Kalle Rovanperä kétszeres világbajnokként hagyta ott a WRC-t a pályaversenyzésért, de egy év után máris visszatérhet a ralizáshoz.

Kalle Rovanperä pályaautós szezonja azelőtt véget ért, hogy elkezdődött volna, a kétszeres ralivilágbajnok egészségügyi okokra hivatkozva mégsem versenyzett a japán Super Formulában. A finn pilóta kicsit ráunt a ralizásra, és ki akarta volna magát próbálni a pályaversenyzés világában, a távlati célja pedig a Forma–1-es bemutatkozás volt. A projekt azonban a kezdeteknél elhasalt, Rovanperä pedig a múlt héten ismét raliautóba ült, a Toyota jövő évi gépét tesztelte.

„Most ismét érdekli a ralizás. Szerintem rájött, hogy a Forma–1 túl nagy kihívás lenne neki. Természetesen más sorozatokban is indulhatna, de jelenleg a rali iránt érdeklődik – mondta Jari-Matti Latvala, a Toyota csapatfőnöke a DirtFishnek. – Tárgyalunk vele, de meg kell néznünk, mit is tervez, készen áll-e arra, hogy végigversenyezze a teljes szezonz, és így tovább. Remek pilótáink vannak, de nem szabad elfelejteni, hogy ő is világbajnok volt a Toyotával. Fontos versenyző, akit nem akarunk elveszíteni.”

A Toyota egyelőre nem jelentette be a jövő évi pilótafelállását, de Sébastien Ogier elmondta, hogy sokkal kevesebb versenyen láthatjuk a WRC-ben, ha láthatjuk egyáltalán. Rovanperä lehetséges visszatérése mellett Ott Tänak szereplésére is van esély, aki az idén a csapat tesztpilótájaként dolgozott. Ha mindketten csatasorba állnak, akkor két világbajnokkal erősítene a Toyota.

A világbajnok Elfyn Evans, a világbajnoki csatát két kanyarral a szezon vége előtt elveszítő Oliver Solberg és a szintet lépő Sami Pajari pozíciója sem tűnik bizonytalannak, a végre futamokat nyerő Takamoto Katsuta jelenléte pedig a japán gyártónak fontos. Az is előfordulhat, hogy Ogier távolmaradása esetén is két csapatot indít a Toyota, mindegyikben három párossal. Ha pedig valakinek, például Rovanperának vagy Tänaknak nincs ínyére a teljes szezon, egymással vagy Ogier-vel versenyezhet felváltva. Irigylésre méltó opciók.