Egy kis csúszással, de megkezdődött a Formula 2 szombat esti, szaúdi sprintfutama, melyet Jehan Daruvala kezdhetett meg az élről, mellőle pedig Bent Viscaal indulhatott. Az indiai úgy került az élre, hogy a délutáni futamon még 6-ként ért célba, de utólag öt másodperccel hátrasorolták, így lett végül hivatalosan 10. Az ok az volt, hogy pályán kívül […]
Az újonnan elkészült jeddah-i versenypálya történetének legelső versenyét a Formula 2 futotta szombat kora délután. A Forma-1 előszobája bő két hónap szünet után tér vissza, két versenyhétvége maradt a bajnoki cím eldöntésére. Az első, fordított rajtrácsos versenyen Liam Lawson rajtolhatott a pole pozícióból, mellőle Marcus Armstrong várhatta a lámpák kialvását. Kettejük közül utóbbi örülhetett a […]
Izgalmas hétvége előtt állunk, így december elején. A Forma-1-es bajnoki címért folyó harc igen szoros, és a szezon utolsó előtti versenyhétvégéje következik, vadiúj helyszínen, Szaúd-Arábiában. Ugyanez igaz a Formula 2-es mezőnyre is, ahol szintén nyitott még a bajnokság. Íme, mi mikor lesz hétvégén a tévében! Kezdés Széria Hol? December 3. Péntek 14:30 Forma-1 1. szabadedzés […]
Jack Doohan és Logan Sargeant is az első Formula 2-es hétvégéjét teljesítheti majd Szaúd–Arábiában. A Red Bull által támogatott fiatal az MP Motorsport, a Williams amerikai juniorja pedig a HWA egyik autóját vezetheti majd az idei Formula 2-es szezon utolsóelőtti versenyhétvégéjén. Doohan az idei évben robbant be a Formula 3-ban, miután a Tridenttel számos futamgyőzelmet […]
Az Abu Dhabiban megrendezésre kerülő év végi teszten a Ferrari juniorja kap lehetőséget a motorpartner Haas színeiben. Az orosz két főverseny és négy sprintversenyt nyert eddig Formula 2-es karrierje során, tavaly újoncként negyedik lett az összetettben. Idén harmadik helyen áll, de még két forduló hátravan, Szaúd-Arábiában és Abu Dhabiban. Ott azonban nem lesz számára vége […]
Még a generációs tehetségeknek tartott Charles Leclerc és George Russel sem volt képes arra, amitől Oscar Piastri két lépésre van. Kétszer három futam van már csak hátra a 2021-es F2-es szezonból. A tabellát jelenleg Oscar Piastri 36 ponttal vezeti az F1-be vele ellentétben versenyzőként fellépő Guanyu Zhou előtt. A jövőre már Alpine-tartalékként tevékenyedő Piastri tehát […]
Az FIA új javaslata szerint, a W Series jövőbeli bajnokai, győzelmüket követően, jutalmul átülhetnek majd Formula 3-ba. Erről Michele Mouton, egykori raliversenyzőnő számolt be, Mouton, aki az FIA Nők a motorsportban Bizottságát vezeti, úgy véli, „fantasztikus” lenne, ha a bajnoki cím nyertese számára biztosítva lenne egy hely valamely F1 felé vezető junior bajnokságban. Mouton azt mondja, hogy „nincs […]
Jeddah-ban két idei F3-as versenyző, a bajnokság harmadik helyét megszerző Clément Novalak és a bajnok egyik csapattársa, Olli Caldwell debütálhat majd a Formula 2-ben. A francia Lirim Zendeli helyére érkezik az MP Motorsporthoz, így egy korai kóstolót kaphat abból, ami 2022-ben vár majd rá. „Rendkívül boldog vagyok, hogy már most Jeddah-ban és Abu Dhabiban mehetek […]
Oscar Piastri szerint egyáltalán nem igazságos az, hogy sokan már kritizálják a frissen F1-es üléshez jutó Guanyu Zhout. Az ausztrál fiatal úgy gondolja, hogy a kínai Alpine junior jó munkát fog végezni az Alfa Romeónál jövőre. A Formula 2 bajnoki éllovasa sokáig versenyben volt a hinwili istálló második üléséért folytatott küzdelemben, azonban végül pont az […]