Az MP Motorsport pilótája, Felipe Drugovich nyerte meg a Formula 2 barcelonai sprintfutamát. A brazil mellett Ayumu Iwasa és Logan Sargeant pezsgőzhetett a dobogón. Már a rajt előtt elkezdődtek a barcelonai sprintverseny eseményei, ugyanis a pole-pozícióból rajtoló Calan Williams lefulladt, így a 26 körös futamot a bokszutcából kellett megkezdenie. Így a rajtrácsra csak20 autó állt […]
David Vidales élete első Formula 3-as győzelmét aratta hazai pályáján, a Campos versenyzője a pole-ból rajtolva nyerte a sprintversenyt. Tehát Vidalesszel az első rajtkockában indult a verseny, a fordított rajtrács eredményeképp ő került a pole pozícióba, mellőle pedig Juan Manuel Correa várhatta a lámpák kialvását. Eredetileg Zane Maloney-é lett volna a pole a szombat délelőtti […]
A W Series finn versenyzőnője, Emma Kimiläinen felejthető szezonnyitó hétvégén van túl. Kimiläinen, aki a miami időmérőn a kecsegtető negyedik helyet szerezte meg, mindkét futamban dobogóra esélyes volt, végül azonban az első versenyen utolsó lett, majd a második verseny egy utolsó pillanatban az ötödik helyre esett vissza. A versenyhétvége alatt a 32 éves finn versenyző […]
A címvédő Jamie Chadwick tökéletes hétvégét zárt a W Series szezonnitó hétvégéjén, Miamiban, hiszen a szombati első futamon aratott győzelmét egy domináns második győzelemmel egészítette ki vasárnap. A regnáló bajnok a pole pozícióból indulva tudott nyerni három másodperces előnnyel Nerea Martí előtt. A harmadik helyre a tavalyi szezon második helyezettje, Alice Powell futott be. Chadwick a […]
Caitlyn Jenner Bruce Jennerként született. Háromszor volt házas, ő Kylie Jenner, Kendall Jenner valóságshow-sztárok édesapja. Olimpiai bajnok tízpórbázó. 2015-ben aztán Bruce-ból Caitlyn lett. A most 72 éves Caitlyn Jenner neve mostanság autósportos körökben is előjön, mivel csapatot indít a női W Series bajnokságban. Jenner azonban nem újonc az autóversenyzésben. Például számos alkalommal indult IMSA versenyeken a […]
A W Series kétszeres bajnoka, Jamie Chadwick (Jenner Racing) tökéletesen kezdte a szezont és győzelmet aratott a szezonnyitó dupla futam első versenyét, Miamiban. Jamie már az első körben átvette a vezetést a pole-ból induló Nerea Martítól, majd a két biztonsági autós és egy piros zászlós időszakot is magában foglaló verseny utolsó körében vissza is szerezte […]
A W Series bajnokság kimondottan női versenyzők számára jött létre. Az első szezon 2019-ben volt, majd a 2020-es bajnokságot a koronavírus-járvány miatt lefújták. 2021-ben folytatódott, idén pedig a harmadik szezon kezdődik, ezen a hétvégén, Miamiban. Míg a W Series „csapatos” formátumot követ, de a versenyzők azonos autókkal, Tatuus-Alfa Romeo F3 T-318-assal versenyeznek. Konstruktőri bajnokság azonban […]
A Formula 2 számos incidenssel tarkított imolai forgatagából végül Theo Pourchaire jött ki győztesen, ezzel idei második főversenyes győzelmét könyvelhette el. A poleból Jüri Vips rajtolhatott, mellőle pedig az újonc Iwasa, ám rögtön hatalmas átrendeződések történtek a mezőnyben, emellett többen balesetbe is keveredtek. A tavalyi F3-as bajnokaspiránsok, Hauger és Doohan ütköztek néhány száz méter után […]
A Trident pilótája, Roman Stanek egy rendkívül izgalmas főversenyen tudott győzedelmeskedni Imolában az Autodromo Enzo e Dino Ferrarin. A pole-pozícióból rajtoló Zane Maloney rosszul rajtolt ugyan, de mivel még nedves volt a pálya, az eső gumikon rajtoló pilóták óriási előnybe kerültek a szárazokon indulókhoz képest. Caio Collet, Franco Colapinto, Alex Smolyar és Pepe Marti nyerték […]