Ellen Lohr nem fér a bőrébe: 2016-ban gyakorlatilag abbahagyta a versenyzői karrierjét, de 2019-ben a Monacóban lakó német hölgy visszatér a versenypályákra. Egy osztrák csapattal, a Df1-gyel indul a NASCAR Euro szériájában, az ELITE-1 divízióban, 13 futamon. Jacques Villeneuve után ő immáron a második húzónév a sorozatban. A kamion Európa-bajnokságról ismert Ellie így nyilatkozott a […]
A McLaren hivatalosan is bejelentette, hogy 2019-ben Chevrolet motorokkal fognak indulni az Indy500-on. A brit istálló második alkalommal fog részt venni a legendás versenyen Fernando Alonsoval. 2017-ben még Honda motorral indultak, de jövőre már az amerikaik erőforrását fogják használni. „Az, hogy Chevrolet erőforrás fog dolgozni mögöttem azt jelenti, hogy meg lesz a lehető legjobb lehetőségünk […]
Fernando Alonso le van nyűgözve a NASCAR legenda, Jimmie Johnson F1-es autóval nyújtott teljesítménye láttán. A két nagyágyú az F1-es Abu Dhabi Nagydíj utáni napon, Bahreinben cserélt autót. Johnson egy 2013-as, V8-as Mercedes motorral felszerelt McLaren MP4-28-at vezethetett, míg Alonso egy NASCAR-os Chevrolet-t. A napot mindketten saját autójukkal kezdték, futottak néhány installációs kört. Alonso 1.40.204-et […]
A RaceFans már tényként kezeli, hogy Fernando Alonso megegyezett a General Motors-szal, így a jövő évi Daytonán a Cadillac, az Indy500-on pedig a Chevrolet színeiben vesz majd részt. Az értesülések szerint a vasárnap utolsó F1-es nagydíján rajthoz álló spanyol a Daytonai 24 óráson egy Cadillac DPi-VR-t vezet majd. Ilyen autóval nyertek egyébként tavaly. Alonsónak nem […]
A hétszeres NASCAR Cup bajnok, Jimmie Johnson szerint egy ilyen lehetőség, hogy Alonso McLarenjét vezetheti, egyszer adódik az életben. A 43 éves pilóta és Fernando Alonso autót cserélnek Bahreinben, egy nappal az Abu Dhabiban megrendezésre kerülő F1-es idényzáró után. Valószínűleg Johnsonnak lesz nagyobb kihívás ez, de mindig ki akart próbálni egy F1-es autót: „A mi […]
A motorsport világának két sikeres bajnoka, az F1-es sztár Fernando Alonso és a NASCAR legenda Jimmie Johnson még ebben a hónapban kipróbálják egymás autóit. Pénteken egy videó került nyilvánosságra a két nagyágyú szereplésével. Alonso és Johnson bejelentették, hogy november 26-án, egy nappal az F1-es idényzáró után cserélik ki autóikat, Bahreinben. Egy széleskörű eseményre kell számítani, […]
A kétszeres világbajnok Fernando Alonso 2019-es esetleges IndyCaros szerepvállalása most nehézségbe ütközött. A Honda ugyanis nem kíván majd 2019-ben együtt dolgozni a McLarennel. Noha Alonso McLarenes visszatérése után nem igazán ápolt jó viszonyt a Hondával, mégsem ez az oka annak, hogy a japánok nem kívánják erőforrással ellátni azt a csapatot, ahol a spanyol fog versenyezni. […]
Tassi Attila gőzerővel készül a jövőheti WTCR futamra, amelyet hazánkban, a Hungaroring versenypályán rendeznek majd. A HELL ENERGY tehetséges autóversenyzője szabadkártyásként állhat rajthoz a futamon, ahol a legnagyobb túraautó-pilótákkal mérheti össze tudását a magyar közönség előtt. Attika már javában készül és a szezon első futamára összpontosít. A tavalyi TCR International Series ezüstérmese, Tassi Attila a […]
Nem is oly rég beszámoltunk arról, hogy Felipe Massa reklámfilmet forgatott a Chevrolet Brazília megbízásából. Nos, elkészült a mű, és összeállt a kép. Kaptunk egy igazi egy perces mesefilmet arról, hogy helyi vagány brazilok, Porsche 911-essel kihívták az Equinox-szal közlekedő Massát egy kis utcai versenyre, miután a brazil bevásárolt a családnak. Hogy mi történt ezután? […]