A Hitech GP versenyzője, Isack Hadjar nyerte meg a Formula 3 osztrák hétvégéjének főversenyét. A francia pilótának egyáltalán nem volt könnyű dolga, ugyanis a futam során teljes mértékben vizes volt a pálya. A rossz körülmények miatt nem is engedte a versenyirányítás az állórajtot, a mezőny a biztonsági autó mögül rajtolt el. Az élen már a […]
Marcus Armstrong győzelmével zárult a szombati nap a Red Bull Ringen, aki idei második F2-es győzelmét aratta a sprintversenyen. A fordított rajtrácsos pole az övé lett, mellőle pedig Theo Pourchaire rajtolt, ők ketten problémáktól mentesen el is jöttek a rajttól. A harmadik helyről induló Verschoort a mellőle elrugaszkodó Doohan és a mögüle startoló Drugovich is […]
Jak Crawford a harmadik helyről rajtolva húzta be a Formula 3 osztrák hétvégéjének sprintfutamát. A 21 körös versenyen Collet indulhatott az első helyről, mellőle jött Correa, mögülük pedig Crawford és Colapinto sorakoztak. Correa még a rajt után nem, de a négyes kanyarba érkezve már átvette a vezetést Collet-től. A második soron belüli sorrend is megcserélődött, […]
Az egykori Forma-1-es pilóta, Roberto Merhi 2018 után újra visszatér a Formula 2-be. A spanyol pilóta a Campost erősítő Ralph Boschungot fogja helyettesíteni a sorozat következő versenyhétvégéjén Spielbergben. A svájci versenyző a folyamatos nyakfájdalmai miatt Barcelonában, Monacóban és Silverstone-ban sem tudott autóba ülni. Mivel a Camposnál nem számíthatnak rá most sem, ezért a csapat azt […]
A nők számára létrehozott, nemzetközi, együléses autóverseny-bajnokság, a W Series bejelentette, hogy a 2022-es szezon negyedik futama, Silverstone-ban, több mint 1 millió nézőt vonzott Nagy-Britanniában a tévéképernyők elé. Ez a bajnokság történetének eddigi legmagasabb nézettségi adatát jelenti a 2018-as indulás óta. Mindez azt is jelenti, hogy a W Series silverstone-i versenyhétvégéje volt 2014 óta a […]
Logan Sargeant nyerte az F2-esek brit főfutamát, végig irányítva a versenyt, és esélyt sem hagyva a mögötte végző Pourchaire-nek, illetve Lawsonnak. A pole-t pénteken épp Sargeant szerezte meg, így ő indult az élről, mellőle pedig Frederik Vesti várta a lámpák kialvását. A bajnoki éllovas Felipe Drugovich és a legközelebbi üldözője, Theo Pourchaire alkotta a második […]
Arthur Leclerc idén először nyert az F3-ban a brit főversenyen, megelőzve Zak O’Sullivant és a csapattársát, Bearmant. A pole-ból O’Sullivan vágott neki a futamnak, mellőle Leclerc, mögüle pedig Maloney rajtolt. Köztük maradt a sorrend, legalábbis az első néhány kanyarban, de az első szektor végén Bearman és Maloney összeértek, miközben a fiatal premás támadta a Tridentest. […]
Tovább tart a kétszeres címvédő Jamie Chadwick lehengerlő szezonja a W Series-ben. Most éppen Silverstone-ban aratott fölényes futamgyőzelmet. A brit versenyzőnő az időmérős győzelme után a futamon végig vezetve diadalmaskodott és húzta be a zsinórban hatodik sikerét (tavalyi szezon utolsó két valamint az idei négy futam). Mögötte azonban több izgalmat tartogatott a verseny. Féltáv környékén […]
Jack Doohan első győzelmének örülhetett a felszáradó pályán rendezett angliai F2-es sprintversenyen, aki éppen hogy kibírta az élen a vészesen közeledő Iwasa előtt. Biztonsági autó mögött rajtolt verseny, hiszen a silverstone-i pálya még mindig vizes volt, csakúgy mint a Forma-1-es időmérő végén. Két tapogatózó kör után elengedték a mezőnyt, melyet Daruvala vezetett, Fittipaldi és a […]