Lowe 2016 végén hagyta el a Mercedes csapatát, mivel a Williamshez igazolt műszaki igazgató pozícióba. Ez nem az első látogatása volt a csapatnál, hiszen 1987 és 1993 között dolgozott már itt, akkor egy bajnoki címet is szerezve, 1992-ben Nigel Mansell révén. A 2016-os visszatérése közel sem lett ekkora sikersztori, hiszen az ott eltöltött időszaka alatt […]
Mint azt már mi is említettük, a Williams csapat (többek között) csúnyán kimaradt a Drive to Survive harmadik, a 2020-as szezonról szóló évadából. Világos, hogy a sereghajtó csapat kevésbé izgalmas, de mégiscsak egy történelmi F1-es csapatról van szó, amelyet ráadásul tavaly eladtak, a Williams család kivonult a sportból. Mindenképp vártuk, hogy ezzel kapcsolatban is lesz […]
A Williams csapat egykori helyettes csapatfőnöke, Claire Williams arról mesélt, hogy mennyi támadás érte őt, míg a csapatot irányította, mielőtt tavaly szeptemberben befejezte ezen pályafutását. Az elmúlt években a Williams csapat sereghajtóvá vált, a közvélemény pedig ennek felelősségét, szinte teljes egészében Sir Frank Williams lányára hárították. A valódi ok pénzügyi vonalon és az aerodinamikai teljesítmény […]
Claire Williams szerint a kimerültség érzése és az F1-es csapat végeláthatatlan küzdelme volt az egyik ok, ami meggyőzte őt a Williams Racing eladásáról, tavaly. A Forma-1 történelmének harmadik legsikeresebb csapatánál tulajdonosváltás történt tavaly nyáron. Így most először fordul elő, hogy a csapat nem a Williams család irányítása alatt áll. „Mikor a korona(vírus) beütött, nagyobb képben […]
A Toszkán Nagydíj volt az első versenyhétvége, melyen a Williams család nem képviseltette magát. Miután eladták a csapatot, a csapatnév megmaradt, de Claire Williams távozott a csapatfőnöki pozícióból. A paddock tehát elbúcsúzott a Williams családtól, s miközben a kollégák és a közönség Sir Franket, a csapat alapítóját méltatja, Claire kiemelte, hogy édesanyja, a néhai Lady […]
Az elmúlt hetekben Claire Williams visszalépett, így hosszú idő után búcsút int a Forma-1-nek. Miután a Dorilton Capital tulajdonába került a Williams csapat a helyettes csapatfőnökként tevékenykedő brit hölgy úgy döntött ideje átadni a stafétabotot. Ezt állítása szerint azonban nem bánta meg. A versenyzés iránti elkötelezettsége miatt ugyanis sosem volt lehetősége egy normális élet kialakítására. […]
A Williams Racing örömmel jelenti be, hogy Simon Roberts lesz a csapatvezetőjük az átmeneti időszakban, miután Claire Williams lemondott a csapatvezető helyettesi posztról. Simon az F1-es csapathoz idén érkezett ügyvezető igazgatóként, ahol felelős volt az istálló technikai, üzemeltetési és tervezési működéséért. Több évtizedet dolgozott az autóiparban már, amikor 2003-ban csatlakozott először a Forma-1-ben a McLaren […]
Két korábbi Forma-1-ből ismert szakember szerint a Williams család távozása a királykategóriából egy megrendítő pillanat. A La Gazzetta dello Sportnak Gian Carlo Minardi, a korábbi kiscsapat alapítója nyilatkozott: „Ez egy szomorú momentum, egy történelmi kilépés. A Forma-1 utolsó olyan védőbástyái voltak ők a múltból, amelyhez én is tartoztam, de már nem létezik. Komoly veszteség ez […]
A korábbi Forma-1-es autóversenyző, Giedo van der Garde szerint azzal jár jól a Williams, ha egy jó csapatfőnököt neveznek ki, miután Claire Williams lemondott. Claire és Sir Frank már nem vesznek részt a Williams csapat irányításában a most hétvégi monzai futam után. A holland pilóta a csapat felvásárlásáról így vélekedett a Ziggo Sporton: „A Williamsnek […]