Mégis lesz nagydíj Silverstone-ban, ráadásul kettő is. A brit kormány lazított a korlátozásokon, így a Forma-1 ellátogathat a szigetországba. Végül az osztrák duplázást követően jönne hozzánk a száguldó cirkusz, kicsit több időt hagyva az Egyesült Királyságnak a felkészülésre. A kormányfő, Boris Johnson szeretné, ha megrendezésre kerülnének a versenyek, így arra kérte minisztereit tegyék lehetővé, hogy […]
A Forma-1 korábbi vezető embere, a most 89 éves Bernie Ecclestone az Autocarnak adott telefonos interjút. Csokorba szedték azt is, hogy Mr. E hogyan vélekedik egykori és mai politikusokról. Adolf Hitler: „Valójában sosem mondtam, hogy csodálnám őt. De miután az 1930-as években hatalomra került, egyértelmű, hogy tett dolgokat, amik lenyűgözőek. Kórházakat, vonatokat és ilyesmiket. Ami […]
Christian Horner szerint előbb lesz megállapodás Brexit ügyben, mint megegyezés a 2021-es szabályokról. Mind a Brexit megállapodás, mind az új regulák meghatározásnak időpontja október 31-re esik, ezért elkerülhetetlen e két ügy összehasonlítása, ugyanis a maguk módján egy új korszakot fognak alkotni saját területükön. Nemrég tartottak a csapatok egy „belső körös szavazást” a 2021-es technikai szabálykönyv […]