A Prema versenyzője Oscar Piastri, nyerte a Formula 3 második barcelonai versenyét. Az ausztrál versenyző mellett Alexander Peroni és a meglepetés ember Matteo Nannini pezsgőzhetett a dobogón. A poleból rajtoló Matteo Nannini hiába kapta el jól a rajtot, a hosszú egyenes miatt a mögülük rajtolók tudtak profitálni a szélárnyék miatt. Ezt használta ki Oscar Piastri […]
Az egyik potenciális új Forma-1-es csapat, a Campos a koronavírus okozta gazdasági krízis ellenére továbbra tartja magát eredeti terveihez. Tavaly jelentette be az F2-es csapatfőnök Adrian Campos és üzleti partnere, Salvatore Gandolfo, hogy új Forma-1-es csapat létrehozásán dolgoznak. A korábbi F1-es versenyző, aki épp most jelentette be a Formula E-ből való távozását, Pascal Wehrlein neve […]
Alex Peroni és Alessio Deledda mellett Sophia Flörsch lesz még a Campos Racing versenyzője a Formula 3-ban 2020-ban. A német hölgyversenyző azt követően kötelezi el magát a Formula 3 iránt, hogy tavaly a HWA Racelab versenyzőjeként részt vett többek között a Makaói Nagydíjon is, ahol egy évvel korábban a horrorba illő balesete után hátsérülést szenvedett. […]
Készülhet a harmadik F2-es idényére is Jack Aitken, aki marad a Campos versenyzője és egy újonc brazil csapattársat kap maga mellé Guilherme Samaia személyében. A brit-koreai Aitken most télen hagyta ott a Reanult-ot és lett a Williams tartalékversenyzője. Első Formula 2-es évében 2018-ban az ART versenyzőjeként 11.lett a pontversenyben, miközben a csapattársa George Russell megnyerte […]
Pascal Wehrlein nem akarna visszatérni az F1-be csak azért, hogy a mezőny végén poroszkáljon, de egy jó lehetőséget nem hagyna figyelmen kívül. A német-mauritiusi pilóta egy-egy, Manornál, illetve Saubernél eltöltött év után maradt ülés nélkül. Most a Forma E-ben versenyez, már második éve a Mahindra színeiben. A hétvégi szaúd-arábiai idénynyitó dupla hétvégén legjobbja egy tizenegyedik […]
Egy potenciális új Forma-1-es csapat a következő hónapban fogja megtudni, hogy a sport fontolóra veszi-e, hogy új belépőket fogadjon. Legutóbb Adrian Campos és üzleti partnere, Salvatore Gandolfo jelentették be, hogy azon dolgoznak, hogy létrehozzanak egy spanyol F1-es csapatot. Állítólag találkoztak már Chase Carey-ékkel ez ügyben, hogy esetleg 2021-ben, mikor az új szabályok életbe lépnek már […]
Pascal Wehrlein nem tagadta, hogy nyitott lenne a Forma-1-es visszatérésre, akár a 2021-ben debütálni szándékozó Campos Racingnél is. Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Campos lehet a következő új csapat a száguldó cirkuszban, és akkor Pascal Wehrlein neve is felmerült, mint lehetséges versenyző. A német pilóta a Manor és a Sauber színeiben már lehúzott két […]
A Campos Racing bejelentette, hogy David Schumacher is csatlakozik a csapathoz az FIA Formula 3 szezonzáró hétvégéjén, Szocsiban. Ralf Schumacher fia Alessio Deledda és Sebastian Fernández csapattársa lesz, a Monzában megsérült Alex Peroni helyén. Így aztán két aktív Schumacher is feltűnik majd a paddockban, hiszen a Formula 2-ben pedig Mick Schumacher versenyez. David tavaly második […]
A DAMS versenyzője, Nicolas Latifi nyerte a Formula 2 főfutamát a Hungaroringen. A kanadai mellett a pole-ból induló Nyck de Vries és Jack Aitken ünnepelhetett a pódiumon. Az ART Grand Prix hollandja jól kapta el a rajtot, azonban az elfékezte az egyes kanyart, ami miatt Latifi meg is tudta őt előzni. A duót Ghiotto és […]