A holland szakkommentátor, Olav Mol kifejtette azon véleményét, mely szerint nem ért egyet azzal, hogy Ausztriában indulna a szezon ahogy azt hallani pár napja. A Francia Nagydíj feltehetően elmarad a koronavírus-helyzet miatt, így a szomszédunkban lehet a szezon első futama. Olav a BNR National Car Show podcastjában nyilatkozott: „Kemény dolog volt meglépni ezt a Forma-1-ben […]
Felipe Massa szerint ő és Fernando Alonso a Ferrarinál jobb páros volt, mint most Charles Leclerc és Sebastian Vettel. A monacói pedig igazán megtett mindent, hogy a Forma-1 felfigyeljen rá tavaly, amikor csatlakozott a vörösökhöz, és jobb is lett, mint a négyszeres bajnok Vettel. Leclerc kétszer is nyert, Belgiumban és Olaszországban, míg Vettel egyszer diadalmaskodott, […]
A 2019-es FIA kamion Európa-bajnokság utolsó előtti versenyhétvégéjét Franciaországban rendezik a hétvégén Le Mansban, Jochen Hahn pedig akár bajnok lehet. 85 pont az előnye, 8 verseny van már csak hátra, és a németnek egyértelműen az lehet a célja, hogy a hatodik elsőségét már itt bebiztosítsa. Pontosan egy éve ugyanígy érkezett Hahn Franciaországba, és sikerült is […]
Juan Manuel Correa F2-es versenyzőt már nem tartják mesterséges kómában, három héttel a súlyos balesete után, amelynek során elhunyt Anthoine Hubert francia versenyző. A családja által kiadott legfrissebb közlemény szerint nagy lépést tett meg a jó irányba a 20 éves ecuadori-amerikai pilóta, de továbbra is versenyben van az idővel: „Juan Manuel orvosai elsődlegesen most már […]
A Formula 2 és az F3 is 2020-ban a királykategória betétversenyei lesznek, ahogy azt eddig is már megszokhattuk. Most már hivatalos, hogy a 12 futamos F2-es bajnokság Bahreinben indul majd március 20-22-én, majd Zandvoort következik nekik május 3-án. Ezt követi majd Barcelona, majd a megszokott európai versenyhelyszínek a nyáron. Az egyetlen változás az, hogy Franciaországba […]
Fontos helyezéssel fontos pontokat szerzett Kiss Norbert a kamion-Eb zolderi második futamán. A Tankpool24 csapat kétszeres Európa-bajnok magyar versenyzője harmadik helyezett lett a legendás belgiumi pályán a Mercedes kamionnal, ezzel megerősítette helyét a bajnokság éllovasai között. A FIA ETRC mezőnyének gyorsulását és erősödését mutatja, hogy a szombathelyi versenyző az időmérőn most hatodik lett századra ugyanazzal […]
Az összetett ötödik helyéről várja a kamion-Eb folytatását Kiss Norbert. A Tankpool24 csapat kétszeres Európa-bajnok magyar versenyzője most hétvégén Zolderben áll rajthoz Mercedes kamionjával, és reméli, hogy idén nem az igazságtalan büntetésekről szól majd a belgiumi hétvége, ahogyan tavaly. Továbbra is elérhető távolságra van a bajnokság harmadik helye a szombathelyi versenyző számára: 24 pont a […]
Annak ellenére, hogy Lando Norris kénytelen volt a rajtrács végéről indulni, remek munkát végzett, áthámozta magát a mezőnyön és végül 10. lett Monzában. A McLaren versenyzőjének jó versenye volt, de reménykedik abban, hogy Szingapúrban akár még jobb is lehet: „Egy tisztességes versenyt futottam, és rendben lesz az a pont is amit szereztem, figyelembe véve azt, […]
A 2019-es FIA kamion Európa-bajnokság a belga Zolder városába tart, amely már az első állomása az év végi célegyenesüknek idén. Gyors egymásutánban ugyanis 12 verseny lesz az elkövetkezendő hónapban, melynek végén újfent bajnokká avatnak valakit a legversenyképesebb kamionos szériában. Belgiumba tartva Jochen Hahn kényelmes 75 pontos előnnyel érkezik, és az ETRC legsikeresebb pilótája 9 győzelmet […]