A hétvégén rendezik meg a szezonzáró ORB-futamot, a Zemplén Rallyn többek között abszolút magyar bajnokot is avatnak.
A Zemplénben zárul a meglehetősen zaklatott ORB-szezon, végül a tervezett hét futamból ötöt sikerült megrendezni, ráadásul mivel a komplett Historic- és ORB2-es mezőny kihagyta a murvás Veszprém Rallyt, nekik csak négy versenyből áll az idei év. A szezonzáró futamot péntektől vasárnapig rendezik meg, pénteken a rajtceremónia szerepel a programban, az ORB/ORC- és a Historic-kategória másfeles szorzójú versenye két napig tart, az ORB2-esek pedig szombaton szerepelnek. Ez a futam dönt többek között az abszolút bajnoki cím sorsáról is.
Összesen több mint 110 nevezés érkezett a Zemplén Rallyra, amely közös magyar-szlovák bajnoki futam, ezért az északi szomszédunkból is érkezik 20 páros. A verseny központja szokás szerint Szerencs, a szervizparkot a volt cukorgyár területén állították fel, a rajt- és célceremónia helyszíne pedig a Rákóczi-vár lesz. Az ORB/ORC- és Historic-mezőnyre 11 gyorsasági szakaszon 155 kilométer versenytáv vár, az ORB2-esek 6 gyorsasági szakaszon 82.8 kilométert tesznek meg. A reggeli fagyok, a várható köd és az aszfaltgumikat alaposan próbára tevő murvás szakaszok mind megnehezítik a versenyzők dolgát a szezonzárón.
Öten küzdenek az abszolút bajnoki címért
Matematikailag még öt páros van versenyben az abszolút bajnoki címért, négy futam után László Martin és Zsiros Gábor vezet 127 ponttal, a szezonnyitó Veszprém Rallyt kihagyó, kétszeres abszolút magyar bajnok Vincze Ferenc és Kocsis György a második 120 ponttal, Bodolai László és Deák Attila a harmadik 119 ponttal, a 80 pontot gyűjtő Trencsényi Jószef, Verba Gábor kettős a negyedik, míg Tóth Tibor és Szabó József 78 ponttal az ötödik. Közülük az első három helyen álló párosnak van reális esélye a végső győzelem megszerzésére, Trencsényiék és Tóthék elsőségéhez a riválisok betlizésére is szükség lenne.
Az éllovas László Martin nyugodt felkészülés helyett vakbélműtéten esett át, még az indulása is veszélybe került, de a szerdai teszten biztossá vált, hogy képes lesz versenyezni, és harcba szállni a bajnoki címért. A legnagyobb esélyes ezzel együtt Vincze Ferenc, aki a harmadik bajnoki címét szerezheti meg. A rutinos pilóta az összes versenyt megnyerte, amelyen rajthoz állt, és ha folytatja a sorozatát, akkor 2019 és 2023 után újra ünnepelhet. A futamgyőzelemért azonban még egy páros is harcba száll, egyéves kihagyás után újra autóba ül a tavalyi verseny győztese, Turán Frigyes, aki Nyirfás Julianna navigálásával tér vissza a versenyzéshez.
A mezőnyt színesíti Bútor Róbert is, aki először vezeti versenyen a Ford Puma Rally1-esét. Az elképesztő érdeklődés mellett megrendezett királyszentistváni teszt után sikerült időben átszerelni az autót aszfaltra, Bakonyán tesztelte is az autót, így készen áll a bemutatkozásra. Bútor Robi mindig leadja a menetlevelét az utolsó szakasz végén, hogy ne szóljon bele a bajnoki küzdelembe, ez nyilván most is így történik. Az ORC-ben Rongits Attila és Helembai Zsolt meccsel a bajnoki címért, a címvédő Rongits előnye 16 pont. A Peugeot Kupában Zagyva Dorka mindössze négy ponttal előzi meg Faltusz Dávidot, itt nagy csata várható, ráadásul ebben a kategóriában a brit és az ír bajnok is indul.
