szombat, június 25, 2022
F1 - 🇨🇦 Kanadai Nagydíj
F1 - 🇬🇧 Brit Nagydíj
DTM - 🇮🇹 Imola 1. verseny
WTCR - 🇪🇸 Aragón 1.verseny
ETCR - 🇪🇸 Jarama A döntő
F3 - 🇬🇧 Silverstone sprintverseny
KezdőlapRookiesMolnár Martin nagyot ment a döntőben

Molnár Martin nagyot ment a döntőben

-

Már az előfutamokon is volt kiugró eredménye Molnár Martinnak a Champions of the Future második állomásán, a spanyolországi Zuerában. Azonban a kirobbanó formáját a döntőre tartogatta. Itt a 19. helyről rajtolt, de úgy ment át a mezőnyön, mint kés a vajon és 12 pozíciót javítva a 7. helyen végzett.

Egy héttel a gokart Európa-bajnokság nyitó futama után, Spanyolországban, Zuerában mérkőzhetett meg az OK Junior (OKJ) mezőny a Champions of the Future (CF) sorozat második futamán.

Molnár Martin számára kicsit szerencsétlenül kezdődött a hétvégé, az időmérő futamán „csak“ ötödik lett, összesítettben pedig a 15. helyen végzett. Innentől fogva azonban tört előre. Az előfutamokon egyre jobb teljesítményt ért el, az utolsó kettőn második és a harmadik helyet szerzett.

-Hirdetés-

Összesítettben a 72 fős OKJ mezőnyben a 14. helyen jutott a szuper futamba. Itt két rossz döntéssel, több pozíciót is vesztett, így a döntőben a 19. rajthelyet foglalhatta el.

Fotó: Molnár Martin
-Hirdetés-

Erre a futamra nagyon felszívta magát, és valósággal szárnyalt. 12 pozíciót javított, végig kimagaslóan jó köridőket futott és végül a 7. helyen ért célba.

„Nagyot ment a kölyök! – lelkendezett Molnár Zoltán, Martin édesapja. – A döntő után sokan gratuláltak, olyanok is, akikkel nem vagyunk közeli kapcsolatban.“

Hát igen, egy CF futam döntőjében 12-őt előzni, nem kis dolog.

„Jó hétvégénk volt, de a döntőt élveztem a legjobban, ahol nagyon jó csatákat vívtunk – mondta Molnár Martin. – Az időmérő sikerülhetett volna jobban és akkor az előfutamokon is jobb rajtpozícióm lett volna.

Molnár Martin
Fotó: Molnár Martin

A szuper futamon két rossz döntést is hoztam, nem zártam be időben az ajtót, először négyen, aztán hárman előztek meg. Ezt nem szabad megengedni egy ilyen erős mezőnyben.

A döntő már rendben volt. Kicsit szerencsém is volt, mert egy kő kilyukasztotta a hűtőmet, folyamatosan folyt belőle a víz és ha lett volna még egy kör, akkor már vissza kellett volna venni a tempót.

Zuerában többször is versenyeztem. Eddig nem tartozott a kedvenc pályáim közé, de most gyorsan összeállt minden és egyre jobban tetszik.

Remélem, két hét múlva még sikeresebbek leszünk.“

Fotó: Molnár Martin

A mezőny marad Zuerába, bár a versenyzők kapnak másfél hét szabadságot, a gokart Európa-bajnokság második futama előtt, amelyet szintén ezen a pályán rendeznek.

Molnár Martin, OKJ-eredmények

Résztvevők: 72
Időmérő csoport: 5.
Időmérő: 15.
CD előfutam: 5. -> 12.
AC előfutam: 6. -> 8.
CE előfutam: 5. -> 5.
BC előfutam: 6. -> 2.
CF előfutam: 5. -> 3.
Előfutamok összesen: 14.
Szuper futam 1: 7. -> 13.
Összesített eredmény a döntő előtt: 19.
Döntő: 19. -> 7.

Molnár Martin a Champions of the Future bajnokság OKJ kategóriájában 9 ponttal a 16. helyen áll.

A verseny teljes eredménylistája itt található.

Hirdetés
- Hirdetés -

Friss hírek