Most már hivatalos, hogy a kétfutamos Diriyah ePrix-vel kezdődik majd a Formula E hetedik szezonja február végén. A normál naptár felülírása után két hétvégét jelöltek ki az elektromos sorozat újabb évadában, Santiago és Diriyah lettek volna a házigazdák. A chilei szabályzások, illetve az új, Egyesült Királyságban megjelenő koronavírus miatt azonban a szezonnyitót elhalasztották. Ezt követően […]
Mivel a Vietnámi Nagydíj nem kerül megrendezésre 2021-ben sem, egy üres hely keletkezett a versenynaptárban, amit Imola tölthet be, a legnagyobb valószínűség szerint. A 2020-as év korántsem így alakult, mint ahogy előre eltervezték. A régi autók utolsó éve lett volna, visszatért volna a Holland Nagydíj, és bemutatkozott volna Vietnám a Forma-1-ben. Ehelyett a járvány mindent […]
A Santiago ePrix két futamát január 16-17-én rendezték volna meg, azonban a Formula E első hétvégéje elmarad, hivatalosan ok nélkül. Az előzetes naptár megjelenése után nem sokkal az elektromos sorozat bejelentette, nem ragaszkodnak majd a tervhez, hanem fokozatosan teszik közzé a végleges menetrendet. Első körben két dupla fordulót jelentettek be, januárban Santiago, februárban Diriyah adott […]
Csak bizonytalan státuszt kapott a Spanyol Nagydíj 2021-re. A szerződés egyéves hosszabbítással sikerült elérni, hogy Barcelona jövőre is versenyt rendezhessen. A késlekedést pálya körüli bizonytalanság okozta, ugyanis sokszor változott a vezetőség az elmúlt évben. „Az idei versenyen találkoztunk Chase Carey-vel, és bemutatkoztunk neki, ez volt az első kapcsolatfelvételünk.” – meséli Josep Lluis Santamaria, a helyszín […]
Jean Todt szerint a 2021-as év hasonlóan indulhat az ideihez, mert még nem zökkent vissza minden a normális kerékvágásba. A 2020-as szezon az év első felében még kétséges volt, végül azonban – főleg európai helyszínekkel – sikerült véghez vinni az évadot. A jövő évi naptár szerint minden visszaáll a normális kerékvágásba, de hogy ez mennyire […]
Sebastian Vettel szerint a jövő évi szezonra is komoly hatással lehet a Covid-19. A világjárvány az év elején a Forma-1 számításait is keresztülhúzta. Eredetileg márciusban kezdődött volna a szezon, ám az Ausztrál Nagydíj csütörtöki napján kiderült, hogy a McLaren egyik dolgozója elkapta a vírust, így a csapat visszalépett. Végül azt a döntést hozták meg a […]
A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner szerint a versenynaptár bővítésével több hétvége lehetne kétnapos, hogy egyensúlyozza a csapattagok terheit. A Forma-1 hagyományosan három napos nagydíjakat tart, de most a logisztikai nehézségek miatt Imolában egy kétnapos megoldáshoz fordultak. Ezzel csak egy 90 perces szabadedzés volt szombat délelőtt, az időmérő előtt. Steiner azt javasolja, hogy ezt többször is […]
A rekordhosszúságú, 23 futamos versenynaptár még nem végleges, most Carey is elismerte, van még néhány homályos tényező. Meglepő, hogy a koronavírus járvány közepette az Forma-1 minden eddiginél hosszabb menetrenddel készül 2021-re. Ráadásul minden versenyt nézők előtt szeretnének megrendezni. „Optimisták vagyunk.” – magyarázza Chase Carey, az F1 ügyvezető igazgatója. „Minden promóter szeretne versenyt rendezni. Lassan visszatérünk […]
Sebastian Vettel már tárgyalt Gerhard Bergerrel egy esetleges DTM-es szereplésről, de az új, rekordhosszúságú F1-es naptár úgy tűnik, megakadályozza majd ezt. A német világbajnok úgy nyilatkozott, szeretné megtapasztalni, milyen az Forma-1-en kívül versenyezni, mielőtt végleg elköszönne a sorozattól. A DTM jövőre a GT Pro szabályrendszerre áll majd át, és felkeltette Vettel érdeklődését. „Beszéltünk arról, hogy […]