A Zemplén Rally időterve (ORB/ORC)
Szombat
8:00: GY1, Fony 1, 10.31 km
9:03: GY2, Erdőbénye 1, 16.1 km
10:01: GY3, Mezőzombor 1, 14.82 km
12:51: GY4, Fony 2, 10.31 km
13:54: GY5, Erdőbénye 2, 16.1 km
14:52: GY6, Mezőzombor 2, 14.82 km
Vasárnap
8:00: GY7, Mád 1, 15.04 km
9:03: GY8, Tállya 1, 13.89 km
10:21: GY9, Mád 2, 15.04 km
12:34: GY10, Tállya 2, 13.89 km
13:47: GY11, Mád 3, 15.04 km (Power Stage)
Tűzijáték a Historic-mezőnyben
Nem akármilyen mezőny gyűlt össze a Historic-kategóriában, a teljesség igénye nélkül rajthoz áll a tavalyi Európa-bajnok ifj. Érdi Tibor, Kerék István kettős a Múmia becenévvel illetett Ford Sierra Cowsorth 4×4-gyel, Béres József elhozza Szlovákiából a Lancia Delta HF Intregalét, ott lesz Varga „Cigány” Zoltán a BMW E30 M3-mal, Rónay László a Toyota Celicával és Wirtmann Ferenc a Ford Escort RS-sel. A Historicban nem hirdetnek abszolút bajnokot, a 3-as korcsportban a Wirtmann Ferenc, Kerekes József kettő közel áll az újabb bajnoki címhez, hiszen 48 ponttal vezet az Auszmann Gyula, Szabó János páros előtt. A 4-es korcsoportban holtverseny van az élen, az idén elsősorban az Alpok-Adria Kupában versenyző ifj. Érdi Tibor, Kerék István kettős ugyanannyi pontot szerzett, mint a Póczik Ákos, Bíró Attila kettős. A másfeles szorzó miatt azonban még elég sokan labdába rúghatnak ebben a korcsoportban, ha a technika esetleg közbeszól.
A Zemplén Rally időterve (Historic)
Szombat
9:26: GY1, Fony 1, 10.31 km
10:29: GY2, Erdőbénye 1, 16.1 km
11:27: GY3, Mezőzombor 1, 14.82 km
14:17: GY4, Fony 2, 10.31 km
15:20: GY5, Erdőbénye 2, 16.1 km
16:18: GY6, Mezőzombor 2, 14.82 km
Vasárnap
9:26: GY7, Mád 1, 15.04 km
10:29: GY8, Tállya 1, 13.89 km
11:47: GY9, Mád 2, 15.04 km
14:00: GY10, Tállya 2, 13.89 km
15:13: GY11, Mád 3, 15.04 km (Power Stage)
Az ORB2-ben is öten lehetnek bajnokok
Akárcsak az ORB-ben, az ORB2-ben is öt párosnak van még esélye a bajnoki cím megszerzésére, de ebben a kategóriában nem másfeles szorzójú a verseny, így legfeljebb 35 pontot lehet szerezni. A Zemplén Rally előtt a Himer Attila, Csanády Sándor kettős vezet 84 ponttal, a Simon György, Simon Tímea duó a második 75 ponttal, a két győzelmet és egy fájdalmas győri kiesést maga mögött tudó Békési Richárd, Bernát Martin páros a harmadik 70 ponttal. A negyedik helyen álló Kerekes Bence, Szőllős Róbert kettős 65 pontot gyűjtött, és még akár az ötödik helyezett, 55 ponttal álló Kóródi Koppány, Kelecsényi Csaba is odaérhet az első helyre, de ehhez már a többiek kiesése is szükségeltetik. A dobogósok biztosan a fenti öt páros közül kerülnek ki, a többiek lemaradása már túl nagy. A helyzetet bonyolítja, hogy a verseny tavalyi győztese, Ruszó Krisztián is rajthoz áll Geró Gábor navigálásával, úgyhogy nemcsak a bajnoki címre törő versenyzők szeretnék megnyerni a futamot. Egészen biztos, hogy az utolsó méterekig kiélezett csatát láthatnak a nézők az ORB2-ben szombaton.
A Zemplén Rally időterve (ORB2)
Szombat
10:14: GY1, Fony 1, 10.31 km
11:17: GY2, Erdőbénye 1, 16.1 km
12:15: GY3, Mezőzombor 1, 14.82 km
15:05: GY4, Fony 2, 10.31 km
16:08: GY5, Erdőbénye 2, 16.1 km
17:06: GY6, Mezőzombor 2, 14.82 km (Power Stage)
