Minden összeesküdött Hideg Ádám ellen a Champions of the Future Euro Series negyedik futamán, Franciacortában. Kétszer görbítették el a vázát, egyszer motort kellett cserélni, az időmérőn használt gumijai rossz szériából kerültek ki, ráadásul meg is betegedett. A Sodikart gyári versenyzője azonban a döntőben az asztalra csapott, a 27. helyről indulva húsz(!) zseniális előzést mutatott be és […]
Pályafutása egyik legnagyobb sikerét érte el Molnár Martin a Champions of the Future Euro Series gokart-bajnokság utolsó fordulóján az olaszországi Franciacortában. Az Energy Corse versenyzője az első előfutamot megnyerte, az elődöntőben is elsőként haladt át a célvonalon és hatalmas küzdelemben 3. helyezett lett a döntőben. Kiemelkedő sikerrel zárta a négyfordulós Champions of the Future Euro […]
Sok idő telt el Krózser Menya utolsó versenye óta, aki végül a svédországi Kristianstadban tért vissza a Champions of the Future Euro Series harmadik futamán. A visszarázódást egy privát teszttel, illetve egy héttel a verseny előtt egy helyszíni teszttel próbálta segíteni az MHH Kart Team, az igazi megmérettetés azonban mindig az éles verseny. Menyán érződött a […]
Nagyon vegyesen alakult Hideg Ádám hétvégéje a Champions of the Future harmadik futamán, a svédországi Kristianstadban. Bár még soha sem versenyzett ezen a pályán, de nagyon hamar ráérzett a tempóra. Az időmérőn jó eredményt ért el, de az előfutamok során minden alkalommal a külső ívről rajtolt, ami talán a svéd pályán a legnehezebb. Kétszer is […]
A svédországi Kristianstadban rendezték a Champions of the Future Euro Series harmadik futamát, amely hagyományosan az Európa-bajnokság felkészülési versenye. Molnár Martin számára teljesen új volt a pálya, a verseny előtt nem tudott tesztelni rajta, hiszen az előző héten az iskolai vizsgáira koncentrált. Ennek ellenére gyorsan megtanulta, és még egy műszaki hiba ellenére is beverekedte magát […]
Tizedik helyezéssel mutatkozott be a Sodikart gyári csapatában Hideg Ádám a Champions of the Future második futamán, a spanyolországi Zuerában. A 72 fős OKJ mezőnyben ez igen jó eredmény, főleg akkor, ha tudjuk, hogy új volt a csapat, a váz és a motor is. A szabadedzések alapján azonban bátran állíthatjuk, ennél sokkal több van a […]
Már az előfutamokon is volt kiugró eredménye Molnár Martinnak a Champions of the Future második állomásán, a spanyolországi Zuerában. Azonban a kirobbanó formáját a döntőre tartogatta. Itt a 19. helyről rajtolt, de úgy ment át a mezőnyön, mint kés a vajon és 12 pozíciót javítva a 7. helyen végzett. Egy héttel a gokart Európa-bajnokság nyitó […]
Kemények voltak a magyar srácok a Champions of the Future második futamán, a spanyolországi Zuerában. Az OKJ kategóriának volt olyan szabadedzése, amikor a két magyar végzett az élen. A 72 fős OKJ mezőnyben végül Molnár Martin hetedik, Hideg Ádám pedig tizedik lett, ami már önmagában is szép eredmény, de a tempójuk alapján két hét múlva […]
Gyári szerződést kapott Hideg Ádám a Sodi Racing junior csapatába, amelyet az ő kedvéért növeltek meg kettőről, három fősre. Az egyik legtradicionálisabb gokart gyártó azzal a nem titkolt szándékkal igazolta a magyar versenyzőt, hogy az OKJ kategóriában dobogós helyezéseket szállítson az Eb-n, a CF-en és világbajnokságon is. Érdekesség, hogy Ádám csapattársa, édesapja régi ellenfelének a […]