A holland szakkommentátor, Olav Mol kifejtette azon véleményét, mely szerint nem ért egyet azzal, hogy Ausztriában indulna a szezon ahogy azt hallani pár napja. A Francia Nagydíj feltehetően elmarad a koronavírus-helyzet miatt, így a szomszédunkban lehet a szezon első futama. Olav a BNR National Car Show podcastjában nyilatkozott: „Kemény dolog volt meglépni ezt a Forma-1-ben […]
A korábbi Forma-1-es autóversenyző, Ralf Schumacher biztos benne, hogy hazája motorsportja „kihal”, ha nem tesznek valamit hamarosan, mivel úgy érzi, hogy olyan kategóriák, mint például a gokart nem létezik Németországban. Korábban ez az ország számos versenyzőt adott a Forma-1 mezőnyének. A csúcs 2010 volt, amikor hét versenyzőt adtak a sportnak a németek: Michael Schumacher mellett […]
Juan Manuel Correa családja újabb közleményt adott ki a versenyző állapotáról, aki továbbra is mesterséges kómában fekszik az tragikusan elhunyt Anthoine Hubert autójával történt ütközést követően. Kedden az Instagramján megerősítették, hogy még mindig mesterséges kómában fekszik, amelybe angliai érkezése után helyezték már a helyi orvosok. Az állapota kicsit javult, lélegezni azonban ECMO- és légzőkészülékkel tud […]
A legfrissebb hírek szerint megmenekülhet Mexikó, és 2020-ban is a Forma-1-es versenynaptár része lehet a pálya, egy tőkeinjekciónak köszönhetően. A Liberty Media ugyanakkor nagyon is törekszik arra, hogy felrázza a sportágat, akár azzal, hogy variálnak a kalendáriummal. Hanoi és Zandvoort volt ennek a folyamatnak a nyertese eddig, és ez a két verseny már biztosan érkezik, […]
A napokban írtunk róla, hogy megjelent a Roland Ratzenberger életét bemutató dokumentumfilm, amelyet Peter Levay rendezett. A tragikus sorsú osztrák pilóta életművét bemutató alkotás a „Der lange Weg zum kurzen Glück” címet kapta, ami jellemzi is Roland útját, mert tényleg hosszú utat tett meg a Forma-1-ig, ahol csak nagyon rövid ideig tündökölhetett. Sikerült elérnünk Peter […]
Hosszú évek óta téma már, hogy Silverstone nem kap helyet az aktuális Forma-1-es versenynaptárban, ám a legfrissebb hírek szerint megmenekült a legendás helyszín, és 2019 után is Silverstone-ban rendezik majd a Brit Nagydíjakat. A Liberty Media mindeközben nem tétovázott, és alternatívák után nézett: Cardiff, valamint London került a legközelebb ahhoz, hogy F1-es futamot rendezzen. A […]
A DTM vezére, Gerhard Berger szerint az ITR gondolkodik azon, hogy nevet változtassanak, a jobb globális megjelenés miatt. Őt 2017 márciusában nevezték ki, és folyamatosan azt hangoztatja, hogy a DTM-et egy világszintű versenysorozattá fejlesztené, prémium gyártók részvételével 2019-től kezdődően, miután a Mercedes kiszáll a szériából. A volt Forma-1-es pilóta úgy gondolja, hogy a hivatalos elnevezés, […]
Nico Rosberg, a Forma-1 2016-os világbajnoka megragadta az alkalmat, hogy bemutassa korábbi csapattársa negatív oldalát. Hamilton hazai nagydíját megelőzően úgy nyilatkozott, hogy a világbajnoki döntő idejére már megvette a repülőjegyét Oroszországba, és a helyszínen szurkol majd hazája válogatottjának, amennyiben sikerül bejutniuk a vasárnap délután rendezett döntőbe. Rosberg erre reflektálva elmondta, hogy Hamilton nem is rajong a […]
Ha az angol labdarúgó válogatott bejut a labdarúgó világbajnokság döntőjébe, akkor Lewis Hamilton a helyszínre utazik, hogy ott szorítson hazája válogatottjának. Anglia nemzeti csapata eddig remekül menetel a tornán, a következő ellenfél pedig a mai negyeddöntőben Svédország lesz, ami a Forma-1-es Brit Nagydíj időmérőjének a vége után szinte azonnal kezdődik is. A világbajnoki címvédő eddig […]