, majd szombaton következik az időmérő és az első futam, vasárnap pedig a második és harmadik verseny.

A 7. versenyhétvége menetrendje (magyar idő szerint):

Péntek
12:20 – 13:10: 1. szabadedzés
16:30 – 17:20: 2. szabadedzés

Szombat
12:05 – 12:25: időmérő edzés
17:30 – 17:50: 1. futam

Vasárnap
11:55 – 12:15: 2. futam
16:55 – 17:15: 3. futam