Sophia Flörsch az idei szezonban történelmet írt a Formula 3-ban. A szóban forgó sorozat első női pontszerzője jövőre is rajthoz fog állni a Van Amersfoort Racing versenyzőjeként. Flörsch az idei évadot a PHM Racing by Charouz csapatánál teljesítette. Ugyan az idény első felében még nem igazán jöttek a jó eredmények a német versenyzőnő számára, azonban […]
Nemrégiben vált hivatalossá, hogy Sebastián Montoya melyik sorozatban fog versenyezni a következő szezonban. Az ex-F1-es Juan Pablo Montoya fia a Campos Racing csapatát fogja erősíteni. Az amerikai-kolumbiai származású pilóta idén az első teljes szezonját teljesítette a Formula 3-ban, és egy igazi hullámvasút utazást élhetett át. Már az idény második hétvégéjén dobogóra tudott állni Melbourne-ben, de […]
Ahogyan az várható volt, Gabriel Bortoleto a Formula 3 megnyerését követően a Formula 2-ben kapott lehetőséget. A brazil fiatal az Invicta UNI Virtuosi csapatát fogja erősíteni, és a csapattársa a Mika Häkkinen által is támogatott Kush Maini lesz. Bortoleto – aki a bajnoki cím megszerzését követően a McLaren pilótaakadémiájához csatlakozott – lett az első brazil […]
Frederik Vesti hiába igyekezett a főfutamon, nem volt képes ledolgozni a hátrányát, ami miatt Theo Pourchaire lett a Formula 2-es bajnokság 2023-as kiírásának bajnoka. Vesti 16 pontos hátránnyal vágott neki a futamnak a 9. helyről, amíg a bajnoki riválisa a 14. pozícióból várhatta a startot. Az első sorból Jack Doohan és Victor Martins indulhatott. A francia […]
Luke Browning nyerte meg az idei Formula 3-as Makaói Nagydíjat, ami egy késői baleset miatt a biztonsági autó mögött ért véget. A Hitech fiatal brit pilótája – aki a tegnapi kvalifikációs versenyt is megnyerte – végig képes volt irányítani a főversenyt, miután senki sem veszélyeztette őt, és a biztonsági autós újraindításokat is kitűnően hajtotta végre. […]
Elképesztően sportszerűtlen megmozdulásnak lehettünk szemtanúi a spanyol Forma-4-es bajnokság idei utolsó futamán, amelyen a Red Bull juniorja Michael Schumacher 2010-es Magyar Nagydíjon bemutatott manőveréhez hasonló megmozdulással érdemelt ki büntetést, majd kizárást. Michael Schumacher és Rubens Barrichello 2010-es hungaroringi csörtéjére emlékeztetett a Red Bull junior Enzo Deligny spanyol Forma-4-es bajnokságban bemutatott botrányos megmozdulása, amelyet a 15 […]
Hosszú kihagyás után a mostani hétvégén ismét megrendezik a legendás Formula 3-as Makaói Nagydíjat. Az évek alatt a verseny óriási népszerűségre tett szert, és olyan nagy nevek is versenyeztek itt, mint Ayrton Senna, Michael Schumacher, Mika Häkkinen, Sebastian Vettel vagy Lewis Hamilton. Utoljára 2019-rendeztek versenyhétvégét a több, mint 6 kilométer hosszú Guia Circuiten, ahol még […]