KezdőlapFormula SportFormula 3Sebastian Montoya megszerezte első formula autós győzelmét

Sebastian Montoya megszerezte első formula autós győzelmét

-

Sebastian Montoya rögtön az ázsiai Formula Regional Championship első futamán megszerezte pályafutása első győzelmét egy együléses versenyautó volánja mögött. A kolumbiai tehetség nagyon boldog volt a sikerét követően, mert megannyi második és harmadik helyet követően most először ünnepelhetett a dobogó tetején.

Az ifjabb Montoyának ráadásul nem kis neveket kellett legyőznie az ázsiai FRAC első versenyén, ugyanis mögötte a tavalyi olasz Formula 4 bajnoka, Gabriele Mini és a Formula 3-ban a szárnyait bontogató Arthur Leclerc ért célba.

„Ez egy győzelem!” – írta Montoya a közösségi média oldalán az első helyét követően, amit az Abu Dhabiban található Yas Marina Circuit-en szerzett. „A tavalyi szezonban rengeteg dobogós helyezést szereztem és most végre annak tetejére is felállhattam. Láthatjátok, milyen izgatott és boldog voltam miatta.”

„Szeretném megköszönni a szüleimnek a támogatást, ugyanis nélkülük most nem teljesíthetnék ezen a szinten. A versenyhétvége során még lesz még két verseny, ott is minden tőlem telhetőt meg fogok tenni.”

Sebastian sikerét édesapja, a kétszeres Indy500 győztes, Forma-1-et is megjárt Juan is kitűnő örömmel fogadta és ha a fia elkapja a fonalat, akkor pár év múlva akár egy újabb Montoyát is láthatunk majd az autósport királykategóriájában.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Sebastian Montoya (@sebasmontoya58) által megosztott bejegyzés

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Juan Pablo Montoya (@jpmonty2) által megosztott bejegyzés