Turán Frigyes futamgyőzelemmel tért vissza a Zemplén Rallyn, László Martin egy ponttal lett abszolút magyar bajnok Vincze Ferenc előtt.

Ahogyan azt szombaton megelőlegeztük, valóban a szezon utolsó gyorsasági szakaza döntött az abszolút magyar bajnoki címről, a Zemplén Rally utolsó 15 kilométerén dőlt el, hogy a futam előtt hét ponttal vezető László Martin, Zsiros Gábor kettős vagy a Vincze Ferenc, Kocsis György páros szerzi meg a bajnoki címet.

A verseny előtt az elsőségre matematikailag esélyes öt párosból már csak ők ketten maradtak versenyben, Bodolai László és Deák Attila szombaton műszaki hiba miatt esett ki, és bár vasárnapra rendbe rakták az autót, ők korán kiszálltak a csatából. Trencsényi József és Verba Gábor a vasárnapi második gyorson csúszott ki, Tóth Tibor és Szabó József pedig az utolsó előtti gyorson borult fel.

A versenyben 5.6 másodperccel vezetett az egy év kihagyás után újra autóba ülő Turán Frigyes, akinek ezúttal Nyirfás Julianna diktálta az itinert. Mögötte Vincze Ferenc állt a második helyen, majd jócskán lemaradva a múlt heti vakbélműtéte után a fájdalommal is megküzdő, menet közben durrdefektet is kapó László Martin állt a harmadik pozícióban.

A Power Stage-en egyszerű volt a képlet, ha mindenki megőrzi az aktuális helyezését, akkor Vinczééknek három ponttal kellett volna többet szerezni Lászlóéknál a bajnoki címhez. Értelemszerűen fordítva az volt a helyzet, hogy Lászlóék legalább három pontot szerezzenek az utolsó szakaszon, vagyis legalább harmadiknak fussanak be.

Vinczéék ugyan elvitték a Power Stage-ről mind az öt pontot, de Lászlóék bejöttek harmadiknak. A versenyt 4.8 másodperces előnnyel megnyerte a visszatérő Turán Frigyes, Vincze Ferenc második lett, László Martin pedig harmadik. Ez összességében azt jelentette, hogy mindössze egypontos előnnyel a László Martin, Zsiros Gábor páros nyerte meg az abszolút magyar bajnoki címet.

Vinczéék nem indultak el a szezonnyitó Veszprém Rallyn, onnantól kezdve viszont három futamgyőzelmet és most egy második helyezést értek el, ez azonban hajszállal kevésnek bizonyult. Lászlóéknak a kitartás és a kiegyensúlyozott teljesítmény hozta meg a sikert, nem ők voltak a leggyorsabbak az idén, viszont az öt futamból négyszer is a dobogóra álltak, és Győrben is a negyedik helyen végeztek.

A szombaton a Ford Puma Rally1-essel parádésan versenyző Bútor Róbert sajnos nem jutott el odáig, hogy az utolsó szakasz után leadja az itinert, mert nagy bánatára vasárnap reggel megállt alatta az autó. A Peugeot Kupában a Faltusz Dávid, Balai Róbert kettős nyerte meg a versenyt és a bajnoki címet is, három ponttal előzte meg a versenyben és a bajnokságban is másodikként záró Zagyva Dorka, Czéczinger Kristóf párost. Az ORC-ben a Kazár Miklós, Begala Tamás duó volt a leggyorsabb a Zemplén Rallyn, de a Rongits Attila, Hannus László kettősnek a második helyezés is elég volt a bajnoki címvédéshez.

A Historicban abszolútban hatalmas előnnyel nyerte meg a futamot a Toyota Celicával versenyző Rónay László, Csury András kettős. Mögöttük viszont hatalmas csata zajlott a dobogóért, a Toyota Corollával induló Fehérvári Csaba, Tóth-Gili Tamás páros fékhiba miatt a második helyről a negyedik pozícióba csúszott vissza az utolsó szakazon. Két Lada VFTS-t nyúzó páros előzte meg a pórul járt duót, Szombathelyi Péter és Heffner Gergő 0.3 másodperccel volt gyorsabb, mint ifj. Kanik Antal és Greffer Lajos – az utóbbi kettős 2.3 másodperccel jött be fehérváriék elé.

A Historicban nincs abszolút kategória, a 4. korcsoportban Rónayéknak bajnoki címet ért a győzelem, ifj. Kanyikék lettek a másodikok, a Póczik Ákos, Bíró Attila kettős végzett a harmadik helyen. A 3. korcsoportban a zempléni kiesés ellenére bajnok lett a Wirtmann Ferenc, Kerekes József páros a Ford Escorttal, Auszmann Gyula és Szabó János lett a második a Polonezzel, Csukovics István és Karagich Attila pedig harmadik a Ladával.

A Zemplén Rally részletes eredményei ITT olvashatóak, ezzel véget ért az ORB idei, meglehetősen hányatott sorsú szezonja, amelyben az ORB/ORC-ben öt, a Historicban és az ORB2-ben négy futam után hirdettek végső győzteseket. Folytatás valahol, valamikor.