A Trident is bejelentett két versenyzőt a Formula 2 mezőnyébe, a tavaly is náluk versenyző Marino Sato mellett az F3-ban kiváló csatákat vívó Bent Viscaalnak szavaztak bizalmat. Marino Sato tavaly a rajtszámának megfelelő, 23. pozícióban zárta az összesítést egy ponttal. Rajta kívül Bent Viscaal vehet majd részt a szezon előtti teszten a csapattal, de a […]
Az F2 mezőnye a héten háromnapos, szezonvégi tesztet teljesített az arab szigetországban, a csapatok „felállása” pedig előrevetítheti a jövő évi mezőnyt. A Szahír Nagydíjat követően a Formula 2 maradt, ahol volt, és a bahreini pálya „sima” – visszaalakított – változatán tovább rótták a köröket. A csapatok által felállásán látszott azonban, hogy ez már a 2021-es […]
Elképesztő izgalmakat hozott a 70. évforduló nagydíjának második F3-as versenye, főleg az utolsó körben. Bent Viscaal nyerte végül a futamot, ő az utolsó kanyar előtt, kívülről előzte meg Lirim Zendellit. A harmadik nagy lemaradásban, de ugyanúgy hatalmas csatában Theo Pourchaire lett. A poleból a mindössze negyedik F3-as versenyét teljesítő Barnicoat vágott neki a versenynek, de […]
A hétvége folyamán már nem meglepő, hogy folyamatosan más, és más körülmények fogadják a pilótákat, most az F3-as mezőny vizes pályán állt fel a rajtrácsra. A rajtnál ugyan nem esett az eső, azonban a pálya még nedves volt, illetve biztosak voltak benne, hogy a futam alatt érkezni fog égi áldás. David Beckmann indult az élről […]