Kevin Magnussen szeretne magának egy IndyCar tesztet, miután tűzközelből figyelhette a legendás Indy 500 első tesztnapjait. A dán pilóta idén a Chip Ganassi csapat sportautós csapatával versenyez idén, így beugrott Indianapolisba is, ahol belehallgathatott a szintén korábbi Forma-1-es pilóta, Marcus Ericsson csapatrádiózásába is. Magnussen a BT újságnak nyilatkozott: „Először a lelátón néztem a körözést az […]
A legendás amerikai csapattulajdonos súlyos szankcióban részesült, amiért megsértette a NASCAR Covid-előírásainak egyik pontját. Chip Ganassi vezeti a róla elnevezett NASCAR csapatot, amelyet Kurt Busch és Ross Chastain alkot idén. A hétvégén rendezték meg az idei NASCAR idény második fordulóját Daytonában, ahol ő maga is jelen volt. Csak hogy Ganassi a pálya területére egy nem […]
A Haastól távozó Kevin Magnussen apja nyomdokait követi majd, és az amerikai sportautózásban folytatja majd, Chip Ganassival. Kevin apja, Jan Magnussen 2014 és 2019 között a Corvette gyári pilótája volt, és az IMSA GTLM kategóriában rótta a köröket, daytonai és Le Mans-i sikerekkel övezve. Fia is Amerikába tart, a Chip Ganassi csapatánál versenyez majd egy […]
Bár a McLaren főnöke, Zak Brown szívesen tárgyalt volna Pérezzel egy esetleges IndyCar ülésről, már betöltötték mindkét jövő évi helyüket jövőre. Oliver Askew helyén a korábbi Formula E pilóta, Felix Rosenqvist versenyezhet majd, Patricio O’Ward mellett. Ezzel szinte biztos, hogy Pérez nem teljesít teljes szezont a McLaren amerikai csapatában. Rosenqvist tavaly harmadik helyre kvalifikálta magát, […]
Juan Pablo Montoya újra arra készül, hogy megmérettesse magát a 24 órás futamon Le Mansban. A RACER úgy tudja, hogy a jelenleg IMSA WeatherTech SportsCar bajnokságban aktív kolumbiai a DragonSpeed LMP2-es autóját vezetheti majd szeptember 19-20-án, amennyiben a nevezését jóváhagyják a szervezők. Juan Pablo a tervek szerint a #21-es rajtszámú ORECA 07-Gibsont vezetheti majd az […]
Bernie Ecclestone, a Forma-1 korábbi ura egyszer megpróbálta rávenni Juan Pablo Montoyát, hogy térjen vissza a sportágába. A McLaren kegyeiből kiesett kolumbiai hat évnyi F1 után a 2006-os szezon közepén aláírt egy hosszútávú NASCAR szerződést. A ma 44 éves versenyző elárulta a kolumbiai sportcsatornának az Antena 2-nek, hogy nem bánta meg az akkori döntését: „Amikor […]
Úgy tűnik, Marcus Ericsson egy lépéssel távolabb kerülhet a Forma 1-es paddocktól 2020-tól és az Indycarra koncentrálhat. Ebben az évben a svéd pilóta két szerepben tündökölt: az Indycarban pilótaként, míg a Forma 1-ben az Alfa Romeo tartalékos versenyzőjeként. A Forma 1-es nyári szünet után azonban hívást kapott az Alfától, hogy Spa-ban legyen – miután úgy […]
A Chip Ganassi Racing jövőre egy harmadik autót is indít, így Marcus Ericsson honfitársát, Felix Rosenqvistet és Scott Dixon-t tudhatja majd csapattársának. Ericsson, aki öt szezont töltött a Forma-1-ben idén az Arrows Schmidt Peterson Motorsports színeiben versenyzett. Legjobb eredménye a Detroitban szerzett második hely volt, de az oválokon is bizonyított. A Honda kötelékében marad második […]